Kultúra

Kétfelől két páva

A viselhető hagyomány Németh Hajnal Aurora ötszörös Hungarikum-díjas iparművész kollekcióiban

A Csárdafesztiválon a Vörösmarty téren augusztus 19-én, a Divat egykor és ma című bemutatón láthatják az érdeklődők a Minden Magyarok Ruháját, amelyet Németh Hajnal Aurora tervezett. Az ötszörös Hungarikum díjas (és Magyar Viseletért díjas) iparművész felhívására eddig negyvenhárom tradicionális magyar hímzés érkezett – határon innen és túlról, sőt a diaszpórából is – amelyek a nem mindennapi alkalmi ruhát díszítik. A pályázat azonban még nem zárult le. Németh Hajnal Aurorával a régi tárgyak, viseletek meghosszabbított életéről, a hagyomány továbbéléséről és a fenntarthatóságról beszélgettünk.

Kétfelől két páva
A Csárdafesztiválon a Duna Táncegyüttes táncosaival mutatja be új kollekcióját Németh Aurora Hajnal iparművész
Fotó: Facebook/Németh Hajnal Aurora

– Amikor először olvastam a Minden Magyarok Ruhájáról, az jutott eszembe, hogy anyukám és nagymamám egész életükben kézimunkáztak, hímeztek, és mennyire szerettek volna egy alkalmi ruhát vagy bármit kihímezni nekem, amit viselni is hajlandó vagyok.

– A hetvenes években széles körben nagy divat volt a hímzett alkalmi vagy hétköznapi ruha, de később ez változott. Ha a mai emberre ráborítjuk a tradicionális hímzések papagájos tarkaságát, akkor azt fogja mondani, ez túl sok neki. A Minden Magyarok Ruhája esetében ezért választottam négy színt a felhívásomra jelentkező lelkes hímzők számára: bordó, piros, pink és napsárga fonallal hímezhettek, így a sokféle hímzésből egy olyan egységes látvány jött létre, ami elegáns, és van kedve felvenni annak, akinek alkalmi viseletben kell megjelennie valahol. De nemcsak a sokkal színesebb hímzéseket redukáltuk négyszínűre, hanem például a höveji hímzőkör tagjai is a saját tiszta fehér hímzésüket színezték ki, és az úrihímzés is, amely szintén felkerült a ruhára, fehér és ezüst eredetileg.

Még Melbourne-ből is érlkezett hímzés a Minden Magyarok ruhájára
Még Melbourne-ből is érkezett hímzés a Minden Magyarok Ruhájára
Fotó: Németh Hajnal Aurora

– Milyen tájegységek, települések népi hímzései képviseltetik még magukat a fekete bársonyruhán?

– Gyimes, Mezőség, Székelyföld, Kalotaszeg, Bag, Tura, Kalocsa, Karád, Tard, Nagykunság, Mezőpanit, Szeged, Bereg, Jászság.  Matyó hímzés, buzsáki boszorkányos hímzés, békési szűrhímzés, beregi keresztszemes, szegedi papucshímzés, úrihímzés is kerül a ruhára. Belgiumból és Ausztráliából, sőt Kanadából is érkezett hímzés. A határon túl és a diaszpórában élő magyaroknak különösen fontos, hogy őrizzék, műveljék a magyar hagyományokat. 

– Hogyan jött az ötlet, hogy egy ilyen összmagyar viselet készüljön?

– Beteg voltam, nem tudtam dolgozni, és találtam egy cikket egy amerikai textilművészről, aki a világ hímzéseit mutatta be egy ruhán. Gondoltam, akkor én pedig a magyar tradicionális hímzéseket viszem a nyilvánosság elé hasonló módon. Ő annak idején elküldte a ruhát minden hímzőjének, én inkább azt választottam, hogy a kihímzett, postai úton érkező vagy személyesen behozott kerek textildarabokat rádolgozom a ruhára.

– Ki fogja viselni a Minden Magyarok Ruháját a bemutatón?

– Én. A ruhákat, amelyeket készítek, magamra szoktam tervezni, de ha van megrendelés, akkor más méretben is készül ruhadarab.

