Kultúra

Csehovi mese Japánból

Az őszinteség kiemeli a gyász dermedtségéből a film főszereplőit, akik a Ványa bácsi történetén keresztül tanulják meg elfogadni sorsukat

Hamagucsi Rjúszuke Vezess helyettem! című filmje tavaly Cannes-ban három díjat nyert, nemrég pedig az Oscar-gálán a legjobb nemzetközi filmnek járó elismerést kapta meg.

Csehovi mese Japánból
A filmben szimbolikus jelentőségű, hogy ki vezetheti a főhős autóját
Fotó: Mozinet.hu

Az alkotásban a vágyról szóló mese és az öneszmélésről szóló Csehov-darab, a Ványa bácsi sodrásába kerülnek a film szereplői: lecsupaszodik az életük, beteljesül, amire addig csak gondoltak, vagy csak beszéltek róla. A gyász, az ittmaradottak önvádja is a maga meztelenségében jelenik meg, hogy megbocsátás, engesztelés és új élet fakadhasson belőle.

Murakami Haruki azonos című, magyarul is olvasható novellájából készült japán film története szerint Kafuku Juszuke (Nisidzsima Hidetosi) japán színész-rendező egy hirosimai színházi fesztivál meghívására meg akarja rendezni Csehov Ványa bácsi című darabját. A fesztiválszervezők meg is hirdetik szerepeket, amelyekre japán, koreai és hongkongi színészeket és jelnyelven beszélő helyi néma táncosnőt vesz fel a rendező, és már kezdődik is próbafolyamat.

Juszuke két éve vesztette el a feleségét, Otót (Kirisima Reika), aki korábban színésztársa, majd filmjei forgatókönyvírója volt. Juszuke lelke dermedt a gyásztól és az önvádtól, azt gondolja, minderre a munka és a környezetváltozás a legjobb gyógyír. Azt kéri, hogy szállása a próbahelytől egy órányira legyen, mivel, mint mondja, vezetés közben szereti mondogatni szerepei szövegét. A fesztiválszervezők kerítenek neki egy helyi sofőrt, Miszakit (Miura Tóko), egy fiatal lányt, akit az anyja megtanított arra, hogy úgy vezessen, mintha nem is autóban ülne az utasa.

De a rendező nem akar magának sofőrt, mert az a helyzet, hogy nem ő vezeti a saját autóját, felborítja a megszokott rutinját. Mikor Juszuke szabódik emiatt a filmben, a nézőben egy korábbi jelent is felvillan, amikor Juszuke a feleségének mondja, hogy mennyire nem szereti, ahogy az asszony vezet. De nincs kibúvó, mostantól a baseballsapkás hallgatag és alázatos lány vezeti a csúf és öreg, piros Saabot, Juszuke pedig egyre inkább megkedveli őt.

Ványa bácsi szerepét ebben a különleges előadásban egy fiatal és már híres japán színész, Takacuki (Okade Maszaki) játssza. Az a fajta délceg és tehetséges fiatal férfi ő, aki nem tud uralkodni sem az érzésein, sem az indulatain. Nem titkolja a rendező előtt, hogy szerelmes volt Otóba, és azért jelentkezett Ványa bácsi című darabba, hogy az asszony közelségét a férjen keresztül újra átélhesse.

Amikor még Oto élt, esténként mesét mondott a férjének. Az utolsó mese egy isko­lás lányról szólt, aki nap mint nap beosont a házba, ahol Jamaga élt, a fiú, aki az iskolábani tetszett neki, és olyankor mindig hagyott neki valami titkos jelet. A lány utoljára könnyeket akart hagyni Jamaga párnáján, de hirtelen valaki hazaérkezett a házba, a lány pedig elmenekült. A rendező eddig tudja a történetet, eddig hallotta a feleségétől, de a fiatal színész ismeri a folytatást is...

Fiatalsága ellenére Takacuki kapja a darabban Ványa bácsi szerepét. A színész ösztönösen érzi, hogy nem ez a helyzet igazsága, nem neki kellene ezt a szerepet játszania, neki inkább az kellene, hogy valaki vagy valami megállítsa, megfékezze, mielőtt a vesztébe rohan. Meg is kérdezi a rendezőt, miért nem ő játssza inkább, hiszen korábban más előadásokban már alakította, de Juszuke azt mondja neki: Ványa bácsi szerepében a színésznek saját magát kell adnia, és ő ezt most nem akarja.

A néző már sejti, hogy a Ványa bácsiságtól Juszuke ebben a filmben éppúgy nem menekülhet meg, ahogy senki más sem szökhet meg az elől, hogy előbb vagy utóbb saját magával szembenézzen.

Az őszinteség, a lecsupaszodás azonban a filmbeli gyászolóknak jót hoz, Juszuke is felébred a dermedtségből, és végre Miszaki is el tudja mesélni a maga fájdalmas történetét. Tudnak beszélni a bűntudatról, és be is tudják fedni egymás sebeit. Csehov soraival, biztatásával elfogadni a sorsukat, kiemelkedni a bánatból, és azok felé fordulni, akikért dolgozhatnak, amíg még élnek.

A film képi világa gyakran hűvösen realisztikus, az európai néző bele is borzong, hogy a hotelek, szupermarketek, gyorsétkezdék, kígyózó autósorok, jelzőtáblák és bárok világa, a szereplők öltözködése mennyire uniformizált, és nincsen benne semmi keleti, semmi egyedi. Semmi olyan, ami ne volna azokon az utcákon, ahol mi is járunk. Egyedül csak a gyász, a temetés szertartásos képsoraiban van jelen az eredeti keleti tradíció. A mese és a színdarab, a film két motorja azért mégis megteremti a hétköznapi valóságból a belső képek lágyabb, simogatóbb, de közben szédítően sodró, a komfortzónán túlra vezető világát, amelyben a szereplőkről készült rengeteg érzékeny közelképnek és a természeti képek sorának jelentős szerepe van.

Vezess helyettem! (Doraibu mai ka)
Japán dráma, 179 perc, 2021
R.: Hamagucsi Rjúszuke
10/9

Kapcsolódó írásaink