Kultúra

Szó szerint a fél világ a Szigeten nyomja

A Sziget a különféle nációk és kulturális értékek egyik legnagyobb találkozóhelye, ahová a világ államainak több mint feléből, 103 országból érkeznek vendégek, és 54 ország művészeinek produkcióit láthatja a közönség a hat nap alatt.

Szó szerint a fél világ a Szigeten nyomja
Fesztiválozók a Szigeten - idén is nagy divat az összeöltözés
Fotó: MH/Görgényi Levente

Látogatók érkeznek majd szerte Európából, a legtöbben – a hazai vendégek mellett - Hollandiából, Nagy-Britanniából, Írországból, Franciaországból, Németországból és Olaszországból, de idén vásároltak jegyet Dominikáról, a Salvadori Köztársaságból, Japánból, Brazíliából, illetve Ausztráliából is.

A nemzetközi fellépőgárda is színes képet mutat: a legtöbb előadó – a magyarok után - Nagy-Britanniából érkezik, majd francia, német, olasz a sorrend, de lesz fellépő a Zöld-foki Köztársaságból, Indiából, illetve Szenegálból is.

A látogatók izgalmasabbnál izgalmasabb szetteket vettek fel már az első napon is
A látogatók izgalmasabbnál izgalmasabb szetteket vettek fel már az első napon is
Fotó: MH/Görgényi Levente

Naponta több mint 150 koncert, előadás és egyéb program, a hat nap alatt mintegy ezer produkció mutatkozik be az 53 programhelyszín valamelyikén. A műfajok széles skálát ölelnek fel: a különböző zenei stílusok mellett lesz cirkusz, bárhol felbukkanó sétáló utcaszínház, standup és kabaré, tánc, filmvetítés, valamint vurstli is – sorolja a fesztivál közleménye.

Lapunk igyekszik majd betekintést adni a hangulatba: mindennap videókkal, fotókkal és lehetőség szerint érdekesebbnél érdekesebb cikkekkel jelentkezünk!

Kapcsolódó írásaink