Kultúra

A múzsák lakása és Karcsi, a ponty

Költészet és ábránd – Jó társaság, jó koszt, jó borok és a Szigligeti Alkotóház

Ahol a múzsák laknak – Epizódok a Szigligeti Alkotóház történetéből címmel látogatható egész nyáron egy tablókiállítás a szigligeti Básti Lajos közösségi házban. A híres-nevezetes alkotóház fénykorát ismerhetjük meg az október 9-ig nyitva tartó tárlaton, amit olyan nevek fémjeleztek, mint Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, Németh László, vagy éppen Csurka István.

A múzsák lakása és Karcsi, a ponty
A kiállítás strandidőben is látogatott
Fotó: MH/Pálffy Lajos

„A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre” – írja az egyik legjobb művében (Utazás a Balaton körül) Eötvös Károly, és mindezek a kitételek fokozottan igazak Szigligetre is. Amelynek szerencsére nincsen vasútállomása és a 71-es főúton száguldva is eléggé oda kell figyelnünk arra, hogy megtaláljuk a bejáratát.

Szigligeten minden ott sűrűsödik, ami az igazi, régi Balaton. Kedves, vendégszerető nép, gyönyörű, történelmi táj, és nem utolsó sorban a kitűnő borok. No és itt van Esterházy Pál 1912-ben megvásárolt, és némileg átrendezett kastélya is, „az” Alkotóház. Amelyet amúgy talán észre sem veszünk a várdombról a község szívébe leereszkedve, mert kitakarják a platánok, meg különben is a felcsillanó Szigligeti-öböl elvonja a figyelmünket a jobb kézre eső, bonyolult alaprajzú, klasszicizáló épületegyüttesről.

Feljárat a kiállításhoz
Feljárat a kiállításhoz
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Amelynek alapja egy 1785 körül emelt nemesi udvarház lehetett, amit az 1830-as években kezdett kastéllyá kiépíteni Puteani József báró, amiért emléktáblát is kapott aztán a falu közösségétől.

A báró úr derék ember volt, Széchenyi Istvánnal levelezett és többször is vendégül látta Deák Ferencet, amikor az átutazóban volt errefelé. Csak hát aztán a fia, a Géza messze esett a fájától, és a birtok el is ment a kártyán és a lóversenyen, no meg a költséges nőkön. Így került a képbe Esterházy gróf, aki tovább erősítette aztán a klasszicista jellegét az épületnek, de 1945 hideglelős tavaszán jöttek az oroszok, és neki is menekülnie kellett.

Ott állt hát üresen a kastély, mígnem Bölöni György - akinek jó szeme volt, és mindig tudta, hogyan, hová kell helyezkedni – 1952-ben meg nem szerezte Rákosiéktól a költők, írók, zeneszerzők és egyéb alkotók számára.

A gyermekek is találnak elfoglaltságot
A gyermekek is találnak elfoglaltságot
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Az csak természetes, hogy ezekben az években a pártemberek és a „proletárírók” elsőbbséget élveztek a beutalóknál, de a „támogatottak” kevésbé tehetséges csapata mellett azért néhány „tűrt” is megjelenhetett Szigligeten. Olyanok, mint például a költő Berda József, aki nem csak szellemileg töltekezhetett itt, hanem a sokat nélkülöző bendőjét is megtömhette. Mert ez sem volt ám mellékes, hiszen a faluból érkező szakácsnék nem sajnálták az alapanyagot, bőségesen kosztolhatott mindenki. Németh László még panaszkodott is a gyomrának gondokat okozó, bő táplálékról. (Amit Berda nyilván jó kedvvel fogyasztott el.)

Az épület történetével indul a tablókiállítás
Az épület történetével indul a tablókiállítás
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Ezzel meg is érkeztünk a közösségi ház tetőterében berendezett kiállításra, ami után, mint a fotókon is látszik, folyamatos az érdeklődés. És amelynek bejáratánál mindjárt ott van két „lakókönyv”. Az 1968-as őszi szezon éppen a „g” betűnél van nyitva, ahol olyan nevek sorakoznak, mint Galgóczi Erzsébet, Gyurkovics Tibor, Garai Gábor, Gaál István vagy Göncz Árpád. Utóbbiról megtudjuk aztán, hogy az apró 22-es szobában lakott általában, ahol napi nyolc órában „verte az írógépét”. Fotó is van a tablón Gönczről, amint vasalt inge fölé azt a műszálas, „kétcsíkos” melegítőfelsőt húzva élvezi a napsütést a teraszon.

Egy másik fotón, valahol a mára már részben beépült Soponyában Csurka István és Görgey Gábor heverészik a tavaszi réten, egy kutyával játszva. Ők ugyan a későbbiekben elég messzire kerültek egymástól, de a házban inkább béke volt, a pingpongban, no meg a „bakosozásban” és a „szentistvánozásban” igyekeztek egymáson felülkerekedni a vendégek.

Az egyik lakókönyv
Az egyik lakókönyv
Fotó: MH/Pálffy Lajos

A 8-10 ember játszotta bakosozás az idegen szavak szótáráról kapta a nevét, és ez is adta az alapját. Kiválasztottak egy teljesen ismeretlen kifejezést (mondjuk, legyen az a „katenán”), amihez mindenki megfejtést írhatott, majd szavaztak ezekről és a humorért is lehetett pontokat kapni. A szentistvánozás is igazi, értelmiségieknek való játék volt, itt a 6-8 résztvevőből két kiválasztottnak két egymáshoz valahogy kapcsolódó személyt kellett eljátszania (például István király és Király István irodalomtörténész), a többiek meg kitalálták, kikről van szó.

Írók és idézetek
Írók és idézetek
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Még élnek a faluban az akkori alkalmazottak közül olyanok, akik emlékeznek a rettenetes pingpong csatákra, a párosozásokra, no meg a sok nevetéssel járó „forgózásra”, amiről Galsai Pongrác is említést tett a szigligeti napokról szóló, élvezetes írásaiban. Persze, voltak, akik itt is távolságtartók maradtak. Az idősödő Kassák itt sem vált meg emblematikus, magas kalapjától, sáljától, zakójától és cigarettájától az 1965-ös fotográfián. Viszont írt egy verset Részegítő Badacsony címmel, Nagy László pedig a Sárkányölő Szent György ikonját festette bele a szobájában (17-es) a kávéfőzőnek otthont adó fülkébe. Aztán ott van a 3-as szobában az „írók fala” is, amelyre azért arra kevésbé érdemesek is rátehették a kézjegyüket.

A tablón Göncz Árpád csíkos melegítőben
A tablón Göncz Árpád csíkos melegítőben
Fotó: MH/Pálffy Lajos

A még a báró által elkezdett, és a gróf úr által gyarapított kastélyparkban pedig ott áll 1960 óta Pátzay Pál Törülköző nő című, a szocreálon jóval túlmutató szobra is. Az arborétum halastavában pedig sokáig ott lakott Karcsi, a nagy ponty is, amelynek széles hátát a nyolcvanas évek derekán még eme tudósítás szerzőjének is volt alkalma látni.

Kapcsolódó írásaink