Kultúra

Kék Fény torzított gitáron

Alapi István játssza fel a gitársávokat a Radics Béláról készülő életrajzi filmben

Javában készül A RADICS – A megátkozott ember című film. A napokban azokat a jeleneteket veszik fel, amelyekben Alapi István, az Edda szólógitárosa szerepel. A nemzetközi hírű rockzenész augusztus elején tölti be hatvanadik életévét. A kerek évfordulót novemberben zenész barátaival és a közönséggel nagyszabású születésnapi koncerten ünnepli majd a Barba Negrában. Szeptemberben pedig „Álmodtam egy világot magamnak?” címmel életrajzi kötete jelenik meg.

Kék Fény torzított gitáron
A közeli képeken Alapi István kezét látjuk majd a koncertfelvételeken
Fotó: MH

Alapi Istvánnal a Radics Béláról készülő film zenéiről, rocktörténetről, és arról beszélgettünk, miért koncerteznek a rockzene világhírű nagyságai hetven-nyolcvan évesen is.

– Hogyan jött a felkérés arra, hogy a Radics Béláról készülő filmben ön játssza el a rocklegenda gitárszólóit?

– Itthon ültem, amikor Wirth Zoltán, aki dobol a filmben, felhívott, és elmondta, a rendező azt szeretné, én vegyem fel a gitársávokat. Csak később derült ki számomra, hogy Klacsán Gábor rendezővel mi húsz éve ismerjük egymást: ugyanakkor ugyanabban a kórházban születtek a gyermekeink.

– Hogyan fog megszólalni a tizenhét dal, amely elhangzik a filmben?

– Érdekes a feladat: egyszerre kell megfelelni a mai kor hangzásbeli követelményeinek, ugyanakkor érzékeltetni annak a kornak a hangzásvilágát is, amelyben a film játszódik. Mondhatjuk viccesen, hogy egyszerre kell jól és rosszul szólniuk a daloknak. A film hangmérnöke Rozgonyi Péter, az ő  feladata az is, hogy reprodukálja például a korabeli vidéki művelődési házak akusztikáját. 

– Elterjedt, hogy Radics Béla gitárján és erősítőjén fog játszani a filmben.

– Ez csak legenda. Radics Bélának volt jó gitárja, és valóban játszottam is rajta, de a filmben a nézők nem azt fogják hallani.

– Nagyon kevés hangzó anyag maradt a gitárkirály után, az is javarészt szalagos és kazettás magnókon, gyenge minőségű felvételeken.

– Meghallgattam ezeket a régi koncertfelvételeket, némelyiken nagyon nehéz volt kibogozni, mit játszottak ott valójában. De nem Radics Béla gitározásának a filmbeli hangzását volt igazán nehéz utánozni, sokkal bonyolultabb volt például Hank Marvin (Shadows) gitármegszólalását előállítanom, mert az ő zenéjével korábban nem igazán foglalkoztam.

– Mennyire törekedett az eredetihez hű előadásra?

– A kötött részeknél teljesen, de ahol hosszan improvizáltak, ott nem fogtam vissza magam. Arra azért vigyáztam, hogy olyan zenei elemek ne keveredjenek az előadásba, amelyek az akkori rockzenében és az akkori improvizációkban még nem voltak jelen.

– Önt is fogjuk látni a filmben?

– Igen, én is megszólalok, rockzenészként elmondom a gondolataimat Radics Béláról és a korszakról ebben a dokumentumfilmes és játékfilmes elemeket izgalmasan keverő, jól kitalált filmben. A gitárszólókról készült közeliken is az én kezem lesz látható. Rák Zoltán, aki Radics Bélát alakítja a filmben, valamennyire tud gitározni, de azért nem annyira, hogy a kézközeliknél hiteles legyen. Ezt a külföldi rocktémájú filmekben is így csinálják. Ellenpéldát is tudok. Sean Penn A világ második legjobb gitárosa című egyébként zseniális Woody Allen-filmben olyan ügyetlenül imitálta a gitározós jeleneteket, hogy ezzel nagyon sokat rontott a film hitelességén. Használhattak volna kézdublőrt.

Melyik volt a filmben a kedvenc dala?

