Kultúra
Dél-Korea idén a Mesterségek Ünnepe díszvendége

A nagyszínpadon tradicionális hangszerekkel, táncokkal és ritmusokkal várják a látogatókat. Az érdeklődők egy divatbemutatón csodálhatják meg a hanbokokat, vagyis a koreai népviseleteket. A gyerekek népi játékokat próbálhatnak ki a családi játszóházban – olvasható a Koreai Kulturális Központ közleményében.
Mint kiemelik, két nemzet között a legerősebb kapocs egymás kultúrájának megismerése és szeretete, így az idei Mesterségek Ünnepén a Dél-Koreai Köztársaság tíz olyan standja is helyet kap, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a hagyományos koreai művészettel.
Az esemény főszervezője, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Koreai Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően kilenc koreai mester érkezik Magyarországra. A kézművesek a kalligráfia, a templom- és népi festészet, a koreai foltvarrás, a pirográfia, a kerámiaművészet és a papírfonás mesterségébe is bepillantást nyújtanak.
A koreai sorozatokban látható paloták színpompás falainak hangulata a budai Várban is megelevenedik, ahol a Dancheong épületfestészet legjavát is bemutatják a mesterek.
A látogatók megismerkedhetnek a koreai népi festészet, a Minhwa főbb szimbólumaival is, például a tigrissel, amelyről úgy tartják, hogy megvédi tulajdonosát és családját a gonosz erőktől, és egészséget, boldogságot hoz.
Az eperfa kérgéből készült hanji papír nemcsak írásra vagy festésre alkalmas, hanem különféle használati tárgyak, így tárolódobozok, edények vagy ékszerek alapanyaga is lehet. Többek között a Jiseung papírfonás technikáját is ki lehet próbálni a helyszínen a Koreából érkező mesterek útmutatásával.
A kézműves standok mellett a Mesterségek Ünnepének nagyszínpadán naponta két alkalommal hagyományos koreai zenei és táncprodukciókat mutatnak be. A repertoárban szerepel többek között színházi maszkos tánc, vidám, energikus dobtánc és a királyi udvarok táncstílusát bemutató előadás is – áll a közleményben.
Mint írják, augusztus 21-én, vasárnap 10 óra 30 perckor divatbemutatót tartanak, ahol a koreai népviselet lesz a középpontban. A több száz éves öltözet számos rétegből áll, eltakarva szinte teljesen viselőjét, így szépségére és jó ízlésére helyezi a hangsúlyt. A hanbok színeivel üzenni is lehet, mivel különböző jelentéssel bírnak. A kék szín például a stabilitást szimbolizálja, a fekete a kreativitást, a fehér színt pedig csak az arisztokraták viselhették.
A vásárban bárhol felbukkanhat a koreai és magyar művészekből álló tánccsoport, amelynek tagjai színpompás ruhákban, tradicionális koreai hangszerekkel és örömöt sugárzó mozdulatokkal járják körbe a standokat.
Több standon kínálnak majd eredeti koreai street food fogásokat és más hagyományos, egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes ízvilágú ételkülönlegességeket.