Kultúra

Nagyváradon megnyitották a Szent László Napokat

Ákos-koncert és táncszínházi előadás

A hét végéig tart Nagyváradon a Szent László Napok kulturális fesztivál, amelyet tizedik alkalommal szervezett meg a helyi Szent László Egyesület a partnereivel.

A Szigligeti Színházban nyílt meg Nagyváradon a Szent László Napok eseménysorozata. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a megnyitón azt mondta hétfő este: Szent László alakja, jelleme áthatja a magyarság múltját és jelenét, és azt az összetartozást jelképezi, amelyért a magyar kormány is cselekszik tizenkét éve.

Az MTI tudósítása szerint hozzátette: a legendákban megjelenő lovagkirály a keresztény értékeket és a nemzeti érdeket testesíti meg. A miniszterelnököt idézve jelentette ki, hogy ma is a nemzeti érdek képviselete az egyik legfontosabb összetevő a siker receptjében. A szülőföldön való megmaradás elősegítését pedig az egyik legfontosabb nemzeti érdeknek nevezte.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédében arra figyelmeztetett, hogy míg Szent László a kunokkal küzdött, ma más külső és belső ellenségekkel szemben van szükség Erdély védőszentjének és patrónusának az oltalmára.

Florin Birta, Nagyvárad nemzeti liberális polgármestere büszkeségének adott hangot, amiért a város partner lehet egy olyan fesztivál megszervezésében, amelyik a város hírnevét öregbíti. Kijelentette: Nagyvárad többnemzetiségű, többnyelvű város, ezért olyan rendezvényeket kell itt szervezni, amelyek által otthon érzik magukat a város polgárai. A Szent László Napok ilyen.

A programsorozat nyitógáláját Debrecen városa, a zárókoncertjét pedig Nagyvárad önkormányzata ajánlotta fel. A nyitógálán a Debreceni Népi Együttes állt a közönség elé Tűzliliom című előadásával, amely Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének a táncszínpadi előadása, a vasárnapi fesztiválzárás előtt pedig Ákos koncertezik Nagyvárad főterén.

A tizedik Szent László Napok programja a Szentlaszlonapok.ro honlapon böngészhető.

Kapcsolódó írásaink