Kultúra

Kannibál volt a sorozatgyilkos

Az emberek szeretnek borzongani, ez nem is lehet vitás, hiszen temérdek horrorfilm és thriller lát napvilágot nap mint nap. Jeffrey Dahmer története már csaknem harminc éve borzongatja az embereket. Számtalan dokumentumfilm készült a kannibál sorozatgyilkosról, azonban ezek közül is kiemelkedik a Netflix szériája, a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori, amely nemcsak a toplisták élére került, de olyan kérdések megválaszolására is vállalkozott, amelyektől más filmkészítők általában joggal menekülnek.

Kannibál volt a sorozatgyilkos
Dahmer rendszeresen hordott sárga kontaklencsét, ez a szín pedig a képernyőn is gyakran visszaköszön
Fotó: Netflix/Monster: The Jeffrey Dahmer Story

Az ember szinte biztosra veheti, hogy ha egy sorozatgyilkosokról szóló film vagy sorozat napvilágot lát – banális hibák nélkül –, szinte biztosan a nézettségi listák élére kerül. Ez történt a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori esetében is, amely szeptember utolsó hetében levakarhatatlan volt a Netflix toplistájáról. Azt, hogy a nézők miért szeretik ezeket a sorozatokat – amelyekbe jobbára végtelen emberi tragédia és borzalom sűrűsödött – elég kézzelfogható a válasz: szeretnék megérteni, hogyan történhet ilyen. Hogyan fordulhat elő, hogy egy ránézésre visszahúzódó, csöndes szőke fiú (aki ráadásul még jó családi körülmények közül is származik) szörnyeteggé válik, olyanná, aki 17 férfit és fiút ölt meg brutálisan 1978-tól 1991-es elfogásáig.

Ha végignézzünk Amerika sorozatgyilkosokban gazdag történetén, feltűnhet valami. Jeffrey Dahmer története valahogy kilóg. Egyrészt ez betudható a gyilkosságok brutalitásának, Dahmer csendes természetének, valamint a ténynek, hogy a mai napig nem tudjuk egész pontosan, hogyan történhetett mindez.

Dahmer fotója elfogásakor
Dahmer fotója elfogásakor
Fotó: Wikipedia

Jeffrey Lionel Dahmer 1960. májusában látta meg a napvilágot Wisconsinban. A családi életét nem lehet felhőtlennek nevezni, de nem is kísérte végig a sorozatgyilkosok előéletére jellemző abuzív gyermekkor. Édesanyja gyógyszerfüggősége és édesapja állandó távolléte, valamint az emiatt kialakult veszekedések azonban valamilyen hatással biztosan voltak az ifjú Jeffrey életére. Egy műtét után, 10 éves korára zárkózott lett, és elhullott állatokat kezdett gyűjteni, tizenévesen pedig már rendszeresen fogyasztott nagy mennyiségű alkoholt. Saját bevallása szerint ekkor kezdődtek az első gyilkossággal kapcsolatos fantáziái is. Dahmernek végül 17 áldozata volt 1978-tól elfogásáig, köztük kiskorú gyermekek is. Az áldozatok többségét melegbárokban cserkészte be, a lakására csalta és bedrogozta őket, majd végzett velük. 1991-ben aztán egyik áldozatának sikerült megszöknie a lakásáról, ami végül az elfogásához vezetett.

 

A sorozat a történet fonalát már az utolsó áldozatnál és Dahmer letartóztatásánál veszi fel. Innentől viszont a készítők igen nagyvonalúan bánnak az idősíkokkal, ami jó döntésnek bizonyult. Egyszerre követjük Jeffrey Dahmer fiatalkorát, az áldozatok történetét, és egyszerre bontakozik ki előttünk a gyilkosságok utóélete is.

Even Peters fenomenális alakítást nyújt Dahmer szerepében, de hát nem is ez az első ilyen jellegű szerpe. A színésznek már az American Horror Story (AHS) című sorozatban is kijutott a zavarba ejtő gyilkos karakteréből. Ezek után nem is lehet csodálkozni, amikor az egyik rész rendezőjeként feltűnik David Lynch lánya, Jennifer Lynch, akinek a neve szintén az AHS készítőjeként lehet ismerős.

