Kultúra
Propaganda a levesestányéron
Elképesztő összegekért találnak gazdára az egykori Szovjetunióban gyártott porcelántárgyak
Ki tudja, valóban hitt-e Lenin, illetve a bolsevik vezetés abban, hogy egy porcelángyár meghagyásával és továbbüzemeltetésével maradandó értéket teremt. A cári uralmat eltörlő, a világ első kommunista országát megalapító pártvezetés – a BBC cikke szerint – közvetlenül az 1917. októberi forradalom után döntött úgy, hogy a később Leningrádnak keresztelt Szentpéterváron nem rombolják le az állami porcelánmanufaktúrát, mint tették sok más „polgári dekadens csökevénnyel”, inkább a propaganda eszközeként használják.
Logikus döntésnek tűnt, hiszen a porcelán a mai napig átszövi a mindennapjainkat: ét-, teás- és kávéskészletek, dísztárgyak kerülnek ki egy ilyen manufaktúrából, ezek a produktumok ott vannak minden egyes háztartásban. Nem mindegy tehát, milyen üzenetet, milyen gondolatot hordoznak és közvetítenek. Közismert, hogy az 1910-es évektől kibontakozó európai avantgárd képzőművészeti mozgalmak kedvező fogadtatásra leltek az újonnan létrejött Szovjetunióban, különösen a futurizmus.
A szovjet propaganda ugyanis azt hirdette, hogy a hatalmas ország iparosítása, a villamos energia eljuttatása minden kis településre, a vasútépítés, az ipari termelés növelése, a gépgyártás megváltoztatja az életet, amely egyszersmind új embert is teremt, a modern kor emberét. A jövőt fürkésző, a modern eszközöket, az urbanizációt nagyra tartó futurizmustól mindez nem volt idegen, kézenfekvőnek tűnt tehát, hogy avantgárd művészek készítsenek köztéri szobrokat, tervezzenek épületeket, tereket vagy fessenek porcelánokat.
A manufaktúra olyan művészeknek adott megbízásokat, mint Vaszilij Kandinszkij és Kazimir Malevics, akik nemcsak díszítették sajátos motívumaikkal a tálakat, edényeket, tányérokat, de Malevics például különleges formájú teáskannát is tervezett. Nem csoda tehát, hogy ezek az alkotások mára az aukciók és a kiállítótermek különleges darabjaivá váltak, amelyek messze földről vonzzák az érdeklődőket az adott múzeumba vagy árverésre. Idén januárban a szentpétervári Ermitázs amszterdami múzeumában nyílt nagyszabású tárlat, amely aztán az orosz–ukrán háború február 24-i kitörése után szinte rögtön bezárt.
Természetesen nem csak a legnagyobbak terveztek porcelánt, és a bolsevik vezetés igényeit nem is elégítették ki teljesen az avantgárd művészek absztrakt ábrázolásai. Szükség volt olyanokra is, akik az új ember számára mindennapi mintákat adnak. Fontos volt például sportolásra buzdítani a fiatalokat. A húszas évek első felében alapították meg állami elképzelések alapján a Dinamo Moszkva és a Szpartak Moszkva futballklubot, Natalia Danko pedig néhány évvel később megtervezte azt a fiatal focizó fiút ábrázoló porcelán dísztárgyat, amely sok-sok lakásban állt a polcon. A Christies.com közleménye szerint e sorozat egy példánya egy 2018 novemberi árverésen 100 ezer angol fontért (mai áron 47,5 millió forint) kelt el.
Ugyancsak Danko munkája az a hivatalnokot ábrázoló figura, amely 2017-ben 137 500 fontért (több mint 65 millió forint) kelt el. De feljebb is lehet srófolni az árakat. Alekszej Vorovjevszkij 1927-ben, a Szovjetunió alapításának tizedik évfordulójára tervezett egy festett porcelán tányért, a sorozat egy darabját a Sotheby’s 402 200 fontért (több mint 191 millió forint) értékesítette.
A szovjet propaganda eszközei tehát, amelyek hajdan az új ember kimunkálását célozták, mára a tehetős gyűjtők áhított darabjaivá váltak. A Szovjetunió ma már történelem, de amit ott létrehoztak, az máig itt él velünk.
