Kultúra

Felavatták a temesvári Magyar Házat

Vasárnap délután újraavatták a magyar állam támogatásával visszavásárolt temesvári Magyar Házat. Az épületet tíz évvel a trianoni döntés után a temesvári magyarság építette kulturális egyesületei, politikai szervezetei számára, a kommunista román állam azonban államosította, és a rendszerváltozás után sem sikerült visszaszerezni.

Az avatóünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a temesvári, bánsági magyarság hűségét, kitartását méltatta. Dominic Fritz, Temesvár polgármestere beszédében arra biztatta a temesvári magyarokat, hogy tárják ki az épület kapuit a város lakói előtt. Úgy vélte: a magyar közösség két leckét is adott a városnak az épület visszaszerzésével. Egyrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell védeni az értékeket, mert elveszhetnek, amiként a Magyar Ház is elveszett az 1940-es években.

Másrészt az elveszettnek hitt dolgokat is újra meg lehet szerezni. Tamás Péter, az épületet visszavásároló Várbástya Egyesület elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért. Hozzátette: a magyarság Temesvár legnagyobb kisebbségi közössége, és e közösség meg akarja mutatni magát, írta az MTI. A temesvári Magyar Házat a helyi magyar közösség Várbástya Egyesülete vásárolta meg ez év februárjában.

Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli temesvári konzulja az MTI-nek a megvásárlás után elmondta: az 1800 négyzetméteres hasznos felületű, irodaépület megvásárlására és tatarozására hárommillió eurónak (egymilliárd forintnak) megfelelő támogatást kaptak. A vételár és az átíratási költségek 2,3 millió eurót tesznek ki, a fennmaradó összeget az épület részleges felújítására szánják. A város szívében álló Magyar Házat 1930-ban közadakozásból építette fel a város magyar közössége.

Kapcsolódó írásaink