Kultúra

Széchenyi Istvánra emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémián

Átadták a Széchenyi Társaság díjait

Széchenyi István születésének 231. évfordulóján megemlékezést tartott a Széchenyi Társaság a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a társaság idei díjait is átadták.

Széchenyi Istvánra emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémián
Széchenyi István
Fotó: Wikipedia

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára a szerdai ünnepségen emlékeztetett arra, hogy Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban látta, mindezt azonban csakis úgy tartotta kivitelezhetőnek, ha Magyarország egyenlő félként foglalhat helyet az európai nemzetek asztalánál.

„Ehhez pedig kölcsönös tisztelet és megbecsülés szükségeltetik: mind hazánknak, mind pedig a kontinens többi államának tiszteletben kell tartania a másik értékeit és hagyományait, sajátos nemzeti életformáját" – tette hozzá az államtitkár.

Latorcai Csaba kiemelte: a magyar jogállamiság története hosszú évszázadokra tekint vissza. „Ma Európában olyanok formálnak jogot az ítélkezésre, akik híján vannak történelmi ismereteknek azokkal szemben, akikről véleményt vagy éppen ítéletet mondanak" – mondta.
A Széchenyi által is említett törvényesség és alkotmányosságtisztelet máig zsinórmértékül szolgál egy olyan tekintélyes történelemmel rendelkező szuverén nemzet jelene és jövője szempontjából, amely egyenrangú európai nemzetként pozícionálja magát, és így határozza meg jogos érdekeit saját és a kontinens jövője alakításában és érdekében – húzta alá az államtitkár.

Miközben a kontinens keleti részén felfoghatatlan emberáldozatokat követelő háború dúl, addig nyugaton tombol az ideológiai felforgatás haladónak nevezett forradalma, amellyel szemben határozottan ki kell állni évezredes keresztény kultúránkért, hagyományos életmódunkért – fogalmazott az államtitkár.
Latorcai Csaba hozzátette: az egész Európára kiterjedő morális és gazdasági válságban a rend, a béke és a szabadság talaján állva Magyarország élére állhat Európa szellemi és lelki megújításának.

Az országépítő Széchenyi Istvánhoz hasonlóan a magyar kormány célja is az, hogy a megyei, városi és járási szintekre egyaránt kiterjedő fejlesztésekkel az ország minden területe versenyképes legyen, Magyarország 2030-ig az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerüljön és identitásában kikezdhetetlenül erős országgá váljon – emelte ki az államtitkár.

Az ünnepségen átadták a Széchenyi Társaság 2022. évi díjait. Az elismeréseket Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, a Hungary Helps program vezetője, Kukorelli István jogtudós, egyetemi tanár, valamint Osztie Zoltán teológus, plébános vehette át.

Az 1987-ben megalakult Széchenyi Társaság célja, hogy névadójának örökségét alapul véve felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjon a nemzet felemelkedéséért, szellemi, erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit.

Kapcsolódó írásaink