Arisztotelészi kategóriák a Műcsarnok termeiben

Embert próbáló feladatot oldott meg Szilágyi B. András, az immár kilencedik nemzeti szalon kiállítás kurátora, aki tíz szekció­ban tizenhat „szakma”, műfaj képviselőit sorakoztatta fel úgy, hogy nekünk, nézőknek egy hangsúlyos fekete nyilakkal jelzett útvonalat kell végigjárnunk a Műcsarnok szinte összes termében. (Egyetlen, a „nagykiállításokhoz” használatos tér maradt csak ki, ahol most Martin Parr fotókiállításának egyik fele látható, erről a tárlatról lapunk is beszámolt április 13-i cikkében.) Az útvonal tartását fehér függönyök segítik, a kiállítás másik újdonsága, hogy a műremekek, kiállított tárgyak java blokktéglákból összerakott talapzatokra került.

Ez színével és formájával mindjárt ad egy hangulatot a tárlatnak, ugyanakkor erősíti annak egységességét is. Hiszen maga az iparművészet/tervezőművészet egy hatalmas, behatárolhatatlan terület, nehéz dolog akár csak a műfaji felosztása is. Ezért a kurátor Arisztotelészhez nyúl vissza segítségért, egészen pontosan a Kategóriák című összeállításhoz, amit feltehetően nem is a mester, hanem a tanítványok írtak össze, hogy megérthessék az ókori filozófusok legnagyobbikának műveit. Ezek a kategóriák pedig a következők: a hatás, a helyzet, a mennyiség, a minőség, a hely, a birtoklás, az anyag, a viszony, a cselekvés és az idő.

Ezekkel a kategóriákkal igyekszik lefedni a kurátor (és nyolc segítője, egy-egy részterület kiemelkedő képviselője) a kézzel történő anyagformálástól a digitális, anyagtalan tervezésig húzódó, szerteágazó univerzumot. S mivel az üveg nemzetközi éve van,  mindjárt a hazai üvegművészetet a „térképre feltevő”, már eltávozott, vagy kortárs alkotókat mutatnak be az első teremben. Olyanokat, mint az 1901-es születésű Báthory Júlia, aki a húszas, harmincas években Párizsban lett naggyá, hogy aztán életének másik felében a hazai üvegművészet oktatására is koncentráljon. De itt vannak a karcagi „fátyolüveg” szabadalmának (1961) kikísérletezői, vagy a világhírnévig jutó, 1971-ben született Borkovics Péter is. Ugyancsak a nyitótérben, monitorokon vannak velünk az arisztotelészi „hatás” kategóriának megfelelve az elhunyt mesterek, mint például az animációban Jankovics Marcell vagy Gyulai Líviusz.

Ha az ajánlott útvonalat követjük, akkor a „helyzet” kategóriában a kortárs üvegművészet öt esztendőnél nem régebbi munkái következnek. Ezután a „mennyiség” kategóriában az ipari formatervezők kiemelkedő és sorozatban is gyártható, a lámpáktól a szemüvegekig terjedő dolgaival találkozhatunk.

A „minőség” kategóriát a tervezőgra­fika kapta meg ezúttal, ahol a plakáttól indulva akár a minőségi borosüvegekig is eljuthatunk. A következő, „hely” kategória a belsőépítészet legfrissebb eredményeit tárja elénk: tizenhét kiválasztott alkotó, vagy csapat jelenik meg a tizenhat monitoron, köztük például a Magyar Zene Házának magyar közreműködő tervezői is. Végigkísérhetjük például, hogy a kooperációban hogyan születik meg, válik véglegessé egy-egy terv.

Az arisztotelészi „birtoklás” kategóriát természetesen az ötvösművészet, ezen belül is az ékszertervezés fedi le. Itt jelennek meg a tavalyi eucharisztikus világkongresszus apropóján készült főpapi gyűrűk, keresztek, aztán feszületek, monstranciák, ereklyetartók is. A kerámia részleg az „anyag” kategóriáját kapta meg, ahol a hagyományos, kézműves munkáktól a gyárilag előállítható termékekig sorakozik negyvenegy befutott, vagy éppen pályakezdő alkotó munkája.

Ezzel el is jutottunk az épületet záró, leghátsó, félköríves térig, amit Szilágyi B. András kurátor „közös térnek” nevez, és ahol egy-egy műfaj, no meg a határterületek kiemelkedő alkotásai kaptak helyet. Olyanok, mint a Toldi rajzfilmsorozat részletei, a Fogd be! elnevezésű szájékszer, vagy egy okostelefonhoz csatlakoztatható, formatervezett EKG készülék.

Az ezután következő két oldaltermet is megtöltő textil szekció a „viszony” kategóriába került, mert például egy „betontextilből” készült öltözék a viselője nélkül nem értelmezhető, hiszen kapcsolatba lép a viselőjével. A „cselekvés” kategóriában a posztindusztriális design eredményeit láthatjuk, amelyek szenzorok és mozgatómotorok, levegő befúvásának segítségével „cselekednek”, változnak jelenlétünk, mozgásunk hatására.

Hosszúra, mintegy másfél órásra nyúló utunk végén vár bennünket az „idő” kategóriáját megkapó animáció a maga tizenhét alkotójával, művével, amelyeket szerencsére már ülő helyzetben nézhetünk végig. Ha pedig többet szeretnénk megtudni egy-egy alkotóról, műről, akkor okostelefonunk QR-olvasó applikációját is bevehetjük a szeptember 4-ig nyitva tartó, nagyszabású kiállításon.