Kultúra
Ahol Juhász Gyula is tanított
Utazások a magyar Felvidéken. A jezsuiták és karmeliták szakolcai emlékei
Amint azt sorozatunk előző részében, június 28-i lapszámunkban olvashatták, a Morvaországgal való kereskedelemből meggazdagodott felvidéki városkában, Szakolcán ferencesek, pálosok, jezsuiták és karmeliták is megtelepedtek. Ha pedig az érkezési sorrendet nézzük, akkor a legutolsók éppen a karmeliták voltak, ez a Kalábriai Berthold lovag és társai által a Kármel-hegyénél 1156-ban alapított szerzetesrend.
Ami az utolsó keresztes várak eleste előtt, 1240 után átköltözött Európába, de Szakolcán csak 1700-ban jelentek meg. Mégpedig Kolonics Lipót esztergomi érsek engedélyével, no és a város beleegyezése után. Így aztán a jellegzetes „skapulárét”, a nyakkivágással rendelkező, vállon hordott textilszalagot a reverendájuk felett viselő szerzetesek megvették Lonszky György házát és telkét, amin felépítették első, szerény rendházukat.
Aztán a Szakolcán már 1660-tól jelen lévő jezsuiták úgy döntöttek, hogy az evangélikusoktól 1671-ben elvett és átalakított, Szentháromság tiszteletére szentelt templomuk helyett másikat építenek, így a mai, a történelmi belvárost délről ívesen ölelő Potocna utcán álló templomukat a karmelitáknak adták át. Mindez 1697-ben történt, a karmeliták pedig kórust építettek az erősen barokkos, három fülkeszobros főhomlokzatú, egytornyú templomba. No és természetesen felépítették a főhajó mellé a loretói kápolnájukat is.
Ami a rend minden templomának kötelező „tartozéka” volt, és Szűz Mária názáreti házát kívánja megjeleníteni. Az első ilyent a hagyomány szerint az angyalok reptették a félsziget közepén lévő, az Adria partján álló Loreto bazilikájába, ahol most is láthatók falai márvánnyal körülvéve. A kutatások szerint, a kövekbe karcolt szimbólumokat nézve valóban a Szentföldről származik a bazilikában újraépített, faragott kövekből álló három fal. Amiről egy 1294-es forrás is megemlékezik, ahol leírják a nápolyi király fia, Tarantói Fülöp az arájával, az epiruszi Ithamárral együtt köveket is kapott Szűz Mária názáreti házából.
A szakolcai karmelita kápolna tehát puritán építmény, a főoltáron ott van a loretói bazilika kegyszobrának másolata. (A koronás, palástos Szent Szűz karjában tartja ugyancsak koronás Gyermekét.) A szobor ugyancsak Kolonics Lipót érsek ajándéka volt, és mostanra már faliszekrényekben gyógyulások sorát jelző fogadalmi tárgyak sokasága veszi körül. Az amúgy egyáltalán nem reprezentatív méretű templom jobb oldalára építették fel aztán a karmeliták kolostorukat. Hogy majd II. József jó száz esztendő múlva, 1786-ban feloszlassa ezt a rendet is.
Az akkori magyar egyházfő, Batthyány József esztergomi érsek pedig józanul gondolkodva a betegápolással foglalkozó, így a kalapos király által hasznosnak tartott irgalmasrendieknek adta át az épületegyüttest. Akik jórészt kórházzá alakították a méretes kolostort, és ápolták benne a város elesettjeit, betegeit. Nem véletlen hát, hogy a kolostor mögött épültek fel a városka új kórházának modern épületei is.
A jezsuiták a főtérről nyíló, ma Škarnicloskának nevezett utcában 1693 és 1724 között építették fel hatalmas, kéttornyú, de toronysisak nélküli csarnoktemplomukat és kolostorukat. A mellette lévő rendház 1676-tól áll, 1694-ben pedig megkezdődött a tanítás a gimnáziumban is. Itt tanított 1911 és 1913 között Juhász Gyula, emléktábla őrzi a költő nevét a gimnázium homlokzatán. Ehhez 1701-re kollégium is épült, így lett teljes az utcafronton hosszan húzódó épületegyüttes. Ezt azután az 1773-as, Mária Terézia által is támogatott pápai feloszlatással el is veszítették a harcos hittérítő barátok.
A kollégiumot, majd a templomot ekkor a pálosok vették át nyolc barokk oltárral, amikből mára csak a főoltár maradt meg Xavéri Szent Ferenc 3,5×6,5 méteres, olajjal festett oltárképével, és két oldalán Szent Péter és Szent Pál méretes barokk szobraival. Ezután a templom évtizedeken át állt használatlanul, mígnem egy 2011-es külső és belső rekonstrukció után városi koncertteremmé alakították át jó akusztikája miatt. A főoltár alatti altemplom sírkamráiban összehányva ott vannak a hajdani barátok porladó csontjai, biztos szomorúan hallgatják a fentről leszűrődő muzsikát.
