Kultúra
Nyár a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral
Augusztus 6-án lesz az Orgonák Éjszakája – José Cura lép fel Pécsett

Régizenei Napokat rendeznek Vácott július 2. és 9. között. A régizene jelentős hazai szereplői, vagyis Vashegyi György és két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar külföldi sztárszólistákkal kiegészülve De Lalande népszerű műveit szólaltatja meg a szombati nyitókoncerten, ezután július 4-én a New York-i Juilliard School professzora, Béatrice Martin csembalókoncertje következik – közölték lapunkkal a szervezők. Július 9-én ingyenes kurzuszáró hangversennyel és az Ensemble Les Surprises zenekar és kórus koncertjével zárul a fesztivál.
Augusztusban a hagyományokhoz híven megrendezésre kerül az OrgonaPont-sorozat, amelynek kiemelt eseménye lesz augusztus 6-án az Orgonák Éjszakája.
Azon a hétvégén még a zenélő szökőkutakból is orgonazene fog szólni, de lesz több belvárosi templomot összekötő koncertsorozat Kecskeméten, ingyenes koncertek gyógyfürdőkben, kórházak és idősotthonok udvarán, valamint hangversenyek a Balaton északi és déli partján is. Az OrgonaPont-sorozatban szinte az egész ország területén hallható lesz az orgona hangja olyan fellépőkkel, mint Miklósa Erika, Palya Bea, Vizin Viktória, Sebestyén Márta, Szokolay Dongó Balázs, Szamosi Szabolcs, Kovács Szilárd Ferenc, Mészáros Zsolt Máté, Vashegyi György és a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara, valamint az Anima Musicae Kamarazenekar.
Végül szeptemberben a Zeneszüret Fesztivállal búcsúztatják a nyarat Pécsett: José Cura, a „negyedik tenor” nyitja meg a zenés hétvégét, akit sokan korunk egyik legnagyobb tenorjának tartanak. A fiatal tenoristát az 1990-es évek új csillagaként emlegették, szerződésajánlatokkal halmozták el, Párizsban, Londonban, Milánóban, New Yorkban egyaránt ünnepelte a közönség. A Zeneszüret Fesztivál négy napon keresztül, szeptember 8-tól 11-ig tart majd.
Mindeközben Fertődön, a kastélyban vonósnégyeseket hallhatunk. A településen található Esterházy-kastély a mai Magyarország egyetlen olyan helyszíne, amely a 18. századi Európa zenetör-téneti térképén is szerepel. Joseph Haydn aktív korszakának csaknem felében, 1766-tól 1790-ig alkotott itt: ezen időszak alatt az év legnagyobb részét is itt töltötte, Esterházy (Fényes) Miklós herceg szolgálatában.
A Haydneum – Magyar Régizenei Központ kiemelt helyszínként tekint Eszterházára, nagyszabású programokkal készül Mária Terézia császárné eszterházai látogatásának 250. évfordulójára, amelyre 2023-ban emlékezünk. Idén nyáron a Filharmóniával közösen rendezett és az Eszterháza Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködésben megvalósított vonósnégyes-koncertsorozat előadásain fellépő együttesek között hallhatók a Filharmónia Magyarország által 2021 óta minden évben meghirdetett, a magyar vonós-kvartett-hagyomány ápolására és fejlesztésére létrehozott, Végh Sándor Vonósnégyes Program mentorai és ösztöndíjasai is.