Kultúra

Istenkeresők és lovasíjászok az NFI által támogatott magyar filmekben

Hit és kultúra

A Kormorán együttes történetéről készül a Folytassátok holnap című dokumentumfilm-sorozat Koltay Gergely rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) 30 millió forintos támogatásából.

Istenkeresők és lovasíjászok az NFI által támogatott magyar filmekben
Eperjes Károly
Fotó: MH

Egy erdélyi bányászváros tündökléséről és bukásáról forgat filmet Bálint Arthur operatőr–rendező A mesterséges város címmel, az NFI 9,8 millió forintos támogatásával. Zsigmond Attila Kopott kövek című dokumentumfilmjében egy dél-erdélyi kastély visszaszerzésének történetét mutatja be, az NFI 7,7 millió forintos támogatásával.

A kereső ember útjáról beszélget egyházi személyekkel Eperjes Károly a Csendhez szokott szív című ismeretterjesztő sorozatban, amelyet Törcsi Levente és Kovács Levente rendez, a Nemzeti Filmintézet 13,8 millió forintos támogatásával. Glaser Katalin Városi legendák című animációs sorozatának második évada 31,5 millió forint támogatásból valósulhat meg.

A sport, a kultúra és a tudomány határmezsgyéjén helyet foglaló lovasíjászat hétköznapjaiba ad betekintést a Zengő nyíl című film Fáy Réka rendezésében, az NFI 6,86 millió forintos támogatásával. A kiskamaszoknak szóló tudományos-fantasztikus animációs filmsorozat, a Budapest Spaceport folytatása pedig 19,6 millió forint támogatást kapott.

Kapcsolódó írásaink