Kultúra

Rockzene és hagyomány

Ferenci György: Tátrai Tiborhoz, Závodi Jánoshoz, Tóth János Rudolfhoz, Török Ádámhoz úgy lehet fordulni, mint a népzenében az adatközlőkhöz

A rockzene és a világzene nem számítanak ősrégi műfajoknak, de már ezekben is jelen van a hagyományőrzés. Ferenczi Györgyöt, Rostás Mihály Mazsit és Vörös Gábort a továbbjátszásról, a kitaposott ösvényekrőlés arról kérdeztük, hogy a nehéz időkben hogyan segít a hagyomány.

Rockzene és hagyomány
Fotó: MH/Farkas Anita

Ferenczi György: A magyar rockmozgalom önmagából építkezett

– Mikor kezdődött a magyar rockzene történetében a hagyományőrzés?

– Ez a folyamat a magyar rockzenében nagyon hamar, Radics Béla ezerkilencszáznyolcvankettőben bekövetkezett halálával elkezdődött. Az együtteseivel játszott dalait többen is megtanulták hallás után, és tovább játszották. Tátrai Tiborhoz, Závodi Jánoshoz, Tóth János Rudolfhoz, Török Ádámhoz úgy lehet fordulni, mint a népzenében az adatközlőkhöz, és zenéket gyűjteni tőlük, mert ők továbbvitték a magyar rockzene hagyományait. De ide sorolható a teljes LGT, a Hobo Blues Band és a kétezerhuszonegyben elhunyt Póka Egon is. Gyerekkoromtól hallgattam a leme­zeiket, jártam a koncertjeikre, és abból is nagyon sokat lehetett tanulni, de személyesen is megismertem őket, nagyon örültek mindenkinek, aki megkereste őket azzal, hogy ezt a zenét szeretné játszani. Nekik köszönhető a rendszerváltozás idején a bluesrobbanás, ami azt jelentette, hogy nagyon sokan akarták azt a zenét játszani, amit tőlük hallottak, tőlük tanultak.

– Valóban ekkora hasonlóság van a táncházmozgalom és a rockmozgalom között?

– Mind a két zene más, de mind a két műfaj önmagából építkezett, és amit kitapasztalt, azt tanítja meg
a fiataloknak.

– A dalokon kívül mi mindent lehet megtanulni azoktól, akiket ma a magyar rockzenében mestereknek tekintenek?

– Például milyen egy együttes belső felépítése, hogyan kell vezetni az együttest, hogyan élhetünk meg a jég hátán is. Ha ezeket nem tanultam volna meg, a mostani nehéz időkben nem boldogulnék.

– Mit tanítottak a mesterek a nehéz időkkel kapcsolatban?

– Azt, hogy egyedül a jól játszott koncertből lesz a következő lehetőség, és ne fogadjuk el a zeneipar adta előnyöket. Olyan helyen lépjünk fel, ahol szeretik, elfogadják a zenénket, és nem kell vitatkozni a szervezőkkel vagy elmagyarázni, mi ez. A mostani nehézségek egyébként abból származnak, hogy a zenei élet túlságosan fesztiválközpontú lett, és szinte megszűntek a fesztiválszezonon kívül működő zenei klubok. Lemegy az évi tizenöt koncert és az év többi részében sok együttesnek nincs lehetősége fellépni. Ez nemcsak a bevételek miatt nem jó, hanem azért is, mert a koncertre az együttesnek szüksége van. Havi öt-hat koncert kell ahhoz, hogy legyen közös zenekarérzés, ha ez nincs meg, akkor a tagok elkezdenek három-négy együttesben játszani, mindenhol ott vannak, tehát sehol nincsenek igazán ott. Szerencsére nem az én együttesemről beszélek, nekünk saját megrendelőink vannak, de sok tehetséges, színvonalas együttes van emiatt nehéz helyzetben.

