Kultúra

Sinkó István képei a Műcsarnokban

Sinkó István Jelenségek című új sorozatát, valamint annak egyfajta előzményét, a Japán kert árnya című sorozatot mutatja be szerdától a Műcsarnok új kiállítása.

Sinkó István képei a Műcsarnokban
Vízi színpad, 2004
Fotó: Pepperartprojects.com

A múzeum keddi közleménye szerint Sinkó István tárlatának első és második termében a Jelenségek című sorozat és az ehhez készült vázlatok kaptak helyet.

A műalkotások mellett szereplő vázlatok egy-egy mű alakulásának korábbi fázisát mutatják meg. Sinkó István munkamódszerét a képek réteges felépítése jellemzi, ám a szokásostól eltérő módon ő műfajokat, módszereket és eljárásokat helyez egymásra – mutatnak rá a közleményben.

A művek kiindulópontja mindig egy fotó: egy alakról, fény- vagy árnyékjelenségről, formáról. Az A4-es méretű nagyítást követően a művész beledolgozik a képbe: formákat helyez el benne, belenagyít vagy újrakomponálja. Az így létrejött vázlatból nyomdai print készül vászonra, erre pasztellel vagy festékspray-vel kerülnek fel gesztusok, és így megszületik a kép – olvasható a Műcsarnok honlapján.

A kiállítás harmadik termében a Japán kert árnya című, 2019-ben készített sorozat nagyméretű vásznai kaptak helyet, amelyek a Jelenségek sorozat egyfajta előzményeként szerepelnek a tárlaton.

Sinkó István több önálló kiállításon mutatkozott már be Magyarországon és külföldön – Németországban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Belgiumban – egyaránt. Munkái több hazai köz- és magángyűjteményben szerepelnek.

Sinkó István 1975-től oktatott általános iskolákban, majd 2006-tól a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban, ahol 2013-tól a festő szakosztály vezetője lett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) múzeumpedagógiát tanított, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanárképző szakán mentortanár is volt. 1980-tól a Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely (GYIK Műhely) tanára, 2003-tól a vezetője. 1995 és 2006 között vezette a Műcsarnok múzeumpedagógiai csoportját.

Rendszeresen közöl művészetkritikai írásokat, két könyve és több tanulmánya jelent meg művészetpedagógiai témában. 2018-ban elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti tagozatának művészetpedagógusi különdíját.

Kapcsolódó írásaink

Valóra váló tervek

Ā„A Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve hét regionális központot alakítunk ki, amelyek lefedik az országot és a határon túli tömbmagyarság legfontosabb területeit is”

London volt a minta

ĀMegnyílt a Városliget új kulturális intézménye, a NEO Kortárs Művészeti Tér