Elegáns bosszú

Sokan voltunk a vetítőteremben, akik egyetemistaként, fiatal értelmiségiként pontosan tudtuk, hogy bennünket is megpróbálhatnak megzsarolni, beszervezni, lépre csalni a Kádár-korszak idején olyanféle emberek, akiket a két kémfilmben a láthatunk. Nekik előnyük származott abból, hogy elvállalták azt a munkát, amit becsületes ember akkor sem tett meg, ha abból hátránya származott.

Most, ennyi év után legalább egy játékfilmben végignézhetjük őket titkos tevékenységeik közben, és meggyőződhetünk arról, hogy mégis igaz volt, amiről csak suttogva és titokban beszélhettünk, vagy még inkább hallgattunk, nehogy baj legyen belőle, nehogy őrültnek gondoljanak azok, akik mit sem tudnak minderről.

Ma már kényelmes moziszékekből figyeljük, hogy a film főhősei nemcsak a civilek életét teszik tönkre, hanem egymást is ölik, de legalább társaik cserbenhagyása, elárulása nem marad következmények nélkül.

Ők azok, akik a beszervezett, megzsarolt, kiszolgáltatott művészekkel a végsőkig kíméletlenek tudtak lenni, de ha mégis megszerettek valakit, rohantak a vesztükbe – mindegyiküknek volt gyenge pontja.

Az első részben, Bergendy Péter 2012-es A vizsga című filmjében Az ’56-os forradalom után vagyunk egy évvel. Szilveszterig be kell fejezni a titkosszolgálati állomány átvizsgálását lojalitás tekintetében, mivel az ötvenhatos forradalmat követően többen meginogtak a szolgálat emberei közül. Őket kell kigyomlálni. A fiatal Jung András (Nagy Zsolt) karácsonykor vizsgázik: egy, a Corvin térnél a harcokban részt vett nőt (Hámori Gabriella) küldenek rá, akit a konspirációs célra használt belügyis lakásban fogad pásztoróra céljából. Az ifjú kém simán elbukna, ha atyamestere, Markó Pál (Kulka János), aki vizsgáztatóként lehallgatja, nem avatkozna bele az eseményekbe. De ahhoz már a tanítvány árulása is szükséges, hogy őt előléptessék, mesterét pedig elbocsássák a szolgálattól, a párttagságát megszüntessék és autóját elvegyék.

A Fazakas Péter rendezésében készült A játszma a hatvanas években játszódik. Markó Pál már visszavonult. Felesége beteg lesz, de a férfi hiába hívja fel egykori tanítványát megalázkodva, hogy szerezzen neki penicillint, a szeretett feleség meghal. Azt lehetne hinni, hogy Markónak vége, ám váratlanul feltűnik fiatalkori fotója egy méltató cikk kíséretében a Pravda címlapján. Az újságot Andráshoz és (az álforradalmár, szintén kém) Évához dobják be. Nekik, kettejüknek és Kulcsár Ernőnek (Scherer Péter), aki Markó pozícióját annak idején megkapta, van miért rettegnie a régi kém visszatértétől és bosszújától. Igyekezetükben, hogy Markót megelőzzék és kiiktassák, megzsarolják a férfi egyetemista unokahúgát (Staub Viktória), hogy jelentsen nekik az idős, magányos egykori titkosszolgáról. Markó csak mosolyog, és talányosan azt mondja egykori tanítványa feleségének: „Aki nem akarja, megkapja.”

A régi kém tudja, hogy túl sok esélyt nem hagyott neki a másik három. Van ereje ahhoz, hogy elegáns, ám kegyetlen bosszút álljon, és utolsó gesztusával a múltja fölé lendüljön.

A közép-európai történet egyszerűbb, kontúrosabb, mint a nagy költségvetésű angol és amerikai kémfilmek, de intimebb. Közelebb engedi a nézőt az alakjaihoz, váratlan fordulatai is közvetlenül a jellegzetesen magyar figurák karakteréből fakadnak. A film érdeme az is, hogy alkotói igyekeztek a nézők által ismert és felismerhető típusokat alkotni. Láthatjuk például a vidéki kilátástalanságból Budapestre került és kémmé lett fiatal férfi típusát vagy a tehetségtelen és gerinctelen törtető pártkáder típusát és a látszólag szolid, elegáns, kiegyensúlyozott egyetemista lányt, akinek titka van. Mindegyik típus fejleszthető még, és történetük folytatható.

A film krónikájához tartozik, hogy a Markót alakító Kulka János a forgatás előtt stroke-on esett át, ezért Köbli Norbert úgy írta meg a forgatókönyvet, hogy beleírta Kulka szerepébe a szívrohamot és azt is, hogy felépül. A filmen érezhetően átüt az alkotók afeletti öröme, hogy a Jászai-díjas színész felgyógyult súlyos betegségéből, és kiváló alakítást nyújtott a vásznon. w