Kultúra

Más kópékról mesélek a gyerekeknek, mint a felnőtteknek

Interjú Zalka Csenge Virág mesemondóval

Zalka Csenge Virág mesemondó a  Magyar Népmese napjához kapcsolódóan (szeptember 30.)  a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál  állomásain Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán és Marosvásárhelyen mesél idén. Kézdivásárhelyen értük utol, és mesebeli kópékról, az élő mesemondás közösségteremtő erejéről és a saját mesékről beszélgettünk vele.

Más kópékról mesélek a gyerekeknek, mint a felnőtteknek
Zalka Csenge mesél. A mesebeli kópék nem gonoszok, nem is hősök, hanem vicces kalandok főszereplői
Fotó: Facebook/Zalka Csenge Virág

– A székely mesemondók nagyon jó előadók, és az ízes nyelvvel is, amit használnak, lehengerlik a közönséget. A magyarországi mesélő mit tud vinni egy ilyen elkényeztetett közönségnek?

– Minden év őszén a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál keretei között mesélek Erdélyben. Az idei év a hatodik, hogy meghívtak. Természetesen egyáltalán nem célom átvenni a székely mesemondók szerepét, én vendégként vagyok jelen. Általában magát a közönséget kérdezem meg, mihez van kedvük, mit szeretnének hallani. A kamaszok például gyakran kérnek félelmetes történeteket vagy szerelmes meséket; mindegyikből van bőven a repertoáromban. Idén egyelőre az északi mitológia és a japán legendák vezetnek, amik nekem is nagy kedvenceim, de akadnak olyan szigetközi, csallóközi mondák vagy régi magyar népmesék is, amik a gyerekek körében itt sem annyira ismertek. Igény természetesen mindig van a mesehallgatásra.

A mesemondásra mindig van igény Zalka Csenge Virág tapasztalata szerint
A mesemondásra mindig van igény Zalka Csenge Virág tapasztalata szerint
Fotó: Facebook/Zalka Csenge Virág

– Milyen forrásból válogatta a körúton elhangzó meséket? Van köztük saját mese is? 

– Én leginkább a világ minden tájáról származó népmesékkel és más hagyományos történetekkel – mondákkal, mítoszokkal, eposzokkal, satöbbi – dolgozom. Saját mesém is van néhány, ezek úgy születnek, hogy egy-egy népmesét szép lassan átalakítok sok-sok előadás folyamán (belőlük született a legújabb, A százegy ajtajú palota című könyvem). Ha ugyanazt a műsort kérik is több helyen, nem mindig ugyanazok a mesék hangzanak el. Egy-egy „mesecsokorba” rengeteg történet tartozik, és azt mindig helyben döntöm el, melyik illik legjobban a közönség hangulatához vagy érdeklődéséhez. Idén például sok helyen kérték a Kópék, furfangosok, lázadók című műsoromat, amelybe több tucat mese tartozik.

– Milyen helyszíneken és kiknek fog mesélni? Felnőtteknek? Gyerekeknek? Mennyire határozza meg a meseválogatást és az előadásmódot, hogy milyen korosztálynak mesél?

– Idén Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán és Marosvásárhelyen mesélek majd. Vannak közöttük helyek, ahová már sokadjára térek vissza, így a közönség is ismer egy kicsit. Bármilyen korosztálynak szívesen mesélek; mindig az adott csoporthoz válogatom a meséket, és hozzájuk igazítom az előadás módját is. A fenti példával élve: más kópékról mesélek óvodásoknak és másokról kamaszoknak vagy felnőtteknek.

– Kik azok a kópék?

– A legtöbb mese a programban az úgynevezett trickster (kópé)-történetek műfajába tartozik. A trickster olyan archetípus, amely a világ körül szinte minden kultúrában megtalálható. Ők azok a figurák, akik nem hősök vagy gonoszok, hanem a kettő között állnak; túljárnak mások eszén, feszegetik a határokat, megváltoztatják a társadalom szabályait, és vicces kalandokba keverednek. Ilyen meseszereplő nálunk például a ravasz róka, Térdszéli Katica vagy akár Mátyás király – de szintén ilyen Loki az északi mitológiából, Ananszi Nyugat-Afrikából vagy a Majomkirály Kínából. Nemrég egy egész meseválogatásom jelent meg ezekből a történetekből, Törpeszarvas és a déli álom címmel.

– Idén már tizenhét éve, hogy ünnepeljük Benedek Elek születésnapján a Magyar Népmese napját, ön hogyan látja, hogyan érzi, merre tart a világunkban, a Kárpát-medencében a népmese, a mesélés, és mit lenne még jó elérni, megvalósítani?  

– Úgy érzem, egyre több ember fordul érdeklődéssel a mesemondás felé. Kezdjük felfedezni – főleg a pandémia óta – hogy a mesélés nemcsak a szép történetekről szól, hanem a jelenlétről is: arról, hogy együtt vagyunk, figyelünk egymásra, és közöttünk szövődik újra a történet minden egyes alkalommal. Egy jó mesemondó mondatról mondatra úgy alakítja a meséjét, ahogy a közönségnek éppen szüksége van rá. A mesemondás kapcsolódás, aminek közösségformáló ereje van. Bár nagyon szeretek világot járni és fellépni, mégis mindig azok a legjobb előadások, amikor visszatérek egy-egy közönséghez, újra és újra találkozunk, és egyre jobban megismerjük egymást. Remélem, hogy a jövőben nemcsak még több mesemondó előadás, hanem egyre több mesehallgató közösség is (újjá)születik majd. Emellett természetesen még rengeteg népmesénk rejtőzik archívumokban, régi kiadványokban, és mesélő családok fejében, amiket érdemes felkutatni, felfedezni, és mesélni a klasszikusok mellett! 

Kapcsolódó írásaink