Kultúra
„Vigadozzunk, és örüljünk ezen!”
Soha nem látott tömeget várnak az Ez az a nap! fesztiválra

„Egy huszonkét éves vágy válik valóra azzal, hogy az Ez az a nap! fesztivált a Puskás Arénában rendezhetjük meg” – mondta el a Magyar Hírlapnak László Viktor, az esemény főszervezője. Pedig a keresztény rock előadóit felvonultató esemény már az kezdetekkor komoly érdeklődést vonzott, és illusztris helyeken valósult meg.
A múlt évezred utolsó esztendejében, 2000-ben a Felvonulás Jézusért 25 ezer embert mozgatott meg a főváros látványos helyszínein, egy évvel később pedig már a Margitszigeti Atlétikai Centrumban gyűltek össze az érdeklődők. Az évek során a rendezvény mind nagyobb tereket töltött meg, a Kisstadion, a Stadionkert és a Papp László Sportaréna is otthont adott neki. László Viktor elárulta, idén negyvenezer embert várnak a Puskás-stadionba.
„Történelmi jelentőségűnek tartom a helyszínt – mondta. – Ez az a hely, ahol nagyszabású sporteseményeket rendeznek, itt lép pályára a magyar futballválogatott, most pedig mi vehetjük birtokba.”
Az Ez az a nap! egyik komoly erénye, hogy ökumenikus, vagyis a keresztény könnyűzene valamennyi olyan előadójának szívesen ad teret, aki magas színvonalon műveli a műfajt, függetlenül attól, hogy melyik keresztény felekezethez tartozik.
„Ennek Nyugat-Európában, Amerikában komoly hagyományai vannak, Magyarországon kevésbé megszokott – tudtuk meg a főszervezőtől. – Természetesen eleinte nem volt könnyű, akadt olyan is, aki nemtetszését fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban, de a többség mégis egymásra talált. Egyszerűen felismertük, hogy ami összeköt bennünket, az sokkal nagyobb dolog, mint ami elválaszthatna.”
Az idei rendezvény nem csak számarányaiban lesz nagyobb, mint a korábbiak: hosszabbra is tervezik. Már délben kinyílnak a kapuk július 23-án, a koncertek 14 órától egészen késő estig, 22 óráig tartanak majd.
„Van egy meglepetésünk is azok számára, akik eljönnek – említette meg László Viktor. – Mindenki, aki belép a stadionba, kap majd egy erre az alkalomra kinyomtatott, díszkötéses Bibliát. Ezen kívül egy jótékonysági akció is kapcsolódik a rendezvényhez, ugyanis nem mehetünk el amellett, hogy egy szomszédos országban háború zajlik. Egyrészt a Kárpátaljáról érkező magyarok és az ukrán állampolgárok ingyenesen léphetnek be, másrészt tartósélelmiszer-gyűjtést szervezünk, az élelmet pedig a háború sújtotta területre juttatjuk el.
Akik szeretnének ráhangolódni az eseményre, könnyen megtehetik. Caramel Stadion dal címen írt egy szerzeményt, amelyet a koncertsorozat fellépőivel énekelt fel, és amely már most az esemény himnuszának számít rajongói körökben. A klip elérhető a rendezvény honlapjának főoldalán, így aztán valóban nincs más hátra, mint észben tartani július 23-ig a 118. zsoltár sorát: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!”