Kultúra

Elkészült A RADICS – A megátkozott ember című zenés életrajzi film első trailere

„Aki Radics Béláról filmet készít, annak egy ideig óhatatlanul a radicsi úton kell haladnia”

Nagy Feró és Horváth Attila dalszövegíró is megszólal a A RADICS – A megátkozott ember című zenés életrajzi filmben, amelynek moziforgalmazásáról hamarosan tárgyalni kezdenek az alkotók. A napokban a film első beharangozója is elkészült. 

Elkészült A RADICS – A megátkozott ember című zenés életrajzi film első trailere
Elkészült a Radics Béláról szóló film első trailere
Fotó: MIGAFILM/ Andréka Ágoston

Horváth Attila írta a címadó, A megátkozott ember című dal és még számtalan ikonikus magyar rockdal szövegét. A Radics Béláról az első magyar gitárkirályról készülő filmben a szövegíró is beszél a Radicshoz fűződő személyes kapcsolatáról, a zenészek és a hatalom viszonyáról, a művészek motivációiról. Nagy Feró pedig szintén nagyon izgalmas gondolatokkal bukkan fel a filmben.
 
Klacsán Gábor rendező – mint mesélte – már gyerekkorában megnézte az albumokon, hogy ki írta a neki leginkább tetsző dalok szövegét, így Horváth Attilát, mint a legjobb dalok szövegíróját, már régóta számon tartotta, ezért volt számára örömteli megtiszteltetés a közös munka.

A magyar sajtóban az elmúlt hónapok során számtalan cikk és interjú jelent meg a készülő filmről. Az internetes felületeken az örvendezők, rajongók, egykori zenésztársak és kései utódok mellett előkerültek a fanyalgók is. Akadt, aki látatlanban kijelentette, hogy ez a film nem is lehet jó, mivel ő személyesen ismerte Radics Bélát. Mások a zenész rocktörténeti jelentőségét vitatták. Megkérdeztük Klacsán Gábor rendezőt, mit tud kezdeni az ilyen hangokkal.

„A fanyalgók dolga a fanyalgás – tűrni kell, és ha lehet  okulni belőle, a rajongóké a rajongás – legnagyobb tisztelet őket illeti, nekünk alkotóké pedig az, hogy az elképzeléseinkhez ragaszkodva, minden körülmények között az általunk legjobbnak gondolt film elkészítésére koncentráljunk. Tiszta sor, hogy ez a film sem fog mindenkinek tetszeni, de ugyanúgy zsákutca olyan filmet csinálni, ami csak a szűk érintettek körének készül, mint arra hajtani, hogy mindenkinek tetsző legyen. Radics Béla ízig-vérig különc, megosztó jelenség volt, szomorú lennék, ha nem lenne ilyen a róla készülő film is. De alapvetően azt szeretnénk, ha sok embernek tetszene a film, és sokan, sok értékes dolgot fedeznének fel benne maguknak.” 

Klacsán Gábor azt is elmondta, nagyon örül, hogy a gyermek (Stépán-Kovács András)  és a felnőtt Radics Béla (Rák Zoltán) szerepére sikerült olyan színészeket találni, akik külsőre is hasonlítanak az egykori R. & B. Kapitányra. A filmben felbukkanó, a Sakk-Matt együttes  sikereiben úszó Radics szinte egy az egyben úgy néz ki, mint annak idején 1968-ban, a Radnóti Művelődési Házban fellépő igazi. A későbbiekben pedig a külseje olyan irányban változik, ahogy azt az alkotók elképzelték, nem pedig úgy ahogy azt néhányan talán elvárták.

Klacsán Gábor rendező   azt is meg akarja mutatni, hogy a közönségnek segített túlélni a szocializmust Radicsék zenéje és a színpadról elmondott gondolataik
Klacsán Gábor rendező azt is meg akarja mutatni, hogy a közönségnek segített túlélni a szocializmust Radicsék zenéje és a színpadról elmondott gondolataik
Fotó: MigaFilm

A YouTube-on  több visszaemlékezést, és komoly munkával elkészített riportfilmet is meg lehet nézni róla az egy-két fellelhető fotó és rövid filmfelvétel mellett, ezek más céllal készültek, tehát egészen más célok vezérelték az alkotóikat a munkájuk során. Klacsán határozottan elzárkózik attól, hogy a rocklegendát leépült állapotában ábrázolja.

