Kultúra
Tizenhárom új kötettel várja a 93. Ünnepi Könyvhéten az olvasókat az MMA Kiadó
Dantétól Szilágyi Istvánig

A sajtótájékoztatón Turi Attila építész, a köztestület alelnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a könyvkiadás, a tartalomeljuttatás az egyik fontos kultúraépítő és -fenntartó feladat. Mint hangsúlyozta, 2017 óta a kiadó több mint háromszáz igényes művészeti könyvet, tanulmány- és verseskötetet, albumot, lexikont jelentetett meg.
„Minden megvan ahhoz, hogy jó minőségű és szép, fontos, nélkülözhetetlen, hiánypótló könyveket adjunk ki” – emelte ki Pécsi Györgyi kiadóvezető. Hozzátette, a tavaly megjelent magyar irodalom-, valamint filmtörténeti lexikon már sikerkönyvnek számít.

Pécsi Györgyi az újdonságok közül Szilágyi István erdélyi magyar író életműsorozatának új darabját, az Agancsbozót című regényének új kiadását mutatta be, a Kossuth- és Nemzet Művészev díjas szerzőről készült interjú- és fotóalbummal együtt. Fejérváry Gergely szerkesztőségvezető a Cs. Szabó László-sorozat következő részéről, illetve Papp Endre monográfiájáról beszélt, Palojtay Kinga vezető szerkesztő pedig többek közt a Béres Ilona Kossuth-díjas színművészésznő nyolcvanadik születésnapjára készült albumot ismertette.
