Kultúra
A Mecsek dinoszauruszai bevonulnak a komlói könyvtárba
Felújítás és bővítés
Teljesen megújulnak a munkálatok során az épület terei az eddigi 1700 négyzetméteren, és a tetőtér beépítésével további 470 négyzetméterrel bővül a kulturális intézmény. Az új tetőtérben egy modern, dinóprojektre épülő látogatóközpont épül, amelynek középpontjában a Mecsek feketekőszén-bányáiban és azok meddőhányóin megtalált lábnyomfosszíliáiról ismert dinoszauruszfaj, a jura korban élt Komlosaurus carbonis áll majd.
A tervek szerint látványos installációkon pillanthatnak majd be a látogatók a 200 millió évvel ezelőtti Mecsek hegység életébe, igazinak tűnő dinoszauruszok között sétálhatnak, valamint a mecseki feketekőszén keletkezését, bányászatát is bemutatja a tárlat. A város polgármestere, Polics József (Fidesz–KDNP) a sajtó képviselőinek elmondta: a beruházás fő célja, hogy a jövőben több turista érkezzen az egykori bányásztelepülésre.