A sorozat vizualitás szempontjából is kiemelkedő
A sorozat a vizualitás szempontjából is kiemelkedő
Fotó: Netflix/Monster: The Jeffrey Dahmer Story

A sorozat maga elképesztően hangulatosra sikeredett, még ha ezt furcsa is kimondani a témája miatt. A kamerakezelés, a szűrők és a színek, a megvilágítás mind-mind tökéletesen egészítik ki a történetet. Egyszer sem érzi az ember tolakodónak őket, nem veszik el a teret sem a színészi alakítás, sem pedig a történet elől. Néha talán kissé giccsesen hatnak, de ezt még nem feltétlenül rónám fel hibának.

Itt mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a készítők elképesztően ingoványos talajra tévedtek. Úgy kellett bemutatniuk Jeffrey Dahmer életét, hogy egy percig nem kelthettek vele szemben szimpátiát. Úgy kellett a 17 áldozatot és az életüket bemutatni, hogy az több legyen puszta borzongás-alapanyagnál. Ezek mellett pedig a néző még joggal várta el azt is, hogy valamiféle konklúziót tudjon levonni ezekből a borzalmakból. Az egyszerűség kedvéért érdemes három részre bontani a történetet.

Jeffrey Dahmer élete

A legnyomasztóbb kérdés, ami miatt a hasonló sorozatok mindig is toplistán végzik majd, hogy hogyan válik valaki ilyenné. Mitől lesz valakiből sorozatgyilkos? A készítők a tőlük telhető legjobb módon erre meg is próbálnak válaszolni, és minden olyan pontot végig vesznek Dahmer életében, ami lökést adhatott a szörnyűségek felé. Kezdve az anyjának már a terhessége alatt tobzódó gyógyszerfüggésétől, egészen a szülői nevelés kérdéséig. Jeffrey Dahmer anyja a terhesség alatt tucatszámra szedte a pirulákat,  ami egyébként Lionelt, Jeffrey édesapját nyomasztotta is. Végignézzük azt is, ahogy Jeffrey érdeklődése a halott állatok és a boncolás, valamint a tartósítás felé fordul. Borzalommal figyeljük, amikor apja az érdeklődő gyerekét látva segít, és megtanítja fiának a boncolás és az anatómia alapjait.

Látjuk, ahogy a nyilvánvalóan mentálisan instabil anyja elhagyja 18 éves korában, és magával viszi öccsét is. Ekkor már apja is elköltözött otthonról, és éppen egy másik nővel tervezi az életét. Az egyedül maradt – ekkorra már masszívan alkoholista – fiatal életében látványosan ez az a pont, amikor minden elkezd szétcsúszni.

Az édesapa (Richard Jenkins) azóta több interjúban és egy könyvben is reflektált a történtekre, valamint saját felelősségére
Az édesapa (Richard Jenkins) azóta több interjúban és egy könyvben is reflektált a történtekre, valamint saját felelősségére
Fotó: Netflix/Monster: The Jeffrey Dahmer Story

Nincs olyan ember a világon, aki meg tudná mondani, miért ölt kényszeresen Jeffrey Dahmer. Ezt a sorozat készítői is tudják. Ahogy az sem lehet kérdés, hogy egy kannibált és gyilkost nem sajnálhat meg az ember. Mégis, amikor a történet végére érünk egyértelművé válik, a kérdés nem az, hogyan vált Dahmer ilyenné, hanem sokkal inkább az, hogy lehetett-e volna másképp.

Nem véletlen a sorozat készítőinek részéről a John Wayne Gacy-párhuzam. Bármily nehéz is kimondani, sorozatgyilkos és sorozatgyilkos között is van különbség. Gacy látványa és viselkedése határozottan más volt mint Dahmeré. Gacy még kivégzése előtt is ártatlanságát bizonygatta, míg Dahmer a kihallgatása alatt, egy ültő helyében bevallott mindent. Gacy sosem kért bocsánatot, Dahmer igen, habár természetesen ez sem akkor, sem most nem hatott meg senkit.

