Kultúra

Ajándékkoncertet ad a szimfonikus zenekar a szegedi Dóm téren

Szabadtéri játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik hagyományos programjaként július 13-án ajándékkoncertet ad a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dóm téren.

Az együttes hosszú ideje meghatározó szereplője a megyeszékhely kulturális életének. Vaszy Viktor zeneszerző-karmester munkája nyomán vált önálló intézménnyé 1969-ben, de az együttes hagyományai csaknem háromszáz évre tekintenek vissza. A zenekar nemzetközileg is elismert tevékenysége mellett a helyi koncertélet bázisa, és a Szegedi Nemzeti Színház operajátszásának is elengedhetetlen hátteret biztosít. 

A Szegedi Szabadtéri Játékokon az első ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, a zenekar pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort. Az első esztendőben Dvorak Újvilág szimfóniája csendült fel, majd egy-egy évfordulóhoz, témához kapcsolódva állították össze a programot, de arra is akadt példa, hogy neves szólistákat láttak vendégül.

 Az idén hallható kétfelvonásos est programjának zömét közkedvelt operabetétek adják majd, köztük Carl Maria von Weber Oberon-nyitánya, balettzene Verdi Macbeth-jéből és a Carmen-szvit Georges Bizet-től. A tizenkilencedik század csaknem egészét átfogó, gyönyörű operarészletek mellett Ludwig van Beethoven V. szimfóniája is megszólal majd a Dóm tér különleges akusztikájú árkádjai közt. Az együttest Pál Tamás karmester dirigálja.

Kapcsolódó írásaink