Kultúra
Két év után újra megtartják a Vígmajálist
Vasárnap délután

A teátrum közleménye szerint a Vígmajálison Rudolf Péter igazgató délután három órától ismerteti a következő évad bemutatóit, ezt követően pedig részleteket hallhatnak az esti Víg125 koncertből. A műsor után a társulat tagjai dedikálnak. A délután folyamán kedvezményes jegy- és bérletvásárlásra is lesz lehetőség. A nagyszínpadon 19 órakor kezdődik a koncert, amelyen a teátrum emblematikus előadásainak népszerű slágerei csendülnek fel a társulat művészeinek előadásában, nagyzenekari kísérettel.
Részleteket hallhatunk majd így a Csókos asszonyból és a Fekete Péterből, illetve a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A padlás vagy A Pál utcai fiúkból című musicalekből is, megidézve a tavaly százhuszonöt éves teátrum különböző korszakait. Azok a nézők, akik már áprilisban megváltják bérleteiket a következő évadra, a Víg125 koncertet díjmentesen tekinthetik meg.