Az áldozatok története

Talán ez az a szál, amitől minden hasonszőrű filmkészítő joggal retteg, hiszen ezek mögött a gyilkosságok mögött mégiscsak tragikusan véget ért emberi sorsok húzódnak meg. Ezeket a történeteket pedig érzékenységük miatt közel sem egyszerű bemutatni. Ezen a téren azonban, a kritikák ellenére is, kiváló munkát végeztek az alkotók. Ha egy áldozat történetét kellene kiemelni, akkor az teljesen egyértelműen Tony Hughe története.

Tony szerepében ragyogót alakított Rodney Burford színész a sorozatban
Tony szerepében ragyogót alakít Rodney Burford színész a sorozatban
Fotó: Netflix/Monster: The Jeffrey Dahmer Story 

A modellkarrierre készülő fiatal férfi volt Dahmer 12. áldozata. Sok más áldozathoz hasonlóan Hughe-t is egy melegbárban szedte fel Dahmer és csalta a lakására. Azonban ami az epizódban és a való életben is különleges volt, az a tény, hogy Hughe süketnéma volt. Ez a rész elképesztően szívfacsaróra sikeredett. A csönd, ami óhatatlanul kíséri egy süketnéma életét, elképesztő dramaturgiai eszközzé növi ki magát, a színészi munka pedig ehhez mérten elképesztő magasságokba ível. Nem véletlen, hogy a kritikusok tetszését is elnyerte az epizód, legyen bármilyen szomorú is.

Utóélet

Dahmer elfogása után mindent bevallott a rendőröknek, és igyekezett a segítségükre lenni. Gyilkosságaival azonban felhívta a figyelmet egy olyan problémára, amely évek óta szunnyadt az amerikai társadalomban. A „hogy történhetett ez" kérdés kapcsán ugyanis muszáj szembenéznünk a ténnyel: a rendőrség a kisujját sem mozdította. Egy alkalommal például két járőr volt olyan „kedves” és visszakísérte Dahmer egyik megszökött, bedrogozott 14 éves áldozatát a gyilkos lakására. Erre a kérdésre a készítők nem is voltak restek választ adni, hiszen csak a vaknak nem tűnik fel, hogy Dahmer áldozatainak szinte mindegyike fekete és meleg volt. Szomszédja hiába tett több tucatszor bejelentést a rendőrségen gyanús szagok és zajok miatt, a hatóságokat nem vették komolyan. Az a szegregáció, amit a feketék tapasztaltak ebben az időben, valamint a mélyen beivódott rasszizmus és homofóbia, ami ekkoriban a rendőrség kötelékén belül uralkodott, tökéletes körülményeket teremtett Jeffrey Dahmer számára a gyilkosságokhoz. Az ember sokkolva nézi, ahogy az első rész végén legalább egy tucat emberi maradvány kerül elő Dahmer kicsiny lakásából, eközben pedig a szomszéd perlekedik a rendőrökkel, hogy vagy százszor hívta őket, mégsem tettek semmit. Annyi biztosan kijelenthető, hogy a rendőrség nemtörődömsége nélkül Dahmer nem tudott volna ennyi ártatlan embert meggyilkolni. 

Dahmer tizenhét áldozata
Dahmer tizenhét áldozata
Fotó: Netflix/Monster: The Jeffrey Dahmer Story 

A sorozat összességében nem igazán tért el a műfaj alapjaitól, de ez nem is volt elvárás. Tény, hogy Jeffrey Dahmer és története mély nyomot hagyott az amerikai társadalomban. A készítőknek azonban sikerült megtalálniuk az arany középutat, hiszen nem próbáltak meg sokat markolni, mégis sikerült egy sokkal szélesebb képet adniuk arról a borzalomról ami történt, még ha minden kérdésre – érthető módon – nem is tudtak választ adni.

Kapcsolódó írásaink

Az ötvenedikre várva

ĀA hamarosan visszavonuló Woody Allen rendező, forgatókönyvíró és színész egy híján ötven filmet számláló életművéből ajánlunk most hármat