Eltűnőfélben lévő életforma

Mert ezek többnyire nem fals toposzok: a földdel, állatokkal és természettel való harmonikus kapcsolat, a keresztény hagyományokhoz és értékekhez való ragaszkodás, a furfangos gondolkodás vagy akár csak a gyomorba zúduló pálinka, ami a munkának, örömnek és bánatnak egyaránt természetes velejárója. Egy cseppnyi idill a román tengerben, egy szelet a múltunkból.

Ezt mutatja meg Várnai László Csináltuk a szénát című könyve, amelyben fényképekkel és melléjük csatolt karcolataival örökítette meg utazásait Erdélyben és Székelyföldön. A szerző bevallása szerint kifejezetten azért készítette el az albumát, hogy megörökítse ezt az eltűnőfélben lévő életformát.

Szociográfiai fényképein a már ismert toposzok elevenednek meg: a hegyek ölelésében ébredező, köd lepte falvak, az utcákon vonuló tehéncsordák, a házak előtt ücsörgő, élő „térfigyelő kamerák”, vagyis helyi idős asszonyok és férfiak, akik megvitatják a község fontos dolgait, a munka mellé bedobott, érzéktágító pálinkák és a szénával agyonpúpozott szekerek, és persze a szántás a göröngyös földeken. Emellett ugyanakkor nem csak az idilli, némi romantikával átitatott képeket jelennek meg. Láthatjuk azt is, hogy ez az életforma mivel jár együtt, például a húsfogyasztás természetes velejárója az állatok leölése: a szerző megörökíti egy megsántult borjú levágását is többek között. Nem utolsósorban pedig időnként megjelennek személyes sorsok, humoros, máskor tragikus történetek, amelyek a könyv legerősebb részét képezik.

Egyúttal feltűnnek azok a modernizációs folyamatok, ha kevésbé hangsúlyosan is, amelyeket Korniss Péter fotográfus, a nemzet művésze képeiből ismerhetünk. Azt, hogy miként jelennek meg szinte észrevétlenül egy alapvetően paraszti kultúra környezetében kommersz márkák, a globalizált, fogyasztói társadalmak jelképei és termékei, például egy Adidas pulóver egy székely bácsin, Scania kamionok vagy egy virágtartóként használt mosóporos doboz. A fényképek és a szövegek arányosan vannak elosztva, a karcolatok nem magyarázzák túl a fényképeket, csak árnyalják az ott látottakat, a mögöttük húzódó történeteket és jelenségeket tárják fel, időnként a szerző önreflexív gondolataival.

A riportot keretbe foglalja két tudományos esszé, amitől a Csináltuk a szénát megőrző funkcióján túl mélyebb, ismeretterjesztő szerepet is betölt. A könyv elején Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa foglalja össze azokat a szociológiai folyamatokat, amelyek alakították a helyi magyarság életét. Míg az album legvégén Sári Zsolt néprajzkutató muzeológus, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese mutatja be az erdélyi és székely kultúra sajátosságait, identitásképüket, illetve nyelvhasználatukat.

A Csináltuk a szénát művet lehetséges egyszerre élménykereső és egyszerre informálódó hozzáállással lapozgatni, mindkét esetben képes adni valamit az olvasónak.