Kultúra
Új sorozatok, kiugró tehetségek
Meghirdette új évadát a Zeneakadémia
Világsztárokat mutatnak be, és teret adnak a fiatal tehetségeknek idén a Zeneakadémián, ahol tegnap hirdették meg az új évadot. Elindították a fiatal művészeket bemutató, Y Generáció című sorozatot, Ligeti 100 címmel pedig a Zeneakadémia is csatlakozik a Ligeti György születésének századik évfordulóját ünneplő programokhoz – mondta Csonka András, az intézmény programigazgatója az MTI szerint.
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara sorozatában Takács-Nagy Gábor művészeti vezető mellett Eötvös Péter, Varga Gilbert, Baráti Kristóf és Ménesi Gergely vezényel majd, továbbá ismét önálló sorozattal jelentkezik az együttes részeként működő Zeneakadémia Vonós-zenekara Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás és Rolla János közreműködésével. A magyar klasszikus zene napját május 30-án ünneplik, folytatódik az egyetem és a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2021 tavaszán megkötött Mesterjáték elnevezésű együttműködése, a Fülelő elnevezésű digitális oktatásfejlesztő online platform programjait pedig egy mai konferencián mutatják be – mondta el Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.
Herboly Domonkos, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója a május 30-i koncertről elmondta: a gálaesten Bartók Béla Magyar képek, Kodály Zoltán Budavári Te Deum, Dragony Tímea BIFROST – „a Híd” és Dohnányi Ernő Pierrette fátyla című művének részletei hangzanak el Rőser Orsolya szoprán, Bakos Kornélia alt, Brickner Szabolcs tenor, Cser Krisztián basszus, a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában, Oliver von Dohnányi vezényletével.
A Zeneakadémia Barokk szopránok elnevezésű sorozata három kiemelkedő énekesnőt mutat be, akik ritkábban hallható áriákat is előadnak. A francia Chantal Santon Jeffery először mutatkozik be önálló koncerttel Budapesten, Julia Lezsnyeva a Velencei Barokk Zenekar kíséretével tér vissza, Anna Prohaska pedig a Bázeli Kamarazenekarral koncertezik. A Zenekar a központban című szériában a lengyel Sinfonietta Cracovia és Fenyő László csellóművész, Baráti Kristóf és a Pannon Filharmonikusok, a Bécs–Berlin Kamarazenekar és Rudolf Buchbinder zongoraművész lép fel.
Az Orgonakoncertek sorozatban többek között Martin Haselböck, James Sherlock, Pálúr János, valamint Deák László és Kecskés Mónika lép színpadra. A Vokális zene című sorozatban a Chanticleer Énekegyüttes, a Wiener Sänger-knaben, a Zeneakadémia hallgatóiból álló Alma Mater Kórus és az Aura Musicale közös estje szerepel.
A Kamarazene Nagyteremre sorozatban ismét egyedi, nagyrészt csak erre az alkalomra készülő produkciók lesznek. Folytatódik a Kamarazene karnyújtásnyira, A fekete fehér színei, valamint a 20. századi és mai zenéket kínáló Itt és most című sorozat is.
A legfiatalabb generáció képviselőit A tehetség kötelez sorozat, a tanszékek munkájának összegzését és a különböző projektek eredményét pedig A Zeneakadémia műhelyei mutatja be. A Simon Izabella és Várjon Dénes művészeti vezetésével zajló kamara.hu fesztivál idén ősszel Virginia Woolf Saját szoba című esszékötete köré szerveződik.
A koncertszezonra szóló jegyértékesítés augusztus 20. után veszi kezdetét.