Rostás Mihály Mazsi: Tudatosan választottuk ezt a kitaposott ösvényt

Rostás Mihály Mazsi: Tudatosan választottuk ezt a kitaposott ösvényt
Rostás Mihály Mazsi: Tudatosan választottuk ezt a kitaposott ösvényt
Fotó: Kleb Attila

 – Nemrégiben debütált a Mazsimo Gipsimo együttes, amely katalán rumbát játszik, vagyis a Gipsy Kings dalait és saját dalokat. Mi volt a célja az együttes létrehozásával?

– Nem tudunk arról, hogy más zenekar is lenne, amely ilyen zenét játszik Magyarországon, és úgy éreztük, sikeres lehet itt ez a stílus. Tizenéves korom óta hallgatom a Gipsy Kings zenéjét, nagyon büszke vagyok arra, hogy ők cigány zenészekként világhírnevet szereztek. Már akkor is hallgattam őket, amikor még csak ábrándoztam arról, hogy saját együttesem lesz, és az ő sikerük is bátorított, hogy elinduljak a saját utamon.

– Hogyan illeszkedik a katalán rumba ahhoz az oláh cigány zenéhez, amelyet a Romengóval képviselnek, négy földrészen sikerrel mutattak be, és lemezeikkel a legrangosabb világzenei toplistákon szerepelnek előkelő helyeken.

– Azt szoktam mondani, a cigányok öröme, bánata mindenhol a világon ugyanaz, de mindenhol másképp teljesedik ki a zene segítségével. Ez is két külön zenei világ, de azért a Gipsy Kings, illetve a flamenco hatott a zenénkre, ahogy más hazai cigány zenekarokéra is.

– Van annak, hogy a Mazsimo Gipsimo a Gipsy Kings dalait játssza, valami olyan jellege, hogy legyen, aki játssza
a dalaikat akkor is, ha ők már nem játszhatják?

– Nincsen, nem is lehetne, de nem is akarjuk, hiszen az együttes tagjainak a gyerekei, a körülöttük levő fiatalok játsszák a dalaikat, és folytatják a törekvéseiket. Mi a tradicionális oláh cigány zenét képviseljük. Ez a miénk! A Mazsimo Gipsimo inkább az örömzenélést, a hobbit jelenti nekünk. De nincsen ennek tribute jellege. Balogh Guszti szerintem az országban az egyetlen, aki ilyen hitelesen énekli el a dalokat, de nem vagyunk spanyolok és flamencoénekesek sem. Mi csak az árnyéka lehetünk a műfajnak.

– Megnéztem több klipet is, szerintem erőteljes produk­ciók, és egy olyanfajta tartás, büszkeség és jó értelemben vett individualitás jellemző rájuk, ami szerintem vonzó lehet a pandémia által megviselt, el-elbizonytalanodó mai ember számára.

– Az a tervünk, hogy eleinte játszunk csak Gipsy Kings-dalokat, hogy be tudják határolni az együttes stílusát, és utána zömében saját dalokat fogunk játszani, illetve hazai és külföldi nagy slágereket.

– Az első beategyüttesek is így kezdték, már ismert, általuk tisztelt előadóktól játszottak dalokat, majd jöttek a saját szerzemények.

– Mi is tudatosan választottuk ezt a kitaposott ösvényt.


Vörös Gábor basszusgitáros: Negyven év kutatómunka a koncert mögött

Vörös Gábor basszusgitáros: Negyven év kutatómunka a koncert mögött
Fotó: MH

– Lassan meghalnak a régi nagy rockegyüttesek tagjai, és már nem tudják eljátszani a dalaikat úgy sem, ha a régi tagok mellé fiatalabb zenészeket vesznek be a bandába. Felértékeli-e ez a helyzet a tribute zenekarokat?

– Igen, errefelé tartunk. A rockzenében a nagy öregek éppúgy eltávoznak, mint Chopin vagy Beethoven. Aki érzi magában az indíttatást, hogy továbbvigye az örökségüket, az játssza tovább a szerzeményeiket.

