Kultúra
Szombaton nyílt napot tartanak a Nemzeti Színházban
Az érdeklődők többek közt Alekszandar Popovszkival, A Mester és Margarita című előadás rendezőjével is beszélgethetnek

A program az Ádámok és Évák ünnepe sorsolásával kezdődik. Ez egy évek óta visszatérő program, ahol középiskolás csapatok mutathatják meg színészi képességeiket Az idei vetélkedő témája Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Az ember tragédiája. A sorsoláson előzetesen regisztrált középiskolás csapatok vehetnek részt, akik a helyszínen tudhatják meg, melyik színt fogják a nagyérdeműnek bemutatni a színház Nagyszínpadán.
Bevezető tréninget is tartanak a Terzopulosz-módszerbe, amely az emberi testben elakadt energia és hang felszabadítására irányuló speciális légzés- és mozdulattechnika. Célja a beszéd és a test felbomlott egységének újrateremtése. A foglalkozáson a résztvevők tulajdonképpen a színészmesterség alapelveit tanulmányozzák.
A Villámrandi – „Ite vakhe, ite vakhe!”, görög óra kezdőknek és haladóknak című foglalkozás keretében a részvevők a Bakkhánsnők című előadás színművészeivel beszélgethetnek.
A Mester és Margarita első felvonását is megnézhetik a résztvevők, majd egy újabb Villámrandi keretében a darab világhírű rendezőjével, Alekszandar Popovszkival és színművészeivel beszélgethetnek. Az érdeklődök a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncművészeivel is táncolhatnak a Gobbi Hilda színpadon.
Az esemény ideje alatt egész nap látogatható lesz a Jelmez- és díszletterv kiállítás az Egri csillagok előadásból, valamint Színházi nyomkereső. Utóbbira elsősorban diákokat, családokat várnak egyénileg vagy maximum 4-5 fős csapatokban, hogy felfedezzék a Nemzeti Színház épületét és a parkot.
A programokról részletesen a Nemzeti Színház oldalán tájékozódhatnak: https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2022/09/nyilt-nap-a-nemzetiben-20-eves-a-nemzeti-szinhaz-duna-parti-epulete