Kultúra

Mozart a Balatonnál: a Concerto Budapest nyári koncertjei

Balatonföldváron kezdte a Mozart Planet című koncertsorozatát augusztus 11-én a Concerto Budapest. Vasárnapig nyolc helyszínen lépnek fel.

Mozart a Balatonnál: a Concerto Budapest nyári koncertjei
A zenekar egy korábbi keszthelyi koncerten
Fotó: Concerto Budapest

Vasárnapig nyolc balatoni helyszínen rendez hangversenyt Mozart műveiből a Concerto Budapest szimfonikus zenekar.

„A Mozart Planet egy régóta formálódó elképzelésből kialakult zenei program elnevezése, hosszú távú célokkal. Bemutatkozásként egy nyolc helyszínes balatoni koncertsorozaton szeretnénk elrepíteni közönségünket abba az ideális világba, ahol a klasszikus zene harmóniát és felüdülést nyújt” – mondta Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója. Hozzátette, azért esett a választás Mozartra, mert a Kossuth-díjas karmester, hegedűművész szerint az ő zenéje minden hallgató számára boldogságot, örömet szerez, csodálatos emberi érzéseket fejez ki, mindenkit megszólít. Mint mondta, ehhez a muzsikához nem kellenek előismeretek, nem kell hozzá szakavatott hozzáértőnek lenni, elég csak meghallgatni, és gyönyörködni benne.

Keller András szerint Mozart muzsikája mindenki számára befogadható
Keller András szerint Mozart muzsikája mindenki számára befogadható
Fotó: Concerto Budapest/Cseke Csilla

A koncertek helyszínei: Balatonalmádi, Balatonföldvár, Balatonkeresztúr, Balatonszemes, Hévíz, Keszthely, Révfülöp, Vászoly. A Mozart Planet balatoni nyári programjában két zenekari koncert és hat kamarazenei előadás szerepel.

Kapcsolódó írásaink

Jöhet a világhír!

ĀLemezfelvételre és amerikai turnéra készül a Nagy-Britanniában sikeres Concerto Budapest