Kultúra
Turul bontogatja a szárnyait a csitári hegyek alatt
Utazások a magyar Felvidéken – Alsóbodokon kelt életre a Zobor-hegyen felrobbantott millenniumi emlékmű turulja
Paulisz Boldizsár Bodok szülötte, itt lett építőmester 1979-ben, 20 évesen. És itt épített jórészt saját jövedelméből a felvidéki szórványmagyarság gyerekeinek 1995-ben magyar tannyelvű iskolát és hozzá kollégiumokat. Emlékművet emelt aztán Széchenyi Istvánnak és az albán királyné Apponyi Geraldine-nak, majd kápolnát épített a falu fölé magasodó domboldalba. A kápolna alatt sziklasírral, ahol gróf Esterházy János hamvai mellett 2018 nyarától sajnos már ő is ott pihen. De még mielőtt fejet hajtanánk Paulisz Boldizsár és a kommunista diktatúra által halálra ítélt, majd „kegyelemből” életfogytiglan bebörtönzött gróf hamvai előtt, ismerjük meg az Esterházy János Zarándokközpont előtt álló turulszobor kalandos történetét.
Kezdjük mindjárt az elején: az 1896. évi VIII. törvénycikk szerint a millennium keretei között emlékművet emeltek eleink az északi, a déli, a keleti és a nyugati határokra, emellett az ország belsejébe, Pannonhalmára és Ópusztaszerre, valamint a Nyitrával szembeni Zobor-hegyre is. Oda, ahol a gesztaíró Anonymus szerint Huba, Szovárd és Kadocsa vezérek végeztek a szlávok vezérével, Zoborral.
Thaly Kálmán ellenzéki, függetlenségi párti képviselő volt az ötletgazda, Bánffy Dezső miniszterelnök így őt kérte fel, hogy kormánybiztosként foglalkozzon az emlékművek megvalósításával. Közben a millenniumi ünnepségek megszervezésére egy negyven képviselőből és húsz főrendi házi tagból álló parlamenti bizottság is alakult, amelynek Széll Kálmán volt az elnöke. E testületen belül működött Thaly is, aki szépirodalmi próbálkozások után a politika mellett a kuruc kor történetével foglalkozott ekkoriban. Így, mondhatni szakértőként volt jelen a politikusok között, nem véletlen hát, hogy végül rábízták azt a 300 ezer koronát, amelyből meglehetősen gyorsan, egy éven belül meg kellett valósítani az emlékműveket. (Thaly a Rákóczi ifjúkoráról és Ocskay Lászlóról szóló könyvek és a sokszor maga által írt, „eredeti”, kuruc kori dalok mellett rá tudta venni az uralkodót és környezetét II. Rákóczi Ferenc és a bujdosótársak hamvainak a hazahozatalára 1906 októberében.)
Thaly Kálmán az égtájak szerint négy emlékművet szánt az ország határaira: egyet a dévényi várba, hogy az osztrákoknak mutassa Magyarország határát, egyet a brassói Cenk-hegyre, figyelmeztetésül a románoknak, egyet mementóul a szerbeknek a Belgráddal szemben lévő zimonyi várba, egyet pedig Munkácsra, a vár fokára, amit a Vereckei-hágón át vezető útról is látni lehet, ahol a magyarok bejöttek. A négy, határokra kerülő mementó mellett még Ópusztaszerre, az első országgyűlés helyszínére, a Dunántúlon pedig Pannonhalmára tervezett emlékművet. Utóbbi helyre azért, mert Anonymus szerint Szent Márton hegyére vonult fel Árpádnak a Szvatopluk felett Bánhidánál győzedelmeskedő serege.
A hetedik emlékművet pedig az 587 méter magas Zobor-hegyére tette, hogy a vidéken már akkoriban túlsúlyban lévő szlovákokat, „kik a magyar állameszme felett berzenkednének, azokat intse jobb útra”. A jó tót hazafiakat pedig arra emlékeztesse, hogy „itt századokat boldogultak és nyugodtan töltöttek”. Hogy aztán a 36 méteresre tervezett, majd a költségek miatt csak 22 méteren megvalósuló oszlop éppen Zobor hajdani kivégzésének helyére került, talán nem volt véletlen.
A nyitrai püspökség birtokában lévő hegyormot az 1892-től az egyházmegyét kormányozó Bede Imre püspök, egyben főrendi házi tag minden további nélkül át is adta az államnak. A terveket Berczik Gyula műszaki tanácsos készítette, aki figyelt arra is, hogy a mementó jól látszódjon még Galántáról és Érsekújvárról is. Az alapanyag hegy tövében lévő kőbányából kerül ki, míg az obeliszk külső borítását adó gránitot a Kolozs megyei Kissebesről vonatoztatták ide. A kőtömbök feljuttatására külön szekérutat építettek ki a hegyen.
Aztán ki tudja miért, de a hét emlékmű közül ez lett a legkevésbé díszített, a négyszögletű, klasszikus obeliszket mindössze középtájt ékítette négy turul, a belvárosi Vörösmarty szoborcsoportot és az ópusztaszeri emlékművet is részben jegyző Kallós Ede munkája. Az oszlopnak a magyar címert és az 896–1896 évszámokat tartalmazó talapzata kőtömbökből álló vaskos henger, melyen vízszintes tagolások vannak.
Az ünnepélyes átadás Perczel Dezső belügyminiszter és a helyi notabilitások jelenlétében, 1896. augusztus 30-án rendben megtörtént. Aztán ismeretlenek a villámhárítón felmászva, már 1904 szeptemberében letörték a turulok fejét. Majd nemsokára jött a Nagy Háború és Trianon, és 1921. február 6-án és 7-én aztán az obeliszket cseh légionáriusok, Jozef Honza-Dubniczky főhadnagy vezetésével öt sikertelen próbálkozás után felrobbantották. Civilben, de fegyverekkel és sok ekrazittal érkeztek a városba, és második nap már puskalövésekkel tartották távol a kíváncsiskodókat.
Az obeliszk és a turulok darabjait a robbantás után ledobálták a hegyoldalba, és ezek a kövek a környékbeli magyarok által számon tartottan a hegyoldalban hevertek egészen a 2010-es évekig, mikor is a cikk elején méltatott Paulisz Boldizsár talált sajátos megoldást a méltóbb elhelyezésre. Engedélyt kért a nyitrai püspökségtől, hogy nyáron Bodokon kőfaragó tábort szervezvén, elszállíthasson egyes darabokat. A jórészt földbe süllyedt kőtömböket kirándulócsoportok, köztük szombathelyi diákok derítették fel, a felismerhető töredékekből pedig a szombathelyi restaurátor, Hesztera Aladár az egyik turult sikeresen össze is állította. Aztán 2015. március 15-én, hat év híján száz esztendővel elpusztítása után, oszlopra került a méretes kőmadár.
Amely azóta is ott bontogatja a szárnyait a bodoki domboldalban, a távolban kéklő csitári hegyek alatt.
