Zenei kalandozások Debrecentől New Orleansig, avagy, a magyar dzsessz évtizedei

Hogyan lesz valaki magyarként New Orleans tiszteletbeli polgára?

Néhány évig bekapcsolódtam a Debreceni Jazz Napok szervezésébe. Kitaláltuk, hogy négy egymást követő esztendőben bemutatjuk a dzsessz kialakulásában fontos szerepet betöltő amerikai városok dzsesszéletét: Saint Louis, New Orleans, Chicago és New York volt a vendég. A New Orleans-iak köszönetképpen tették meg ezt a gesztust.

Segített a kapcsolatok felvételében, hogy ön korábban kulturális, illetve sajtóattaséként dolgozott angol nyelvterületen?

Természetesen. Előbb Londonban, majd Washingtonban teljesítettem szolgálatot, utóbbiból 2002-ben tértem haza. A debreceni fesztivál előkészítésekor újból felkerestem ezeket a városokat. Klubokat látogattam, helyi szervezőkkel, zenészekkel találkoztam, ami nagy segítséget adott a programok összeállításához.

Ön izgő-mozgó, szervező ember?

Úgy gondolja?

Volt Debrecen alpolgármestere, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke, vezetőségi tagja.

Kétségtelen, hogy életem a rendszerváltozást követően nagy fordulatokat vett. Újságíróként kezdtem Debrecenben, alpolgármesterként azért a városért dolgozhattam, amelyben fiatalkorom óta éltem. A diplomáciai munka során a világ két meghatározó városában tölthettem éveket. A jazz szövetséghez azért csatlakoztam már az alapításkor, 1990-ben, hogy megágyazzunk a műfajnak, elősegítsük kulturális integrációját, fiatal tehetségeket gondozhassunk.

Népszerűbb lett Magyarországon a dzsessz?

Ismertebb. Vannak nagy koncerttermek, emellett létre jöttek meghatározó játszóhelyek, mint a Budapest Music Centre-n belül működő Opus Jazz Klub, az újlipótvárosi Budapest Jazz Club, az If Jazz Cafe, a Jederman meg egy sor kisebb hely, ahol a dzsesszzenekarok rendszeresen felléphetnek. Ezek mind Budapesten találhatók. Az országban évről évre színvonalas fesztiválok szerveződnek, ahová nemzetközi és hazai előadókat is meghívnak. Ma már rengeteg zene kering a virtuális térben, a dzsessz ugyanúgy rétegműfajnak, értelmiségi zenének számít, mint a hetvenes években. Még akkor is, ha a koncertek közönsége nagyrészt fiatalokból áll.

Mi kötelezte el a műfaj mellett?

Egyetemistaként beleszerettem, és igen hamar írni kezdtem róla. Nem vagyok sem zenetudós, sem zenész. Elsősorban közvetítőnek tartom magam, aki napi kritikai tevékenységet folytat, különös tekintettel a dzsessz szellemiségére, szociokulturális beágyazottságára és hatására.

Ez a negyedik dzsessz témájú könyve, amelyet közread.

Valójában nem könyveket írok, hanem korábban megjelent írásaimat gyűjtöm egybe. Olyan lapoknak dolgoztam, mint a Gramofon, a Magyar Nemzet vagy – rövid ideig – a Magyar Hírlap, de folyóiratokban és külföldi szaklapokban is publikáltam tanulmányokat.

A Gondolat Kiadó Magyar jazznapló címmel jelentette meg új könyvét. Ezúttal mi a tematika?

Amerikai jazznapló című, 2019-ben megjelent kötetem az óhaza dzsesszzenéjével foglalkozott, ez a mostani a magyar dzsesszről szól. Vannak benne tanulmányok, kritikák, portrék, interjúk, a fejezeteken belül időrendi sorrendbe szedtem az írásokat. Az első 1974-ben született.

Fontos a kronologikus elrendezés?

Igen. A dzsesszélet sokat változott Magyarországon, az én tudásom is számottevően gyarapodott az idővel. Segít az eligazodásban, ha az olvasó ismeri az írások keletkezésének időpontját. Ez a könyv nem szisztematikus dzsessztörténet, de sok mindent dokumentál a magyar dzsessz elmúlt évtizedeiből. Úgy mondhatnám, szubjektív lenyomat: sokunk közös története.