– Beszéljünk a lábbeliről is, amelyet szintén ön tervezett.

A szegedi papucs-szandált rábaközi hímzés dísztíti
A szegedi papucs-szandált rábaközi pávás hímzés díszíti
 
Fotó: Németh Hajnal Aurora

– Szegedi papucs-szandál, amelyet rábaközi hímzés díszít, mivel én is a Rábaközből származom. A szegedi Sallay Műhellyel együttműködésben készítünk mai viseletre alkalmas papucsokat. Most is az egyik ilyen papucsot viselem. 

– Kikkel lép színpadra az augusztus 19-i bemutatón, és mit láthat majd a közönség?

–  Minden évben más néptáncegyüttes táncosaival szoktam bemutatni a ruháimat. Idén már kétszer a Duna Művészegyüttes tagjaival, mai koreográfiával mutatjuk be a kollekcióimat. Én fogom narrálni a bemutatót, mellettem ott áll majd Vincze Andrea, a Duna Karnevál programigazgatója, aki angolra fordítja mindazt, amit a magyar hagyományról, szimbólumokról, viselettörténetről és a velem dolgozó hímzőkről, viseletkészítőkről elmondok.

– Ön gyakran mesés, balladás bemutatókon viszi a közönség elé kollekcióit. Ezekért a kollekciókért kapta az egyik Hungarikum Díjat is.

– Feldolgoztam már többek közt A mennybe vitt lány, A Hany tündér, Dely Mári balladáját, A virágok vetélkedése című népdalt, A kékszakállú herceg vára című legendát. A tragikus történeteknél mindig elmondom, hogy a szomorú népdalokat, népballadákat a régiek azért énekelték, hogy kidalolják magukból a bánatot. Van, amikor én magam mesélem el ezeket a történeteket a bemutató során és a fotózásról készülő videón, de van, amikor vendégelőadót, népdalénekest hívok meg.

– Ha jól értem, ön színpadi és hétköznapi viseleteket egyaránt tervez.

– Igen.  De amit most viselek, az sem jelmez, én bárkit így fogadok. Ha üveggel dolgozom – eredetileg üvegművész vagyok – akkor nem, és akkor sem, ha egész nap szoknyákat tűzök fel. Olyankor például ezt a kényelmes pamuttunikát veszem fel, ami itt lóg a vállfán, de látja, erről sem hiányzik a hímzés.

– Biztosan emlegetik Frida Kahlót az ön koszorúja és népi viselete láttán.

– Szokták mondani, hogy én vagyok a magyar Frida Kahlo.  De az az igazság, hogy a világon mindenhol ilyen a népi viselet, díszes, színes, virágos, és a fejükön is hordanak valamit az emberek. Frida Kahlóval annyi a közös bennünk, hogy ő is szerette a saját népi kultúráját, és ő is hordta a tradicionális viseletet.

– Az ön esetében, úgy látom, ez egy többféle tájegység és korszak ruháiból és kiegészítőiből összevarázsolt, egymással különleges harmóniába hozott, a mai igényeknek megfelelően kényelmessé és tisztíthatóvá tett ruhadarabokat jelent.

A szoknya alá  kikeményített alsószoknyák  helyett rövidebb tüllszoknya kerül
A szoknya alá kikeményített alsószoknyák helyett rövidebb tüllszoknya kerül
Fotó: Németh Hajnal Aurora

–  De ezek a régi formák, muzeális darabok megférnek a mai ruhákkal is. Ez a body például plázából való, mégis passzol hozzá a muzeális értékű parasztszoknya. A szoknya alatt sose keményített alsószoknyákat, hanem rövidebb tüllszoknyát hordok. Kötényt pedig máskor sem viselek, és kivettük a kötényfoltot is, a szoknya derékrészén 8-10 centis tépőzáras korc emeli ki a derekat, és a homokóra alakot.

– Miért fontos az ön számára, hogy a mai ízlésnek, igényeknek megfelelően kínálja fel a hagyomány viselését a hétköznapokon és a színpadon egyaránt?

