Kultúra
Október elején rendezik meg az I. Muzsikás Fesztivált
Petrás Mária és a tuvai Huun Huur Tu együttes is fellép a találkozón
– Majdnem hihetetlen, hogy a több mint ötven éve fennálló, a táncházi mozgalom zászlóshajójaként ismert Muzsikás együttes első fesztiválját rendezi. Tudjuk, hogy a népzenészek nagyon tudatosan építkeznek, példát adva más hagyományőrző műfajoknak is. A mostani fesztivál hogyan illeszkedik a Bartókkal–Kodállyal kezdődő, a táncház-mozgalommal folytatódó folyamatba?
– Több helyszínen zajlanak majd a programok. Csütörtökön rendhagyó énekórákat tartunk iskolákban. Pénteken a Fonóban lesznek események, színpadra lép Petrás Mária moldvai csángó énekes saját együttesével, valamint a tuvai Huun Huur Tu. Szombaton a Zeneakadémián folytatódik a fesztivál Balogh Kálmán cimbalomművésszel, és olyan fiatal népzenészekkel, Kacsó Hangával és Szabó Dániellel, akik már a Zeneakadémián szereztek diplomát.
Kérdésére visszatérve mindig is fontos volt számunkra, hogy megismerjék a zenei hagyományokat a fiatalok, a következő nemzedék, és az is, hogy olyan terekben is megszólaljon a népzene, ahol más műfajok vannak elsősorban otthon. Célunk a fesztivállal többek között az is, hogy az egyszerre régi és modern magyar népzene minél szervesebben jelen legyen a magyar gondolkodásban, mindennapjainkban. Ezért dolgozunk évtizedek óta, és így lesz ez a fesztivál három napján is.
– Mit tegyen az az iskola, ahol csak most értesültek arról, hogy önöket meg lehet hívni rendhagyó zeneórára?
– Jelentkezzen. Már tizennégy éve tartunk népzeneórákat belvárosi iskolákban és olyan falusi iskolákban, amelyek távol vannak a nagyobb városoktól. A Mol támogatja ezeket az alkalmakat, így az iskolák számára az óra ingyenes, csak azt szoktuk kérni, hogy egy tanóra maradjon el a népzene miatt. Ilyenkor kétszáz-háromszáz gyerek gyűlik össze, és van 45-50 percünk arra, hogy maradandó zenei élményt kapjanak.
Kodály Zoltán elképzelése az volt, hogy heti nyolc órában tanuljanak éneket és zenét a magyar diákok, hoztak is létre ének-zene tagozatos iskolákat, de később ezeket megszüntették. A heti egy énekóra nem elég arra, hogy a gyerekek megtapasztalják a zene lélekemelő-gyógyító erejét. De Kodály azt is mondta, hogy ha nincs lehetőség a nyolc énekórára, akkor olyan zenei élményt kell kapniuk az iskoláskorúaknak, ami meghatározza a későbbi életüket. Erre törekszünk. Megénekeltetjük őket, bemutatjuk nekik a hangszereket, és azt is, miért pótolhatatlan az élő zene élménye. Csillogó szemeket látunk, sok szeretetet kapunk, nem egyszer meg is ölelnek minket a rendhagyó óra után a gyerekek.
– A Fonóban és a Zeneakadémián Kása Béla fotóiból látható kiállítás, és a kerekasztal résztvevői is ezekről a képekről beszélgetnek majd.
– Kása Béla régóta a Muzsikás együttes egyik fotósa, de a kiállításon erdélyi és Indiában készült fotóit láthatja majd a fesztiválközönség. A fotóművész családja még gyermekkorában Nyugat-Németországba emigrált, Kása Béla Kölnben végezte el a fotóművész szakot, majd a Stern és a GEO magazinoktól azt a megbízatást kapta, hogy Erdélyben és Szkopje környékén fotózzon, ahol több ezer fotót készített. Ezek között számos kép készült erdélyi zenészekről is. Csoóri Sándor költőtől hallottam egyszer, hogy az igazán jó fotós nemcsak azt mutatja meg, mit lát, hanem, azt is, hogy mit gondol a világról. Kása Béla képei ilyenek.
– Kicsit zavarba ejtő az elnevezés, hogy népzene, hiszen más szóval parasztzene lenne, és a paraszti életforma már lényegében eltűnt, de a zene és a tánc mégis itt maradt velünk.
– Igen, így van. A harmincas években Bartók Béla mélységesen aggódott, hogy a paraszti életforma megszűnésévelel a népzene és a néptánc örökre el fog tűnni, de ebben nem volt igaza. A táncházmozgalom kezdetekor még szinte érintetlen formában találkoztunk ezzel a hagyománnyal, és még a mai napig is megtalálható sok faluban. Eközben felnőtt több nemzedék, akik nem a faluban élnek, de átvették ezt a tudást, életük része a néptánc, népzene.
– Mi a titka annak, hogy sikerült átmenteni, visszatanítani, megismertetni a hagyományt?
– Egyszerűen az, hogy a közös táncolás, éneklés páratlan élményt ad. Emellett olyan formát tudtunk adni a népzenének, amely koncertpódiumon is elfogadott lett, el tudtuk vinni közeli és távoli városokba és országokba, jelentős koncerttermekbe. Azt tapasztaltuk, még ahol nem is beszélik a nyelvünket, de a népzenénket – amiatt, ami egyetemes benne – mégis be tudják fogadni.