– Nehéz lenne egyet kiemelni, inkább egy érdekességet mondok. Az egyik jelenetben szerepel a Kék Fény című, egykori kriminalisztikai műsor, amelynek a jellegzetes szignálját a szocializmus idején mindenki jól ismerte. Klacsán Gábor azt kérte tőlem, hogy az eredeti szignálból készítsek egy átmenetet, amelynek a végén már torzított gitáron szólal meg ugyanaz a motívum.

Az Edda Művek szólógitárosa harmincnégy éve
Az Edda Művek szólógitárosa harmincnégy éve
Fotó: MH

– Ön a rocktörténet legmaradandóbb, legmeghatározóbb zenéit nemcsak ismeri, hanem el is játssza a mai napig különféle együtteseivel.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy aki ezen a pályán van, ismerje a meghatározó stílusokat, alkotókat, előadókat, akár most tanul zenélni, akár régóta zenél már. Abból is nagyon sokat lehet tanulni, ha a koncerteken figyeljük a legnagyobbakat, mit hogy csinálnak. Tizenéves koromtól ott voltam az összes jelentős koncerten, és figyeltem.

– Az Eddával közös harmincnégy év alatt készült lemezek és a saját szólóalbumok mellett ön temérdek hazai és külföldi lemezen közreműködött. Mit jelent az ön számára, amikor meghívják közreműködőként?

– Több mint háromszáz lemezen játszottam, Amerikában, Németországban, Angliában kiadott CD-ken, DVD-ken, és volt olyan album is, amelyet Angliában, Görögországban és Szerbiában is kiadtak. Nincs is meg nekem az összes olyan lemez, amin hallható a gitárjátékom. Ma már egy ilyen felvételhez nem kell Londonba vagy Los Angeles-be utazni, hanem feljátszom a budapesti stúdióban, és elküldöm a linket.  Zeneileg  mindenevő vagyok, és azért szeretem ezeket a felkéréseket, mert amikor éppen ráunnék egy stílusra, akkor biztosan elhívnak valahova, hogy olyasmit játsszak, ami teljesen másfajta zene, és így felüdít. Amikor közreműködőként zenélek, belehelyezkedek egy másik alkotó belső zenei világába, és számomra ez is nagy élmény.

Már mindenkivel zenélt együtt, akivel szeretne?

– Nagyon sok mindenkivel játszottam, de most erről az jutott eszembe, hogy vannak, akikkel már sosem leszünk egy színpadon. 2021. január elsején Balázs Fecóval együtt nevettünk a Puskás Arénában, és arról beszélgettünk, hogy koncertezhetnénk együtt. Öt nap telt el, azalatt egyszer beszéltünk telefonon, és már jött a hír, hogy lélegeztetőgépen van.

Elhangzik időnként, hogy ma már sokan el tudják játszani ugyanazt, amit a rockzene egykori gitárhősei. Ön is el tudja játszani, és számtalanszor el is játssza a legnagyobbak által szerzett és előadott zenéket. Ön szerint merre tart most a rockzene?

– Amikor a rock megszólal, abban a pillanatban megváltozik a jelenlevők idegrendszere, mert akkora energiával indul meg, és akkora erőt közvetít. Ez nem változott az elmúlt évtizedek alatt. Technikailag nagyon magas szintre jutottunk, fizikailag ennél több már nem lehetséges.

– És a lázadás?

– Amikor a rockzene megszületett, a világon mindenki számára egyértelmű volt, mi ellen lázadunk.  A magyar rock, rhythm ’n’ blues kezdetei idején, a Kádár-korban is megvolt ez az egység a zenészek és a közönség között. Ma már nagyon sokféle stílus van, és a dalszövegekben kisebb dolgok ellen lázadnak. De azért közel sem minden dalszöveg szólt a lázadásról, a társadalomkritikáról az úgynevezett „hőskor”-ban sem, hanem például arról, hogy Elhagylak, béb (Babe I’m Gonna Leave You: Led  Zeppelin) vagy arról, hogy egy őrült felgyújtotta a montreux-i kaszinó mennyezetét (Smoke On The Water: Deep Purple).

