Kultúra
A jobbágykék nem románkék!
Az eredeti jogszabályt nagyon kevesen látták, de Székelyföldön sokan határozottan állítják, hogy az 1700-as évek közepéről létezik az a guberniumi rendelet, amely a jobbágysorba süllyedt székelyek számára kötelezővé teszi, hogy házaik kékre festésével különböztessék meg magukat a felszabadított székelyektől. Így jött létre egy jellegzetes színárnyalat, amely az említett házakon a mai napig látható, és amelyet jobbágykéknek vagy székelykéknek neveznek ezen a területen.
– Rézgálicot használnak a festékhez, az adja főleg a jellegzetes árnyalatot, sőt, úgy tudom, van aki még cujkát is (szilvapárlat – a szerk.) tesz bele – mondta el lapunknak Kovács László Attila sepsiszentgyörgyi illetőségű fotográfus, aki fiatalon, ugyancsak újságíró apjával járva az országot, figyelt fel ezekre a sajátos épületekre, hogy néhány évvel később, már kamerával a kézben, a felkutatásukra induljon. A kutatómunka során készült felételekből látható egy alapos merítés november 4-ig a Kolta Galériában (1052 Semmelweis utca 4.). A kiállításból azonnal kitűnik, Kovács nem csak alapos kutató, kitűnő fotós is. Egyes vélekedések szerint a legjobbak között van Erdélyben.
Kéket látni szász házakon és román épületeken is, sőt a román népi díszítés egyik fontos színe a kék. A jobbágykék azonban különbözik ettől.
– A románok a saját, jellegzetes kék árnyalatukat voroneți-i kéknek nevezik, ugyanis a voroneți-i kolostorban találtak olyan 17–18. századi ábrázolást, amely ezzel készült, és amely a mai napig nem veszítette el a színét – magyarázta a fotográfus. – Ezt ők átvették, és előszeretettel használják. De az rögtön látszik, hogy az az árnyalat mélyebb és rikítóbb, míg a miénk világos és matt. Ezért nem szoktuk érteni, amikor egy-egy ilyen székely házra valaki azt mondja, hogy románkék vagy oláhkék.
A megkérdezettek állítják, a mészből kikevert kék festőanyagot máig azért használják, mert olcsó, ugyanakkor bizonyos higiéniai óvintézkedéseket is lehetővé tesz: fertőtlenít, gombaölő hatása van, és a legyek sem szeretnek rátelepedni.
– Az anyagban látható fotó két felújított házról is, amelyek ugyanezzel a színnel lettek kifestve – mesélte Kovács László Attila. – Véletlenül találkoztam össze az egyik település polgármesterével, aki elmesélte, az önkormányzat támogatja a házak ilyen kékre festését. Ennek nagyon örvendtem.
Kovács László Attila arról beszélt, a kutatómunkában az emberekkel való találkozást kedveli a legjobban.
– Városban nőttem fel, de – talán a gyerekkori sok utazás miatt – én vidéken tudom elképzeli az életet – árulta el. – Hobbiszinten magam is biogazdálkodom, amúgy meg a fotózás miatt járom az országot. Azt tartom csodának, hogy az emberek, ha kérdezem őket, megnyílnak, beengednek a házukba, az életükbe. Az pedig fantasztikus, amikor az elkészült képeket kinyomtatom, visszaviszem és megmutatom nekik. Többen ilyenkor szembesülnek arra, hogy ami számukra mindennapi valóság, az mások számára ritka érték. És az is fontos, hogy néhány épületről az az utolsó felvétel, amelyet én csinálok: mire visszatérek, már vagy nincs, vagy nem él a tulajdonosa. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek a kincsek ne menjenek veszendőbe.
