Kultúra

Flamenco, tangó és kortárs tánc Budapesten

A flamencóból, a tangóból, valamint a kortárs táncból és a néptáncból is ízelítőt kap a közönség a TáncParkban, a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 14. és 24. között a Millenáris Parkban.

A Nemzeti Táncszínház közleménye szerint a programsorozatot a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza nyitja meg Körtánc című produkciójával július 14-én. A Duna Művészegyüttes a Duna fergeteges című néptáncelőadásában a közelmúlt legvirtuózabb és leglátványosabb koreográfiáiból alkottott újat, az Urban Verbunk pedig a szegedi betyár ihlette, Rózsa Story című, akrobatikai elemekkel kevert műsorával lép fel.

Az MTI azt írta, az érdeklődők a flamenco- és tangóprodukciókat a FlamenCorazonArte Táncszínház FlamenKoktél című, andalúz ihletésű estjén és az Argentin Tangó Táncszínház–Budai László és vendégei Tango no Tango című moderntangó-showja részeként láthatják. A kortárs művek közük Kulcsár Noémi Tellabor Lacus Pelso címmel premierrel készül a TáncParkra.

A kortárs ötöst a PR-Evolution Dance Company Esti Koktél című sanzon estje és táncszínháza követi. A Ramazuri című előadása során a Duda Éva Társulat tánccirkuszi felfordulással csatlakozik a kortárs sorhoz, valamint Esszencia címmel új bemutatóval készül Feledi János – Feledi Project, mely kiegészülve az Oláh Dezső Vibratone Quartettel Bartók népzenei gyűjtéseit alapul véve mutatja meg a zene és a tánc össze­tartozását. A TáncPark zárásaként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című, sokszínű folklór válogatással megrendezett néptáncprodukcióját mutatja be július 24-én.