Kultúra
Katonatemető az Aklosnál
Hol sírjaink domborulnak – Erdélyország temetőit felkeresve az Úz völgyében jártunk
Kezdjük akkor ezzel a helyszínnel, az Aklossal temetőlátogatásunkat. Ahová Csíkszentmártonból (lásd „Pityókaország” fővárosa című cikkünket) indulva kell útra kelni valamilyen a nehéz terepet is bíró járművel. Az utat ugyan elkezdték építeni a vízválasztóig, de májusi ott jártunkkor az aszfaltozástól még messze voltak a munkálatok. Azt is tisztázni kell mindjárt az elején, hogy ez az Aklos, no és a híres katonatemető is a környező erdőkkel együtt a csíkszentmártoni közbirtokosság tulajdonában van, tehát magyar kézben. A 123-as számú úton haladunk tehát, majd némi szerpentinezés után eljutunk a vízválasztóhoz, a Rugát-tetőre. 1085 méteren vagyunk, ez a vízválasztó, innen a források, patakok, ahogy a közelben eredő Úz is, már Moldova nagy vizeit keresik. De a Rugáton azért álljuk meg egy pillanatra, mert itt van az a villámcsapásban megsérült kőkereszt, amelyről két történet is kering. A rajta lévő szöveg a következő:
„Dicsértessék a Jézus Krisztus Te nem segítettél jöttőnkben, segíts és áldj meg visszatérésünkben. Ámen Állíttatta Istennek dicsőségére embernek tiszteletére csekefalvi Fodor Dávid 1938”
Az egyik, az izgalmasabb szerint ez a Fodor Dávid egyszer lóháton átment Moldvába, s ott egy szép nő miatt a kocsmában előkerült a bicska is. Fodor le is szúrt egy embert, akinek a barátai üldözőbe vették, és a kereszt helyéig vágtattak utána, innen fordultak csak dolgukvégezetlenül vissza. Csekefalvi Fodor Dávid pedig hálából és vezeklésül állította ezután a barnás kőből faragott keresztet. Aztán azt is beszélik, hogy 1937-ben a csíkszenmártoniak szekérre rakott pityókával keltek át a román oldalra, ahol a krumplit vágott deszkára cserélték, és hazafelé tartva itt verték meg és rabolták ki őket valami úzvölgyi románok. Hogy mi az igazság, most ne mi döntsük el, hanem haladjunk tovább az innen már lejtő úton.
Amin nemsokára Csinódba érünk. Ez a gyimesi csángó falvakhoz nagyban hasonlító, szórt, a patakvölgyekbe is felhúzódó település is Szentmártonhoz tartozik. Egy szem boltjában, ami kocsma is, mindent meg lehet kapni a tápoktól, zsákos kukoricától a papucsokon, cipőkön, gumicsizmákon át a mindenféle italig, élelmiszerig. Bízhatunk benne, hogy nem fogjuk zárva találni, mindig áll előtt egy-két gumikerekes lovaskocsi, amelynek utasai, gazdái itt beszélik meg a dolgok állását.
Csinódból továbbindulva egyre közelebb kerülünk az Úzhoz, ami itt még csak egy vékonyka patak. Az Egerszék nevű elágazás után pedig a házak is elmaradoznak, és lassan meg is érkezünk első úti célunkhoz, a Bákó és Hargita megyék határán található Aklosba. Az elnevezés eredete egyértelműen a juhtartásra utal, juhaklot, karámot most is találunk a helyen.
Itt folyik bele a Csobányos-patak az Úzba, a helynek valamikor az ideiglenes pásztorszállások mellett állandó lakói is voltak. A helyiek egy romos, most már birkáknak és pásztoraiknak otthont adó épületet mutatnak, hogy ez volt valamikor a csárda. Mások szerint pedig iskolaként szolgálta a több helyiségből álló, szebb napokat is látott építmény a környéken élő gyerekeknek.
Az viszont biztos, hogy a Nagy Háború idején itt is fontos események zajlottak. Az 1916. augusztus 27-én orvul Erdélyre támadó román csapatokat már október 11-én kiszorították Csíkszeredából, és egy nappal később feladták az Aklosnál hevenyészve kiépített állásaikat is. Aztán a nagy háború végéig román hódító már nem is jutott vissza idáig, viszont novembertől, amikor az orosz 9. hadsereg az összeomlás szélén álló román csapatok segítségére sietett, ismét csak fontos szerepet kapott ez az Aklos.
Itt, a Csobányos-patak torkolata felett, az Úz jobb partjára, egy kisebb platóra építették fel a magyarok a kórházbarakkjaikat, ahová a környékben zajló harcok sebesültjeit szállították. Közülük pedig sokan a leggondosabb ápolás ellenére is meghaltak, így aztán ki kellett jelölni a kórház építésével egy időben a katonai temető helyét is. Az illetékesek végül a másik oldalon, a Csobányos-patakon túl lévő, lankás domboldalt jelölték ki erre a célra.
Hogy hány hős is nyugodhat ezen a szép, csendes helyen, arra nézve csak találgatások vannak. A sírhantokat már rég elhordta a szél és elmosta az eső, viszont a patak másik oldalán lévő hegyoldalban kiépített állások nyomait nem nehéz megtalálnunk. Ha ide felkapaszkodunk, magunk is beláthatjuk, hogy ez a legideálisabb hely arra, hogy a csárda épülete után nem sokkal szinte kanyonná szűkülő völgy bejáratát néhány ágyú és aknavető segítségével a kezükben tartsák. A nagy háború harci cselekményei elkerülték az Aklost, ennek ellenére a terep bejárásán egy erősen rozsdás, nyél nélküli gyalogsági ásót is találtunk.
(Az Úz folyó völgyében, mindkét nagy háborúban zajló kemény ütközetekről, ezek máig fellelhető nyomairól az Erdélyi utazások sorozatban olvashatnak majd.)