Rengeteg interjút lehet Önnel olvasni az interneten, sőt saját Youtube-csatornáján Elmondod Alapinak címmel interjúsorozata is van, temérdek klip- és koncertfelvétel látható, mindebből pedig egy olyan zenész portréja bontakozik ki, aki bár a világ összes rockzenei színpadán és stúdiójában megállja a helyét, de kiskatona korában vendéglátózott, együtt zenél ismerős és ismeretlen zenészekkel, játszik gigakoncerteken, nemzetközi zenei expón és apró klubokban. Ön, ha kell, a jég hátán is megél?

– Erről eszembe jutott egy vidéki művelődési ház, ahol télen próbáltunk fiatal zenész koromban. Fatüzelésű kályha volt a teremben, de nekünk kellett fát vinni, és a hangszereinket is buszon vittük a helyszínre minden alkalommal. Ezzel is edződtünk. Amikor a covid miatt sorra elmaradtak a koncertek, láttam, hogy voltak zenészek, akik azt mondták, leteszik a hangszert, és elmennek kőművesnek, mások meg pénzt kértek a Facebookon a rajongóiktól. Nekem eszemben sem volt, hogy abbahagyjam a zenélést, mert nem az a dolgom, hogy más munkáját végezzem, hanem inkább megnéztem, ebben a helyzetben milyen lehetőségeim vannak, hogy ha nem is fényesen, de megéljek.

– Ha már itt tartunk, és közeledik az ön hatvanadik születésnapja, beszéljünk arról is, úgy tűnik, mintha a rockzenészek egyre tovább tudnának jó életminőségben élni és zenélni, és mintha az is a dolguk lenne, hogy a színpadon állva a többinek is kedvet csináljanak a hosszú élethez.

- Nagy örömmel látom, hogy például egyik fő kedvencem: John McLaughlin hetvenkilenc évesen is aktív, koncertezik, Ringo Starr a nyolcvanon túl is turnézik és a Rolling Stones is folyamatosan fellép. Nem arról van szó, hogy ezeknek a világsztároknak még szükségük van egy kis pénzre, hanem, hogy nem tudnak létezni a zenélés nélkül, találkozni akarnak a közönséggel, és az, hogy van még céljuk, meghosszabbítja az életüket.

- Akkor biztosan ön is koncerttel ünnepli a közelgő kerek évfordulót.

Jubileumi koncerten ünnepli zenészbarátaival hatvanadik születésnapját Alapi István
Jubileumi koncerten ünnepli zenész barátaival hatvanadik születésnapját Alapi István
Fotó: MH

– November 19-én a Barba Negrában rendezzük meg az ALAPI60 című, születésnapi koncertemet, azokkal a zenész barátaimmal, akikkel az elmúlt évtizedek alatt több formációban is együtt zenéltem. Jön a Moho Sapiens, Varga Miklós, Sipos Péter, az XL Sistersből Demeter György és még sokan mások, természetesen a bulit az Edda Művek zárja. A kerek évfordulóm apropóján megjelenik egy vinyl válogatásalbum a szerzeményeimből, szándékosan csak kétszáz darab limitált, számozott példányban, amelyet, már most elárulhatom, nem fogunk a későbbiekben utánnyomni.

– Szeptemberben pedig életrajzi kötete jelenik meg. Több zenésztől olvashattunk már olyan visszaemlékezéseket, amely visszavitte az olvasóit a Kádár-kor világába. Az Ön „Álmodtam egy világot magamnak?” című könyve mennyiben adhat más élményt az olvasóknak?

– A korábbi, ilyen témájú könyvek többnyire a szerző és együttese koncertéletének elmesélésére szorítkoznak. A most megjelenő könyvemben minden korábbinál mélyebben megnyílok az olvasók előtt. Magamról és az elmúlt korszakról, amelyben felnőttem és zenésszé váltam, olyan gondolatokat osztok meg velük, amiket máshol nem hallhattak vagy olvashattak korábban. Számomra az is fontos, hogy az olvasók közül azok is, akik még nem éltek azokban az évtizedekben,  valamelyest képet kapjanak a hatvanas, hetvenes évek világáról.

Kapcsolódó írásaink