A múló idő megragadása egyszerű eszközökkel

Deim Balázs az egyik legnagyobb, az embert foglalkoztató problémát, a szubjektív időérzékelést és az ugyancsak általunk alkotott, objektív időegységek viszonyát vizsgálja legújabb tárlatán, a szentendrei PhotoLab kiállításán. A Kaposvári Egyetem fotográfia szakán 2013-ban BA diplomát szerző, 2008 óta itthon és Európában is folyamatosan kiállító fotóművész tehát beállt azok közé, akik megpróbálják megragadni földi létezésünk egyik legfontosabb elemét, az idő múlását. Az idő ott van minden megélt pillanatunkban, ott van a mögöttünk hagyott években, de a várható jövőnkben is, hogy a múló időben elmúljunk aztán mi is, idővel pedig emlékünk is nagy valószínűséggel a semmivé legyen.

Deim Balázs a múló idő megragadásához – fotográfus lévén – a fotót tartja tökéletes médiumnak. Nem azt, a már bejárt utat választja, hogy leszúrva egy kamerát, hosszú sorozatot készít, mondjuk, éppen egy impozáns fáról, bár ezen is lehetne látni az idő múlását és az azzal járó változásokat. De a művész más úton indult el, és másfél esztendős munkával, a digitális lehetőségeket tudatosan mellőzve, régi, analóg eljárásokat használt, mert szerinte azokkal lehet létrehozni igazán a valóság lenyomatait.

Mindenek előtt a munkához elővett egy, még a múlt század első felében készült orosz utazókamerát, egy fa lábakon álló, fából épített dobozt harmonikaszerűen változtatható objektívjével. Azután már csak néhány, a kommunális hulladékok között is fellelhető dologra volt szüksége. Például két alumínium sörösdobozra, amelyeket egy piros munkavédelmi műanyag sisakra rögzített két oldalról. Aztán beszerzett vagy hét, hengeralakú díszdobozt is az egyik legismertebb hazai keserűlikőrgyár termékét. Ezekből talán már sejthetjük is: Deim Balázs camera obscurákat fabrikált.

Ami nem is volt akkora nagy munka, hiszen csak egy tűhegynyi lyukat kellett készíteni az oldalukra megfelelő magasságba, hogy az ezeken bejutó fény (fordított) képet rajzoljon az edény túloldalán elhelyezett fotópapírokra. Aztán fogta ezeket a dobozokat, és elhelyezte azokat Szentendre legmagasabb pontjain. Jutott belőlük az önkormányzat épületére, de efZámbó Öcsike festőművész és zenész szamárhegyi házának a tetejére is.

És pont ez a doboz készítette el azt a felvételt, amelyet kinagyítva most elsőnek tanulmányozhatunk a tárlaton. Egy évig volt ez a doboz ott a háztetőn, tehát ekkora volt az expozíciós idő is. Ez a szolarográfiának nevezett technika amúgy nem mellesleg megmutatja a Földünknek a Naphoz viszonyított mozgását is az égbolton. Deim, ebből már sejthetjük, a hét ismert és használt időegységet vette alapul, így a következő képe a hónapot ábrázolja. Egy holdnaptárat látunk, ahol egy hungarocellgolyóbist fotózott le a már leírt harmonikakamerával harmincegy napon át más-más pozícióból és megvilágítással. (Itt azért szerepet kapott a digitális technológia is, hiszen ezeket a képeket végül egymás mellé helyezte, és ugyanabban a méretben kinagyította, mint a háztetőn egy évig készült felvételt.)

Harmadikként a hetet próbálta megragadni, ábrázolni. Ehhez kellett a már emlegetett sisak a két sörösdobozzal, amelyek szintén lyukkameraként működtek, miközben a fotós a fején a piros sisakkal mozgott a városban, intézte ügyes-bajos dolgait. A fotópapírokra kirajzolódó fénycsíkok, hálózatokká összeálló vonalak a korábban használt méretre nagyítva adják a sorozat harmadik darabját. Az egy nap lefényképezéséhez ismét csak elővette a fakamerát, majd levette egy régi, orosz vekker hátlapját. Pont 24 óráig fényképezte a vekker mozgó fogaskerekeit, és a hagyományos fekete-fehér vegyszeres fotóeljárással előhívta, kinagyította a sorozat méretében a képet.

Az egyórányi idő megragadásához megint csak a fakamera kellett, amit most Szentendre legforgalmasabb útja, a 11-es mellett állított fel sötétedés után. Míg ott volt, többen traffipaxnak nézték, de a kép végül elkészült, és ott vannak rajta a gépjárművek fényszórói által előállított csíkok is.

Az egyetlen perc fülön csípéséhez aztán ismét a dobozos sisakot használta, mégpedig a HÉV-en utazva. Két, fejen hordott camera obscurája az ablak felé fordulva így egypercnyi mozgást rögzített a fotópapíron, ezt láthatjuk most kinagyítva.

Végül az egy másodpercnyi, szívdobbanásnyi időt egy EKG-készülék monitorjáról fotózta ki a fakamerájával, és ráadásnak készített még egy feketelyuk-prezentációt is egy fotópapírra helyezett pohár és egy „spricniben” lévő előhívó folyadék segítségével. Az illúzió tökéletes lett, a csillagmilliárd között ott van középen a nagy, fekete kör, ami a tudomány mai állása szerint elbánik az idővel is.

A kiállítás szeptember 11-ig, csütörtöktől vasárnapig, 10 és 18 óra között látogatható.