Kultúra

„Tudni kell megbocsátani is”

Hobo önéletrajzi kötete az idei könyvhét szenzációja lett

„Ne bántsatok engem, mert én nem haragszom” – szól az egyik jól ismert Hobo-dal, a Közép-európai hobo blues II. refrénjének zárósora. A dal szerzője sem haragszik, ezért önéletrajzi kötetében, amelyet 77. születésnapjára időzített, személy szerint senkinek nem olvas be, noha bőven akad, akivel megtehetné. Az első kinyomtatott példányok három nap alatt fogytak el.

„Tudni kell megbocsátani is”
Hobo pontosan ábrázolja a szocializmus éveit, de személyesen senkinek nem megy neki
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kígyózó sorban, a tűző napon várták az olvasók június 10-én, a könyvhét második napján, hogy sorra kerüljenek annál a pultnál, ahol Hobo (Földes László) dedikálta új, Térdig a sz.rban, fülig a szeretetben című életrajzi kötetét. Úgy tűnik, a rajongók kiéheztek egy ilyen, az elmúlt évtizedek művész- és politikai világát egyszerre idéző, személyes hangvételű, de dokumentumértékű munkára, mert már az előző este, a Kossuth Klubban rendezett hivatalos bemutatón elkapkodták csaknem az összes kinyomtatott példányt.

„A harmadik napra elfogyott mind, rendelni kellett a nyomdánál, hogy a könyvesboltokba is ki tudjon kerülni” – mondta a Magyar Hírlapnak Hobo, aki ezúttal a saját pénzét kockáztatta a kiadással. Hozzátette: – Semmit nem fogok keresni ezen a könyvön, de meg kellett írnom, ezzel tartoztam magamnak.”

Terjedelmes önéletrajzi írásról van szó, 752 oldalnyi terjedelemben kínál a szerző történeteket, eseteket, anekdotákat, dokumentumokat több évtizedes pályafutásáról. Ír a mesterekről is, a Kexről, a Rolling Stonesról, Bob Dylanről, Tom Waitsről, Viszockijról. Felmerül a kérdés, hogy egy ekkora terjedelmű munkából mi maradt ki.

„Nyilván csak egy töredéke került bele a könyvbe annak, ami velem, velünk történt. Egyébként 940 oldalról húztuk le ennyire – magyarázta a szerző. – Tényleg van olyasmi, amivel szándékosan nem is foglalkoztam. A pályám során sokan gáncsoltak, bántottak emberi vagy politikai okból. Úgy döntöttem, hogy személyesen senkit nem fogok a kötettel megsérteni. Azt fontosnak tartom, hogy az olvasó lássa, mi zajlott a színpad mögött, hogy milyen volt a szocializmus korszaka az én szemszögemből, de nem taglalom, kik figyeltek meg, kik jelentettek fel, kik próbáltak tönkretenni. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok ijedős természetű, egyszerűen úgy gondolom, tudni kell megbocsátani is.

Azért akadt olyan részlet is, amelytől fájó szívvel vált meg a kötet írója.

„Írtam egy nagyon jó novellát, szerintem a legjobb, arról szól, hogy Brezsnyev horgászik a Tiszán. Ezt az irodalmi szerkesztőm, aki egyébként a lányom, kiszedte. Úgyhogy nekem senki ne mondja, hogy nincs cenzúra” – jegyezte meg nevetve.

A kötet tehát igazi szenzáció, erénye még, hogy két CD-t is tartalmaz, rajtuk ritkaságokkal. Az egyikre például felkerült a Közép-európai hobo blues II. egy néhány éve rögzített verziója, amelyet Hobo Charlie-val, Presser Gáborral és a járvány alatt tragikus hirtelenséggel távozó Kóbor Jánossal együtt énekelt fel.

A hetvennyolc éves művész alig fejezte be a kötetet, máris rendkívüli energiával halad tovább. Több projekten dolgozik, így a rajongók számíthatnak újabb meglepetésekre.

Kapcsolódó írásaink

Kell a jó könyv

ĀTöbb a stand a Vörösmarty téren és a korzón, mint a korábbi években