– Misszió. A divaton és a színpadi viseleten keresztül közelítjük a mai embert a magyar hagyományhoz, a népi kultúrához, mert ha nem sikerül összekapcsolódniuk, a saját kultúránkból vész el egy jókora darab.

– Visszatérve a hímzések, kézimunkák világához, ha például önhöz fordul valaki, hogy viselhető nagymamahímzést szeretne, akkor tud neki segíteni?

– Igen, ez az egyik profilja az Aurora FolkGlamournak. Tervezek neki olyan hímzést és ruhadarabot, amit szívesen viselhet. De akár tetőtől talpig is fel tudok valakit öltöztetni a műtermemben, amint látja, vannak itt koszorúk, párták, lázsiás nyakékek, fülbevalók, szoknyák, kabátkák. Készítettem táncelőadásokhoz jelmezeket is, és öltöztetek énekesnőket és komolyzenészeket is. Dolgoztam már többek közt Várnagy Andrea zongoraművésszel, Rost Andrea és Bátori Éva operaénekesekkel, Sebestyén Márta, Herczku Ágnes népdalénekesekkel is. De olyan felkéréseket is kapok, hogy családi örökségből származó tárgyakba leheljek új életet, és lehessen őket hordani. Egy kis gobelint például, amely egy lázsiás nyakék dísze lett. Néha megható történetek is érkeznek a régi tárgyakkal. Egy nagypapa a hadifogságban fafaragásokat készített, és ezek mintái kerültek fel egy szoknyára.

– A tradicionális viseletek nemcsak szépek és dekoratívak, virágok, fák, levelek, állatmotívumok vannak rajtuk, így viselik a természet lenyomatát, hanem természetes alapanyagból vannak, egészséges viseletek is. Régen semmit nem dobtak ki az emberek, mindent felhasználtak, megjavítottak.

– A szüleim régiségkereskedők, és otthon is azt láttam, hogy minden tárgyat megjavítunk. A politúros bútort megcsinálja az asztalos, vagy amit mi magunk tudunk, azt mi javítjuk meg. Anyukámmal például a Blondel-kereteket meg tudjuk csinálni. A muzeális kasmírszoknyákat nagyon szeretik a molylepkék. De még ha megrágják, én akkor sem dobom ki, hanem megstoppolom, és hímzett rátétet vasalok rá, és így évtizedekkel is akár meg tudom hosszabbítani egy muzeális értékű darab életét. A hagyomány így a fenntarthatóságot is képviselheti az életünkben.

A régi ruhákra visszatérve,  régen minden alkalomra más ruhát viseltek az emberek. Másban mentek krumplit kapálni, másban mentek misére, és megint másban pénteki misére. Vigyáztak a ruhákra. A gazdagon hímzett ünneplőket sokszor csak arra az egy-egy órára vették fel, nem tisztították, mert nem is lehetett tisztítani. A fonal engedte a színét. Volt olyan ruha, kabát, ékszer, ami generációról generációra öröklődött. A hagyományos népi viselet sokat elárult viselőjéről. Hogy leány-e, vagy már házas, van-e gyermeke, él-e a férje, hány éves. A ruha és a hímzés színei, szimbólumai beszéltek a viselője helyett is. Az interneten több közösségi felületen naponta osztok meg képeket újjáalkotott viseletekről, és a hagyományokról, a régi viseletekről és a szimbólumokról is szoktam írni ilyenkor.

– Mondana egy-két kedvenc szimbólumot?

A régiek úgy tartották a pávás minta védelmezi viselőjét
A régiek úgy tartották, a pávás minta védelmezi viselőjét
Fotó: Facebook/Németh Hajnal Aurora

– A székely ruhákon a piros szín, amely az életet, a vért fejezi ki. Ha van vérünk, akkor élünk. Ez a piros szín azt védi, akire, amire rákerül. Védi a piros színbe öltözött embert, a kisbárányt, kisgyereket, akire piros szalagot kötnek, de a gyümölcsfa csemetét is, ha az ágára rákötik. A másik kedvencem a pávás motívum. Kétfelől két páva, s azok is védik azt, amire ráhímzik, ráfestik őket. Tehát egyfajta amulettként is tekinthetünk rájuk, nemcsak esztétikai értékként.