Pajtától a palotáig

A Magyar Fesztivál Szövetség és a Pajtakult által rendezett konferencián a Hagyományok Házában intézményvezetők, szervezők, művészek, pajtatulajdonosok, etnográfusok, valamint a gasztronómia képviselőinek részvételével bemutatták a szeptemberben indult Pajtakult programot, amelyben már a Kárpát-medence száz pajtája/csűrje változott kulturális helyszínné.

A délelőttől késő délutánig zajló kerekasztal-beszélgetések megszólalói az autentikus régi pajta/csűr meghatározásától az ilyen terekben rejlő építészeti és közösségi lehetőségeken át egészen a kis és nagy rendezvényhelyszínek kulturális jövőjéig, a pajtahálózatban rejlő kultúraformáló erőig és a helyi hagyományokat követő, helyi alapanyagokat felhasználó vagy éppen az adott kulturális rendezvényre reagáló gasztronómiai lehetőségekig számtalan izgalmas témát körbejártak és megvitattak.

Szarvas József színművész, a Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria tulajdonosa elmondta, hogy ebben a korban, amelyben élünk, a régi az új. Megtehetjük, hogy elengedjük azt a kultúrát, amelyben elődeink éltek, de azt is, hogy visszatanuljuk.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a Liszt Ünnep és a most záruló Bartók Fesztivál kapcsán kiemelte, nagyon fontosnak tartják, hogy ez a két zeneszerző ne csupán mint köztéri szobor legyen jelen a magyarok köztudatában. A Bartók Fesztivál túlterjed a fővároson, Győrben, Miskolcon és Debrecenben is vannak kapcsolódó rendezvények. Felidézte azt is, hogy kisgyermekkorában egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban töltötte a nyarakat, ahol a helyiek még tartották a hagyományaikat, színjátszókör, dalárda, tánc­csoport működött, és úgy gondolja, hogy az általa ott megtapasztalt létformákat mai színvonalon kell megjeleníteni. Kiemelte a hatékony kommunikáció fontosságát is.

Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója, a Pajtakult program ötletgazdája és kulturális igazgatója arról beszélt, hogy a covid-járvány maradandóan átrendezte a kulturális szokásokat.

Kelemen László, a Hagyományok Háza korábbi főigazgatója az utóbbi két évtizedben létrejött jelentős zenei intézményeket a magyar kultúra erőközpontjainak nevezte, és arra is emlékeztetett, hogy a Hagyományok Háza már létrejöttekor Kárpát-medencei intézményként határozta meg magát. Mint mondta: a hagyományos kultúra visszatanítása teszi élhetővé ezt a tájat, a Nemzeti Kulturális Alap pályázata pedig hozzájárul ahhoz, hogy a pajták kulturális térként működjenek. Arról is beszélt, hogy a magyarországi pajták kulturális helyszínné alakítása viszonylag egyszerűbb, mint a határon túliaké, a száznegyvenezres lakosú Marosvásárhelyen nem él például zongorahangoló.

Kelemen Barnabás hegedűművész és Kokas Katalin hegedűművész, maguk is pajtatulajdonosok, terveik szerint a huszonkét lelket számláló őrségi faluban, ahol pajtájuk van, zenei tábort rendeznek majd, kéthetes turnusokban. Kelemen Barnabás arról is szólt, hogy bár a komolyzenei versenyműveket nagy termekben adják elő, a kamarazene kifejezetten intim műfaj. Példaképpen elmesélte, hogy a szomszédos panzió fiatal tulajdonosának felajánlották, hogy bent, a panzióban eljátsszák neki és családjának Bartók III. vonósnégyesét, és a férfi könnyek közt hallgatta végig a nem mindennapi előadást.

Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész, szintén pajtatulajdonos arról beszélt, hogy zenekarával már a kilencvenes évek közepén franciaországi tanyákon is játszott hasonló helyszíneken. Délután Esztány Győző tartott előadást az erdélyi csűrökről, Nagy Krisztián és Weyer Balázs a Veszprém 2023 regionális pajtaprogramot ismertette, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) képviseletében Sándor Cecília, a Magyar Kultúráért Alapítvány elnöki kabinetfőnök-helyettese pedig a Nemzeti Kulturális Alap pajtapályázatáról beszélt. A kultúra új budapesti színtereiről Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója és Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója beszélgetett.