– Lehet ezt egyfajta hagyományőrzésnek mondani, a népzenétől kölcsönözve?

– A rockzene esetében a lemez, a film, a koncertfelvétel, a klip őrzi meg a dalokat, és onnan lehet őket megtanulni.

– Hány éves kutatómunka van amögött, ahogyan ön zenél a magyar Lead Zeppelin tribute zenekarban?

– Azt mondhatom, negyven év kutatómunka. Megnéztem a Dal ugyanaz marad című filmjüket, és annak hatására kezdtem el zenélni. Utána amit lehetett, mindent megnéztem, meghallgattam, ami velük kapcsolatos. A Led Zeppelin sosem játszott Magyarországon, így nem lett olyan kultusza, mint például amilyen Queen magyarországi fellépésekor keletkezett.

– De gondolom azok mennek el a koncertekre, akik jól ismerik az együttes történetét és a dalokat.

– Nagyon sokat tud a közönségünk a Led Zeppelinről, és nagyon lelkesek is.

– Mennyire kötöttek a produkciók?

– Az angol együttes a stúdiófelvételein csak a kompozí­ciók vázlatát adta elő, a koncerten viszont a szabad részeket hosszú improvizációkkal töltötte ki (Dazed and confu­sed, Whole Lotta Love). Mi is így teszünk. Eljátsszuk a dalokat, a szabad részeket pedig a saját improvizációnkkal illetve zenei idézetekkel töltjük ki. A közönség ezeket felismeri, és hálásan fogadja. Olyan dalokat is játsszunk (Misty Mountain Hop, What Is and What Should Never Be), amelyeket ők koncerten nagyon ritkán vagy nem adtak elő.

– Mi lehetett ennek az oka?

– A Led Zeppelin a létrejötte után nagyon hamar stadionokat töltött meg, és az olyan dalok, amelyekhez kell a zenészek és közönség közelsége, nem működtek volna a mega­koncerteken, és olyan dal is volt, amely a hatvanas években került lemezre (Babe I’m gonna leave you), és a hetvenes években már nem volt divatos. Az utolsó lemezen pedig voltak olyan dalok is, amelyeket már John Bonham halála miatt nem tudtak élőben játszani (I’m Gonna Crawl), mi viszont előadtuk.

– Ön régebben az Ossianban játszott, kétezerkilenc óta a Piramisban basszusgitározik, miközben folyamatosan zajlanak a tribute koncertek. Hogyan illeszkedik egymáshoz a kétféle zenei munka?

–Nagyon jól. Sokat beszélgettünk erről az együttes tagjaival, akik már zenéltek akkor, amikor a Led Zeppelin dalai születtek. Én csak ezerkilencszázhetvenötben ismertem meg a zenéiket. A Piramisra nagyon erősen hatott a Led Zeppelin, észre is lehet venni a zenéjükön. Azt is mondhatjuk, hogy a Piramis a magyar Led Zeppelin. De a tribute inkább hobbi a Piramisban folyó munka mellett.

–Melyik együttes a népszerűbb?

–A Piramis. Nemcsak idősek, hanem fiatalok is eljönnek a koncertekre. Sokat számít, hogy magyarul szólalnak meg a dalok, és hogy az együttes máig megőrizte a hitelességét.

– Hogyan látja a műfaj jövőjét?

–A hetvenes években egy zenekar, egy dal meg tudta váltani világot. A Beatles, a Rolling Stones, a Led Zeppelin…
De most az embereket nem érdekli annyira a zene.

– A rendszerváltozás előtt a szabadság, az önkifejezés melletti kiállást jelentette már az is, ha valaki megjelent egy koncerten.

– Kevesebb volt akkor a szórakozási lehetőség is. Koncert, kocsma vagy a tér. Most pedig rengeteg lehetőség van, de azt gondolom, hogy a közös gondok idején, mint a pandémia, a háború, a változások, az emberek újra felfedezik, hogy a zene segít nekik élni.