Kultúra

A határ a csillagos ég

Ízig-vérig igazi, régi vágású közönségfilm a Top Gun: Maverick – Elődjéhez méltó folytatás, extra csavarral

Ha azon gondolkozunk, hol hűsölhetnénk a legjobban ebben a hőségben, akkor ne törjük tovább a fejünket, hanem vegyük célba a hozzánk legközelebb eső mozit.

A határ a csillagos ég
Tom Cruise figurája elválaszthatatlan a karaktertől
Fotó: Avast.com

Az 1986-os, mára kultfilmmé lett Top Gun folytatását – amely a Maverick alcímet viseli – ugyanis nem szabad elszalasztani. Igazi nyári, kellemesen izgalmas, csavaros, jó kikapcsolódást nyújtó filmélmény: amolyan régi vágású mozi. Ez egyrészt nem véletlen, hiszen számtalan elemével tiszteleg a nagy előd előtt (például Val Kilmer is újra Tom „Iceman” Kazinski bőrébe bújik), de az hommage-on túl is tud újat nyújtani – ráadásul a készítői odafigyeltek arra, hogy az eredetit esetleg nem ismerő nézők számára is élvezhető legyen.

Az új rész történetéről dióhéjban és spoilerek nélkül elég annyit tudni, hogy nagyjából harminc évvel az első rész után veszi fel a fonalat. Pete „Maverick” Mitchell (Tom Cruise) a flotta legjobb pilótája, aki az egyre újabb és újabb generációs vadászgépeket teszteli, folyamatosan feszegetve saját emberi és a modern haditechnika korlátait. De a levegő a mindene, ezért rendre visszautasítja az előléptetéseket, amíg egy balhés ügy után rá nem bíznak egy osztálynyi, már kiképzett, remek Top Gun-pilótát, akiket egy kvázi lehetetlen küldetésre kell felkészítenie.

A diákjai között van az eredeti filmben elhunyt legjobb barátja, Nick „Goose” Bradshaw fia, Bradley, azaz „Rooster” (Miles Teller) is, aki bizonyos múltbéli sérelmek miatt ki nem állhatja őt. Maverick kettős feladat előtt áll: el kell érnie, hogy a küldetésben lehetőleg egy fiatal pilótáját se veszítse el, és valahogy megbékítse néhai legjobb barátja fiát. Maverick magával, illetve a múlt árnyaival való megküzdését remek mellékszereplői gárda egészíti ki (Ed Harris, Jon Hamm, Jennifer Connelly), Hans Zimmer zseniális filmzenéje pedig, amely megőrizte az 1986-os változat legismertebb dalait, motívumait, olyan aláfestés, amelynél jobbat nem is kívánhatnánk.

Rendezője, az amerikai akciófilmes Joseph Kosinski kiváló ritmusérzékkel bír, ez akkor is megállapítható, ha más alkotásait nem kifejezetten ismerjük. A kicsit több mint kétórás filmidő szinte sehol nem laposodik el (bár azért vannak jelenetek, amelyekre ráfért volna némi vágás), köszönhetően a biztos kézzel, remek arányban adagolt feszültségnek, humornak és érzelmeknek.

Bár a főszereplő, a napokban hatvanadik születésnapját ünneplő Tom Cruise magánéletét, nyilatkozatait tekintve megosztó személyiség, a 20. és 21. századi filmtörténetnek mégis megkerülhetetlen alakja. Noha az utóbbi időben már főleg csak akcióhősként láthatjuk, fűződnek nevéhez feledhetetlen, klasszikussá vált alakítások is, elég ha csak a Dustin Hoffmannal forgatott Esőemberre vagy Az utolsó szamurájra gondolunk. Nem beszélve a szóban forgó Top Gunról, amelynek 1986-os eredetije repítette a csillagok közé az akkor még igencsak pályakezdő Cruise-t. Azt, hogy az amerikai haditengerészet
vadászpilótáinak kiképzésébe és életébe betekintést engedő alkotás mitől volt kasszasiker, és hogyan vált kultfilmmé, illetve egy zsáner kiteljesítőjévé, sokan, sokszor elemezték már – ebben a terjedelemben most részletesen nem is vállalkoznánk rá.

Összefoglalóul inkább csak anynyit mondanánk el, amit a folytatásba is átemeltek az alkotók: egyrészt a Top Gun által megjelenített végtelen szabadságélményt, amelyet a repülés ad, valamint azon örök és egyetemes értékek tiszteletét, mint a becsület, hűség, bajtársiasság. Mindemellett a második rész külön erénye, hogy a fentieken kívül olyan témákkal is foglalkozik még, mint a gyász, a megbánás, a bocsánatkérés vagy az elengedés. Jóllehet persze nem mélyen pszichologizál, de a filmben bemutatott szituációk, a végén megfogalmazott „tanulság” mind segíthet a lelkünkben zajló folyamatok megértésében, leképezésében vagy feldolgozásában. A Top Gun: Maverick alkotói attól sem féltek, hogy az egyre inkább divatjamúlt katarzissal is éljenek.

Ahogy mondtuk, a Top Gun: Maverickben minden megvan, amit elvárunk egy jó közönségfilmtől: lebilincselő, izgalmas, kidolgozott karaktereket vonultat fel élvezhető jelenetekben, és még mondanivalója is van. Sallangoktól (és főleg a PC-őrülettől) mentes, hol tisztelettel, hol érzelmesen, hol játékosan kacsint vissza a nagy elődre, ám újat is tud adni. Nem véletlenül tart már több mint egymilliárd dolláros bevételnél világszinten, ami kiválóan mutatja azt, hogy a 21. századi embernek is igénye van bátorságról, barátságról, hűségről szóló mesékre – igazi hősökkel. Talán napjainkban még jobban, mint valaha.

Top Gun: Maverick
Amerikai akciófilm, 131 perc, 2022.
R.: Joseph Kosinski
10/10

Kapcsolódó írásaink

Elegáns bosszú

ĀA film érdeme, hogy alkotói igyekeztek a nézők által felismerhető típusokat alkotni