Kultúra

Folytatódik a MűvészetMalom felújítása Szentendrén

Új kiállítótér és múzeumpedagógiai terem

Áprilisban kezdődik a szentendrei MűvészetMalom középső szárnyának rekonstrukciója. A távirati irodával Prosek Zoltán, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója közölte, az összesen bruttó kétszáznyolcvanmillió forintos beruházás legfontosabb eleme a három egységből álló épület középső részének befejezése.

A munkálatok során a földszinti udvari traktusban olyan többcélú terem jön létre, amelyben minikonferenciák, kiállítások rendezhetők, az emelt galériaszinten pedig az üvegezett felületek mögött múzeumpedagógiai helyiség lesz. Emellett a vizesedést is megszüntetik az egész épületben.

Ez azért is fontos, mert 2023-ban az Európai Iskola művészcsoportot bemutató nagyszabású kiállítással várják a közönséget, ezt követően az 1924-től 1949-ig működő Képzőművészek Új Társasága (KÚT) művei kapnak helyet itt. Az egész éven átívelő programsorozat fő helyszíne a MűvészetMalom lesz.

Kapcsolódó írásaink