Kultúra
Hollókő 35 éve a világörökség része, fotóalbum jelent meg a jubileumra

Az UNESCO 1987. december 11-én vett fel elsőként magyarországi helyszíneket világörökségi listájára: Budapest Duna-parti látképe és a budai Várnegyed mellett Hollókő kapta meg a jeles címet. A 35. évfordulót a többi között jubileumi kiadvánnyal, a Hollókő szíve-java – Értékek, szépségek és élmények az élő világörökségi faluról című fotóalbummal ünnepli Hollókő Község Önkormányzata.
Az alig 330 lelket számláló, világhírűvé vált Nógrád megyei palóc falu múltjába és jelenébe, épített örökségébe és most is elevenen élő hagyományaiba egyaránt betekintést enged ez a kivételes kötet, amelyet Szabó Csaba, Hollókő polgármestere mutatott be. A település első embere egyebek mellett kiemelte: őseik alkottak az évszázadok során, amelynek köszönhetően a műemlékes szakemberek segítségével Hollókő az UNESCO világörökségi listájára első jelölésnél felkerült – ráadásul az első önálló faluként a világon.
Az elkövetkező időszakban számos rendezvényt szerveznek majd Hollókőn. Aki ezek közül csak egyre ellátogat, jó eséllyel megcsodálhatja a hollókői néptáncosokat és megkóstolhatja a helyi gasztronómiai ínyencségeket, ahogyan ezt a fotóalbum bemutatóján sem lehetett kihagyni. A legközelebbi rendezvény október 8-án, szombaton lesz, ezen a napon Szüreti mulatsággal ünneplik a falu lakói a termények betakarítását. Ilyenkor díszes viseletükben vonulnak fel hintók és lovasok kíséretében, ezzel köszöntve a bőséges termést, a színpadon pedig táncosok és népi muzsika szórakoztatja az ideérkező vendégeket, akik frissen készült mustot is kóstolhatnak és kézműves vásárban válogathatnak a különféle portékák közül.