Kultúra

Válságban született: Ünnepi Könyvhét

A világ egy rendkívül terhelt időszakában, a nagy gazdasági válság első évében indult útjára az Ünnepi Könyvhét. Az ötletet ugyan már 1927-ben felvetette a kiváló régész, művészettörténész és író Supka Géza, ráadásul nem is a fővárosban, hanem Miskolcon, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének éves közgyűlésén.

Válságban született: Ünnepi Könyvhét
Vigyázat, csalok! – Így figyelmeztette trükkjei előtt közönségét Magyarország leghíresebb bűvésze, Rodolfo (polgári nevén Gács Rezső), és ez lett az első könyve címe is. Képünkön második kötete, a Bűvészkönyv dedikálásakor az 1965-ös könyvhéten, ifjú bűvészpalánták között
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

Az ötletet az a tény adta, hogy a könyvkiadás is válságban volt: a kiadók csak a befuttatott írók publikálására vállalkoztak, az újak felfuttatására nem. Az első eseménysorozatot végül 1929 májusában tartották, és habár a művelődésnek és a szórakozásnak rengeteg eszköze született azóta, a könyvbarátok ma is az év egyik kiemelkedően fontos eseményének tartják. A 93. könyvhét hatvan könyvbemutatóval, több mint ezer dedikálással, kísérő programokkal várja a látogatókat (jú­nius 9–12., Vörösmarty tér és Duna korzó). Mi összeállításunkkal most néhány régi ünnepi pillanatot idézünk.

Egy-egy könyv valódi szenzációnak számított, volt, amelyik már első nap elfogyott a pultról. A képen látható hölgyek a Váci utcai kínálatot tekintik át 1978-ban
Egy-egy könyv valódi szenzációnak számított, volt, amelyik már első nap elfogyott a pultról. A képen látható hölgyek a Váci utcai kínálatot tekintik át 1978-ban
Fotó: Fortepan/Kriss Géza

Bitskey Tibor még fiatal színésznek számított 1958-ban, de köszönhetően az olyan filmeknek, mint a Föltámadott a tenger, a Rákóczi hadnagya vagy az Egy pikoló világos, már sztár volt. Nem csoda, hogy a rajongók elérzékenyülve vették át tőle a dedikált kötetet

Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
Farkas Antal az egyik legsikeresebb magyar karakterszínész volt, a színpadi munkák mellett gyakorlatilag minden magyar filmben feltűnt, de szerepei közül talán az Indul a bakterház csendőrét emlegetik a legtöbben. A képen 1958-ban a Vígszínház, akkori nevén Magyar Néphadsereg Színháza előtt figyeli a könyvheti kínálatot

Fotó: Fortepan/ Hunyady József

Kapcsolódó írásaink