Kultúra
Újra látogatható a Savaria Múzeum kőtára
A lapidáriumban látható, 1982-ben létrehozott állandó kiállítás megújításához a Kubinyi Ágoston Program keretéből 2019-ben és 2020-ban kapott, összesen 20 millió forint pályázati támogatás a bemutatásra szolgáló környezet kialakítására volt elegendő, a kiállítás anyagának szakmai megújításához és a 21. századi igényeknek megfelelő bemutatásához további forrásokra lesz szükség.
A felújítás során sikerült kiszárítani a múzeum alagsori helyiségeinek falát, a bemutatótér új festést és korszerűbb világítást kapott, és megtisztították a köveket is. A kiállítás új bevezetőszöveget, a bemutatott műtárgyak pedig új feliratokat kaptak.
A kőtárban látható kiállítás a kétezer éves város történetének bizonyítékait tárja a látogatók elé. A római kőfaragványokon és feliratokon többször olvashatjuk a város, Savaria nevét, a kövek és feliratok hírt adnak a tartomány gazdasági, társadalmi, vallási és kulturális értékeiről.
A lapidáriumban őrzött, a városalapítás korából származó emlékek zöme temetőkből került elő, a kiállítás a római kor legjellemzőbb sírtípusait, temetkezési szokásait mutatja be, található benne kőosszárium, téglasír, fémládasír és egy szarkofág is. A kőtár legszebb kőemléke a város korai, északi temetőjében megtalált sírkő. Többalakos kompozíciója a trójai mondakörből vett jelenetet örökít meg: Szép Helena és Paris találkozását ábrázolja.
A kőtár kiemelkedő emléke a capitoliumi triász szoborcsoport, amelynek torzói közül középen Jupiter egy tömbből faragott törzsét látjuk, bal oldalán Juno torzója ül, jobbján pedig Minerva foglal helyet. A Savaria Múzeum kőtárában látható állandó kiállítás minden héten keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között tekinthető meg.