Kultúra

Fülelő: a digitális szolfézsanyag

A gimnáziumi és a zeneiskolai oktatást segíti a Zeneakadémia platformja

Tudományos konferencián mutatták be a minap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem továbbfejlesztett digitális szolfézs-anyagát, amely a Fülelő elnevezésű online platformon érhető el.

Fülelő: a digitális szolfézsanyag
A fejlesztés nem helyettesíti az órákon való részvételt, hanem kiegészíti azt
Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

Elindult a Zeneakadémia Fülelő névre keresztelt online platformja, amely a Tudastar.zeneakademia.hu oldalon érhető el, és digitális szolfézsanyagával a zeneiskolai és középiskolai oktatást egyaránt segíti. A digitális szolfézs lényege, hogy a fiatalok okoseszközök használatával, azokra kidolgozott, speciális feladatokon keresztül sajátíthatják el a sokszor nehéznek tűnő tárgyat.

A platformot bemutató minapi szakmai eszmecserén Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora úgy fogalmazott, a fejlesztés jó példa arra, hogy a digitalizációban élen jár mind Magyarország, mind a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. „Az eddig is népszerű digitális tananyagok, a Kodály HUB és a Megérint a zene mellé zárkózik föl most a Fülelő” – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi érdeklődésre számot tartó tartalom egyúttal közösségformáló erővé is válik, őrizve a magyar zeneoktatás kiválóságát.

„Az új anyag a zenei közoktatás óvodáktól középiskolákig terjedő módszertani frissítésének része, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Bartók Konzervatóriuma, valamint együttműködő partnere, a Digita erőforrásaiból és munkájaként jött létre. December végéig ingyenesen elérhető a regisztráló zenetanárok számára” – emelte ki Benkő Szabolcs, a Bartók Konzervatórium igazgatója, a projekt irányítója. Amint a konferencián kiderült, az új feladatgyűjtemény a magyarországi zeneiskolai szolfézsoktatás 1–6. osztályának általánosan elterjedt népdalanyagára és műzenei részleteire támaszkodik. Mint elhangzott, az anyag nem helyettesíti a szolfézsórákon való részvételt, de annak hathatós kiegészítője. A gyakorlófeladatok segítséget nyújthatnak az online tanításkor is.

Terray Boglárka, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a projekt szakmai felelőse azt hangsúlyozta, a szolfézs, majd a rá épülő zeneelmélet tárgy azért fontos, mert a zenei írás-olvasást és a zenei szerkezetek megértését fejleszti. „Jelentősége nem kisebb, mint szövegtanulás esetében az olvasásé és a nyelvtan ismeretéé. A megismerhető zenék minősége és mennyisége, valamint a tanulás sebessége és mélysége szorosan összefügg az önálló kottaolvasással. Tágas és gazdag világok nyílnak meg előttünk, ha képessé válunk kottaképek önálló interpretálására” – magyarázta.

Az intézmény ismertetése szerint énekes és zongorás felvételek is szerepelnek az anyagban. A népdalok mellett előkerül a barokk repertoárból Purcell és J. S. Bach zenéje, a bécsi klasszikusok vokális és hangszeres művei, és helyet kaptak memóriafejlesztő- és ritmusgyakorlatok, de a belső hallást erősítő, a szolmizáció és ABC-neves gondolkodás közti átjárást erősítő vagy a korálok belső szólamainak kihallását segítő feladatok is.

Lapunknak a Zeneakadémia arról is külön beszámolt, hogy a visszajelzések szerint hatalmas a szakmai érdeklődés a platform iránt, nagyon hiányzott ez a zeneiskolák és a középiskolai ének-zene tanárok számára is.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom