Kultúra
Amikor Budapest túlragyogta Bécset
A Nemzeti Galéria új, art deco tárlata egy pezsgő társadalmi, gazdasági és szellemi életet élő ország művészetét mutatja be, olyan országét, amelyet tíz esztendővel korábban végzetesen megcsonkítottak, talán még halálra is ítéltek. De mindenesetre levágták a kezét és a lábát, és azt mondták neki, hogy járjon. És ahogyan a francia újságíró megfogalmazta, megtörtént a csoda, mert a mindenétől megfosztott ország valóban talpra állt, és fejlődni kezdett. Budapest pedig rövid idő alatt ismét visszakapta világvárosi rangját, fényessége az örök rivális Bécset is túlragyogta.
Mindezt a csodát ott látjuk most a tárlat 250 kiállított tárgyának tükrében, amelynek nem véletlenül több mint fele plakát. A húszas és a harmincas évek a plakát kora volt olyan mesterekkel, mint Bottlik József, Kozma Lajos, a proletárdiktatúra mellett elköteleződő, emigráló, majd mégis hazatérő Berény Róbert vagy éppen a jövő embere, Konecsni György. Műveiken, de a kiállított tárgyi világban is ott kavarog a korábban uralkodó szecesszió és historizmus, ott nyomul az avantgárd és erősen hat az újonnan felfedezett népművészet mellett az egzotikum is.
Ebből a sok mindenből pedig lesz nekünk egy új, leginkább városi stílusunk, az art deco magyar változata (ami nem jelenti azt, hogy ne mutatkozott volna meg a vidéken is). Maga a kifejezés az 1925-ös párizsi, iparművészeti világkiállítás címéből jött (arts décoratifs et industriels modernes), majd önálló kifejezésként az építész Le Corbu-sier írta le egyik cikkében, épp a dekorativitását ellenezve. Az art deco tehát mindenek előtt iparművészet, tárgykultúra és design. És plakát, reklámplakát minden mennyiségben. Nem véletlen, hogy Katona Anikó, a nagyszabású tárlat kurátora a plakátokkal indít. Ezekből a kiállítás partnerintézményeiben, az Országos Széchenyi Könyvtárban és az Iparművészeti Múzeumban is találunk szép számmal.
Élvezeti cikkeket, országos vásárokat, éjszakai mulatókat hirdetnek ezek a harmincas évek végéig még kőnyomatos eljárással készült méretes lapok, amelyek a hirdetőoszlopok mellett kirakatokba, házak falára is felkerültek, meghatározva a nagyvárosi Budapest arculatát. Bottlik az Orion rádiót, Berény a Modiano cigarettát reklámozta, Konecsni a konkurens Szenátort. Utóbbi a budapesti fürdők reklámja mellett, már offsetnyomással, elkészíti a Szent István-év plakátját is. Bortnyik Sándor, aki a festészet mellett e műfajban is kipróbálja magát, az 1933-as budapesti vásárnak készít reklámot. A szakralitáshoz mindig közel álló Molnár C. Pál a 38. Eucharisztikus Világkongresszust hirdeti, de a turizmus és országimázs műfajában is jelen van.
Maga a tárlat a szándék szerint a priváttól halad a nyilvános felé, így főként tárgyakon keresztül foglalkozik a test és a szépség témakörével, az élet élvezetével. Bepillantást nyerhetünk egy polgári otthonba, ahol két korabeli „délutáni” ruha is ott van, próbababákon. A városi mindennapokat bemutató egység egyik kuriózuma a Bottlik József logójával ellátott, 1936 és 1938 között gyártott intarziás ORION 99G zeneszekrény. Tetején a lemezjátszó, alatta pedig világvevő rádió van (hét moszkvai és öt prágai adóval), alul pedig a hangfalak helyezkednek el. (A remek állapotban lévő darab Sík Béla gyűjteményéből érkezett a kiállításra.) Ezután a mozi aranykorából kapunk összeállítást, megint csak plakátok felhasználásával, de részletet vetítenek az 1926-os A sejk fia című némafilmből (Rudolph Valentinóval és Bánky Vilmával a főszerepben) és a már hangos Meseautóból is.
A nagyvárosi éjszakát bemutató szekcióban két merész estélyi ruha és a hozzá tartozó kalapok, táska és egy Heyraud Paris márkájú női cipő mellett az Arizona mulató egyik eredeti díszleteleme, egy áttört cseréphenger is itt van, amelyen Ádám és Éva kiűzetését láthatjuk a paradicsomból, meztelenségüket kihangsúlyozva. H. Rahmer Éva (1911–1998) munkája valahogy megúszott mindent, egy mellékelt fotón azt is láthatjuk, hol volt a helye a híres vagy hírhedt mulatóban. Réz Diamant Tibor a Pesti éjszakában fellépő Tiller-görlök mellett az 1928-as turnéján a Fórum mulatóban és a Royal Or-feumban is lenge öltözetben táncoló Josephine Barkert hirdeti, de itt van kirakva Faragó Géza négy elképesztő jelmezterve is.
Külön figyelmet kap Fritz Lang Metropolisa, a filmből egy másfél perces összeállítást is kapunk. Bottlik József plakátja pedig az UFA, Uránia, Omnia és a Capitol mozikban is hirdeti az 1927-ben a korát meghaladó filmalkotást. Ezután találtak helyet Marót Géza öt grandiózus tervrajzának is, köztük van az 1921-ben a mexikói nemzeti színház belső teréhez készített, hihetetlenül aprólékos rajz és a Vérmezőre tervezett stadion terve is. A turizmus és országimázs a tárlat befejező egysége, ahol a már a plakátműfajnál említett szereplők mellett helyet kaptak Dallos Hanna és Mallász Gitta Magyarországot népszerűsítő, népi motívumokat is felhasználó művei. Végül pedig Tüdős Klára 1938-ból származó taft estélyi ruhája a rávarrt, posztóból kivágott magyaros motívumaival.
A kiállítás augusztus 28-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galéria központi tereiben.