Mint mondta, elsősorban a fiatalabb generációknak szeretné megmutatni, bennük akarja így rögzíteni  Radics Béla alakját, zenéjét, hősiességét, illetve a korszakot, amelyben a politikai rendszer által tűrve-tiltva  nagy formátumú zenészek nagyszerű dalokat írtak és játszottak, és azt is, hogy  ezek a dalok, a koncertek, a közönséghez szóló zenészek segítettek túlélni az előző rendszert. Ahhoz hasonlóan értelmezhető zenei élményt szeretne a film nyújtani mint amit Radics Béla rajongói a gitáros koncertjén átélhettek. Alapi István szólógitáros is ezen a megközelítésen dolgozott, a rendező szerint elképesztő érzéseket kiváltó zenéket alkotva.

Mint  kifejtette, Radicsot megmutatni vagy megértetni két egészen eltérő dolog. Ennek a filmnek egyértelműen ez utóbbi a célja. Minden másra vágyónak volt negyven éve Radics Béla halála óta, hogy magában újrateremtse a gitárkirály alakját, életútját, zenéit, és filmet készítsen róla. – hangsúlyozta Klacsán Gábor. – Ez itt most az alkotótársai, és az ő filmje, amely egy határozott koncepció mentén halad.  Ez a film is olyan lesz, amilyennek az alkotói akarják.  

Klacsán kiemelte azt is,  örömmel látna Radicsról akár több filmalkotást vagy visszaemlékezést is, véleménye szerint Radics Béla emléke nagyon is megérdemli, hogy sokkal többet foglalkozzanak vele, ha már életében ezt a lehetőséget nem kapta meg. Véleménye szerint Radics mindenképpen megérdemelt volna már egy igazi, nagyjátékfilmes költségvetésű megközelítést, ugyanis ez a film is csak egy komolyabb dokumentummozi árán készül.

 A rendező nem titkolta, hogy az alkotók nagyon szűkös forrásokból igyekeznek csodát csinálni, és megjegyezte azt is, hogy akik a nagy fizetés reményében csatlakoztak a stábhoz,  gyorsan ki is koptak. A Radics film alkotógárdáját a téma, és a kihívás kovácsolta még erősebbé , egyébként az alkotók és a stábtagok többsége évtizedek óta ismeri egymást, bíznak a másik szakmai tudásában és elhivatottságában.

A rendező reméli, hogy a film koncertjeleneti hasonlóan hatnak majd, mint a régi koncertek
A rendező reméli, hogy a film koncertjelenetei hasonlóan hatnak majd, mint a régi koncertek
Fotó: MIGAFILM/ Andréka Ágoston

Wirth Zoltán dobos például elképzelhetetlenül sokat adott és ad a film sikeréhez, nem csak játékával, feledhetetlen dobolásával, nem csak a hangzó anyag megalkotásába tett elképesztő  erőfeszítéseivel, hanem a film népszerűsítésével is. – fogalmazott a rendező. – Gav Duncan, aki első szóra, minden félretéve jött és dolgozott, Lakat T. Károly, aki hősiesen, embertelen erőfeszítéssel küzdötte végig a forgatási napokat vagy  Vörös István, Radics egykori zenésztársa, aki minden erejével és kapcsolatával a mai napon is a produkció sikerén dolgozik.

Arra a felvetésre, hogy Radics  alkotói-előadói útján maga is kapott hideget-meleget, miközben nem tágított attól, amit a zenélésről gondolt, a rendező lapunknak azt válaszolta, hogy  aki Radicsról filmet vagy bármi más műfajú művet készít, annak magának is rá kell lépnie Radics útjára, ha csak rövid időre is, ahol különleges tapasztalatok érik:  elutasításban és pofonokban, csalódásokban éppúgy része van, mint szeretetteljes odafordulásban. 

Negatív tapasztalataimról és csalódásaimról általam addig tisztelt emberekben, nem kívánok beszélni – mondta a rendező. Radics emlékével dolgozni különös, szinte misztikus élmény, ami szerintem már  a Radicsról valaha készült legjobb könyvben, Ómolnár Miklós R. & B. Kapitányában, a szerzőt munkája során ért tapasztalások között is megjelenik. Nagyon nehéz, de nagyon szép és minden szempontból rendkívül tanulságos dolog Radics Béláról filmet készíteni:  sok emberről és sok dologról lerántja a leplet – összegezte gondolatait a rendező lapunk kérdésére.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom