Kultúra

A néptánc nyelvtana

Aki táncol, jobban eligazodik az életben – vallja Tímár Böske, aki a Bartók Táncegyüttes fiatal táncosaként férjével, a Kossuth-díjas Tímár Sándor koreográfussal jelen volt már a legelső táncházi esten is.

Aki táncol, jobban eligazodik az életben – vallja Tímár Böske, aki a Bartók Táncegyüttes fiatal táncosaként férjével, a Kossuth-díjas Tímár Sándor koreográfussal jelen volt már a legelső táncházi esten is. Együtt alapították meg 1993-ban a Magyar Örökség díjas és Prima Primissima díjas Csillagszemű Táncegyüttest.

A néptánc nyelvtana
Tímár Böske: A komplex népi kultúrát adjuk át a gyerekeknek
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– Fiatal táncosként hogyan emlékszik a kezdetekre?

– Édesapám Gyergyószentmiklósról származott el, rokonlátogatáson is jártam Erdélyben, de az iskolában nem nagyon lehetett beszélni Erdélyről. A legelső táncházban felcsendülő zene, a tánc összekapcsolt azzal a világgal, ahonnan származom, és ahol a régi kultúrából még sokkal több megvolt, mint Magyarországon. Később, amikor eljutottam Székre, úgy éreztem magam, mintha visszacsöppentem volna a középkorba. Mindenki népviseletben járt, régiesen beszélt és viselkedett. Gyönyörű volt az ott hallott dalok szövege is. Amikor a Fővárosi Művelődési Házban zajlottak a táncházi esték, volt olyan alkalom, amikor több százan énekeltek a teremben élő zenekísérettel.

– Milyenek voltak régen a falusi táncházak?

– Széken az özvegyek, idős, magányos emberek kiürítették a tisztaszobát, és kibérelték tőlük a fiatalok táncháznak. Oda jártak, akik ismerkedni, szórakozni akartak. Az idősek jelen voltak, de ők csak nézték a táncot.

– Tímár Sándorról Sebő Ferenc azt mondta: egy országot tanított meg táncolni. Ő miért nem sajnálta az idejét arra, hogy a civileket megtanítsa táncolni?

– A személyiségében rejlett, hogy nem tett különbséget táncművész és civil vagy a kyotói egyetem és a vidéki művelődési ház között. Szívesen dolgozott mindenhol, mindenkivel. Hatalmas tudást halmozott fel gyűjtőútjain, és ő volt az, aki Martin György segítségével meg tudta fejteni a magyar tánc lényegét. Azt, hogy improvizatív. Az improvizációhoz pedig úgy lehet eljutni, ha a táncnak mint anyanyelvnek előbb megtanuljuk a nyelvtanát. Nem koreográfiákat tanított, hanem a néptánc nyelvtanát adta át az érdeklődőknek.

– Tőle vették át hagyományként a néptáncosok, hogy a táncban nem annyira járatos érdeklődőket tanítsák, bátorítsák a táncházban?

– A Bartók Táncegyüttes táncosai ezt a feladatot kapták tőle. A táncház rendje abban az értelemben is kialakult, hogy mindenkinek mindenkivel kellett táncolnia, senkit nem közösítettek ki, a gyengébb táncost segítette az ügyesebb, és csak utána táncolhatott azzal, akivel jött, vagy akivel akart, és ezek a szokások formálták a táncost is, a közösséget is.

– A Martin Györggyel közösen kidolgozott módszer felkerült az UNESCO követendő példák, jó gyakorlatok listájára. De mit jelent az, hogy a táncot mint anyanyelvet tanítani?

– Az anyanyelvet nem szokás külön tanítani, a gyermek benne él a családtagok révén, észrevétlenül szívja magába, és egyszer csak beszélni kezd. A gyerekeket mi is így tanítjuk a táncra hároméves koruktól: a tánc, a gyermekjáték, az ének és a zene komplex kultúráját adjuk át. Ehhez jönnek még a fellépések. A kicsik a színpadon is önfeledten táncolnak, mert díszes ruhát viselhetnek, és a közönség őket ünnepli, így sok sikerélményben van részük.

– Úgy tudom, annak idején a felnőtt táncházak után hamar táncolni kezdtek a gyerekek is.

– Aprók tánca címmel a Sebő-klubban indult el nagy sikerrel a gyermektáncház, majd a televízióban ugyanezzel a címmel sugároztak tizenkét részes sorozatot, amelyben Sebő Ferenc és Tímár Sándor a gyermekekkel ismertette meg ezt a kultúrát.

– A műsor sikere is hozzájárult ahhoz, hogy önök a Magyar Állami Népi Együttesből kiválva Tímár Sándorral 1993-ban megalapították a Csillagszemű Táncegyüttest, amely azután bejárta az egész világot?

– Részben, de főleg azért, mert úgy éreztem, hogy azt a rengeteg tudást, tapasztalatot, amit Sándor mellett szereztem, szeretném átadni, és szerettük volna minél kisebb gyerekekkel elkezdeni a néptáncoktatást. A csaknem harminc év alatt a táncosokkal bejártuk a világot. Még a japán császári palotában is felléptünk.

– Mi az, amit egy gyermeknek adhat a néptáncoktatás és maga a tánc öröme?

– A legfontosabb, amit kaphat a gyermek, az egészséges önbizalom, amely a szereplések során kialakul. Aki táncol, jobban eligazodik a világban. Megtanul viselkedni, fegyelmezett lesz. Testileg, lelkileg, szellemileg építi a néptánc, a népzene, átélheti, hogy egy közösséghez tartozik. A sikerélmény mellett fontos az is, és hogy világot láthat.

– Aki világot lát, jobban meg tudja becsülni a saját kultúráját?

– A turnék végén gyakran el is mondják a gyerekek a saját szavaikkal.

– Mit gondol arról, hogy a művészeti iskolákban a tanterv részeként oktatják a néptáncot?

– Az lenne jó, ha mindenhol az általános iskola első osztályától oktatnák, mert amíg kicsik a gyerekek, mindenki élvezi. A felső tagozatban azonban már választható tantárggyá tenném. Akit négy év alatt nem érintett meg a néptánc, azt semmiképp nem szabad erőltetni.

Kapcsolódó írásaink

Ötvenéves a magyar táncházmozgalom

ĀA felcsendülő dallamok egy pillanat alatt összekapcsolták a jelenlévőket az autentikus népzenével és -tánccal, illetveaz elszakított országrészekkel