Porladó sírok, elfeledett hősök és áldozatok

Egy újabb hiánypótló konferenciasorozat első állomását követhették tegnap a Pesti Vigadó nézőterén, illetve az MMA MMKI YouTube-csatornáján a szakemberek és az érdeklődők. Ezúttal az intézet munkatársai a második világháború kulturális emlékezetéről indítottak üléssorozatot, amely remélhetőleg most is termékeny gondolatokkal, megállapításokkal zárul.

Windhager Ákos, az MMA MMKI főmunkatársa köszöntőjében arról beszélt: amikor tavaly novemberben megtervezték a mostani konferenciát, az volt a szándék, hogy legalább a kutatók között párbeszédet kezdjenek a második világháború történéseiről, személyek, csoportok szerepének megítéléséről. Ám arra jutottak, hogy még nem tartunk ott, hanem még csak ott, hogy a kutatók, filmesek által ki legyen mondva mi történt, és aki képes végighallgatni a történteket a beszélő szemszögéből, a saját belső hangját is meghallja.

Ujváry Gábor történész professzor Érzékeny kérdések a háborús emlékezet megidézéséről címmel tartott előadást, amelyben kiemelte, a háborús években a kormányzat nem csökkentette a kultúrára fordított támogatási összegeket, sőt úgy gondolták, hogy a kultúra ápolása, ösztönzése hozzátartozik a nemzet önvédelméhez. Mint mondta, ezekben az években rendezték meg a Lillafüredi Írótalálkozót (1942), amelyen jelen volt a magyar alkotók színe-java, és a népi írók is megrendezték első találkozójukat 1943-ban Szárszón. A Székelyföld jelentős városaiban 1943-1944-ben rendeztek több hónapon át tartó zenefesztiválokat. Ezekben az években az öt legnagyobb könyvkiadó háromszor annyi fordításkötetet jelentetett meg, mint a korábbi években. Zömmel francia, angol és orosz regények voltak, de a német irodalom, azokból is a klasszikusok aránya is tizenhat százalékot tett ki. A Szekfű Gyula által szerkesztett Mi a magyar? című esszékötet 1939-ben jelent meg, amelyben Kodály, Bartók , Keresztury Dezső és sokan mások fejtették ki gondolataikat.

Tóth Zsolt hadtörténész Hőskultuszépítés – Hadisírrombolás címmel az első világháború végétől 1945-ig a haditemetők, parcellák létrehozásáról, a nyilvántartásról és az elesettek hivatalos, állami tiszteletéről tartotta előadását. Továbbá arról, hogy 1947 után miképpen kényszerítették arra az ország lakosságát, hogy a szovjet katonák emlékműveit ápolja, a magyar katonák sírjai pedig az enyészetté legyenek. Megtudhattuk, hogy a Hősök terén 1929-ben avatták fel az Ismeretlen katona kövét, ahol minden év májusának utolsó szombatján ünnepelték azokat a magyar katonákat, akik az életüket adták a hazáért. Ezt az országos ünnepet, amely egyben nemzetközileg is a hősök napja, 1947-ben eltörölték, és helyette a gyermeknapot tették Magyarországon erre a szombatra, holott a világon mindenhol máshol június elseje a nemzetközi gyermeknap. Tóth Zsolt arról is beszámolt, hogy a szocializmus idején a magyar katonai temetőket a porladási idő után az állam nem váltotta meg, ehelyett civileknek adták el a köztemetőkben a sírhelyeket, így a tudományos rekonstrukció feladata, hogy megtalálják a régi magyar katonai parcellákat és a még fellelhető sírokat.

Benke Attila filmesztéta a háborús filmek típusairól beszélt, ezeken belül is azokról, amelyek a legjellemzőbbek voltak Magyarországon a háborús években. Ezek közül kiemelte a Magyar Sasok című filmet, amelyet a kormányzó fia, Horthy István tragikus repülőgép-balesete ihletett, és amely propagálja a haza fegyveres védelmét. Megemlítette még a háborús hangulatot lelki síkon megjelenítő egykor népszerű melodrámákat, köztük a Halálos tavasz című filmet.

Windhager Ákos, ezúttal Hidas Frigyes a Donnál elhunyt magyar katonák emlékére komponált Requiemjével gazdagította a hallottakat, és hozta közelebb mindnyájunkhoz a szimfonikus zenét, és kiemelte, hogy a zenemű szövegében az szerepel, az mondatik ki, hogy ezek a katonák áldozatok voltak.

A tanácskozás végén Andrzej Munk Eroica című filmjét láthatták a résztvevők.