Kultúra

A magyar Thermopülai

Utazások a régi magyar Erdélyben és Székelyföldön. A nyergestetői ütközetben 1849 augusztusában kétszáz székely halt hősi halált védekezve a tizenkétezres császári sereggel szemben

Sorozatunk következő részében a Csíkkozmás és Kászonújfalu között húzódó hágóra, a Nyergestetőre látogatunk el, hogy megemlékezzünk az itt 1849-ben hősi halált halt székely honvédekről.

A magyar Thermopülai
A hágón kopjafaerdő is őrzi az elhunyt székely honvédek emlékét
Fotó: A szerző felvétele

„Évszázados az az erdő, / áll azóta rendületlen, / szabadságharcosok vére / lüktet lenn a gyökerekben, / mert temető ez az erdő, / és kopjafa minden szál fa, / itt esett el Gál Sándornak / száznál is több katonája. / Véres harc volt, a patak is / vértől áradt azon reggel. / Támadt a cár és a császár / hatalmas nagy hadsereggel. / De a védők nem rettentek / - alig voltak, ha kétszázan -, / álltak, mint a fenyők, a harc / rettentő vad viharában. / (…) Úgy haltak meg a székelyek, / mind egy szálig, olyan bátran, / mint az a görög háromszáz / Termopüle szorosában” – írta Kányádi Sándor 1965-ben Nyergestető című versében. A költeményben nemcsak arról mesél, honnan is kapta nevét a különleges hágó, de felidézi az 1849-es eseményeket is.

A szabadságharc egyik legendás ütközetére augusztus 1-jén került sor. A Tuzson János őrnagy által vezetett, nagyjából ezer fős honvéd különítmény Moldvából tért haza, mert június 19-re a támadó oroszok és osztrákok áttörték a hágók, szorosok magyar védelmét, és elözönlötték Dél-Erdélyt. A Bem József által vezetett, június 21-én a célterületre megérkező expedíció célja az volt, hogy az innen támadó orosz és osztrák csapatok hátában felkelést robbantsanak ki, ezzel is gyengítve az országra nehezedő nyomást.

Bem július 22-vel keltezett kiáltványa viszont nem érte el a kellő hatást, a százados török elnyomás alatt élő népek nem mozdultak, csak a csángó magyarok mutattak szimpátiát a kisded sereggel szemben. Aztán a hadi helyzet alakulása miatt Bemnek a csapatok nagyobbik részével vissza kellett térnie Háromszékre, de Tuzson János őrnagyot a maga ezer emberével otthagyta Moldvában.

Tuzson kisnemesi családban, 1825-ben született a Kovászna megyei Bélafalván, és a kézdivásárhelyi katonaiskolába járt. A szolgálatot a 2. háromszéki határőrezredben kezdte meg. Harcolt 1848 augusztusában a szenttamási sáncoknál, illetve eljutott a vesztes schwechati csatába, majd 1848 októberétől hadnagyként szolgálta a hazát. Bem mellett harcolt Nagyszeben sikeres ostrománál, ahol századossá léptették elő, 1849. május 1-jén pedig a III. osztályú katonai érdemrendet is kiérdemelte, július 2-án pedig a 86. zászlóaljat vezette abban a kökösi csatában, ahol hősi halált halt Gábor Áron.

Július 15-én kapta meg őrnagyi kinevezését, ezután vonultak Bemmel Kézdivásárhely érintésével az Ojtozi-szoroson át Moldvába. Targu Ocna, avagy Aknavásár környékéről aztán Tefik ezredes követelésére kellett távozniuk a magyaroknak. Tefik a moldvai pasán keresztül a környéken már befolyással nem igazán rendelkező Török Birodalom nevében szólította fel Tuzsonékat a kivonulásra.

Akik szíves örömest indultak is, mert eljutott hozzájuk a hír: Háromszék elesett, az ellenség pedig sokak szűkebb hazája, a Csíki-medence irányába tör előre. Így Tuzson ezer emberével (nyolc gyalogos és egy huszárszázad nyolc ágyúval) Kézdiszentkereszten és Szárazpatakon át a Kászoni-medencében vonult vissza. Úton a Csíki-medencébe, Kászonújfalunál július 30-án már támadás érte az utóvédjét, ezért a gerincre felérve, a Nyerges-tetőnél védelemre rendezkedett be.

A prágai születésű Eduard Clam-Gallas főparancsnoksága alatt összesen tizenkétezer osztrák és orosz katona akart itt betörni Székelyföld szívébe, de a tetőre vezető szűk úton esély nyílt a védekezésre. Az augusztus 1-jén hajnalban induló támadást így a nyolc ágyú kartácstüze fogadta, amit hét órás kemény küzdelem követett. Csakhogy míg az ellenség újabb és újabb csapatokat küldhetett rohamra, a honvéd haderő egyre fogyott.

Ugyan Tuzson nem emlegeti az emlékirataiban, de a hagyomány úgy tartja, hogy Lázárfalva felé egy román pásztor a védekezők hátába vezetett egy különítményt, így azok kénytelenek voltak halottaikat hátrahagyva visszavonulni. A maradék sereg aztán Tusnádnál egyesült a szorost tartó Gál Sándor ezredessel, így végül Tuzson embereivel eljutott egészen Zsibóig, ahol Kazinczy Lajos parancsnoksága alatt az utolsó csapatok is letették a fegyvert Grotenhjelm orosz tábornok előtt. Tuzson ezután Törökországba menekült, de azt is lehet olvasni, hogy közlegényként besorozták az osztrák seregbe.

Az biztos, hogy 1850-ben amnesztiát kapott, majd a Mikes grófok gazdatisztjeként dolgozott. Miután megnősült, Gidófalván kezdett gazdálkodni, 1869-ben pedig mint hivatásos katona, a rangját is visszakapva, alezredesként mehetett nyugdíjba. Megérhette a Nyergestetőn emelt emlékoszlop 1897-es átadását (amelyet egyébként az Amerikában szerencsét próbáló csíki székelyek finanszíroztak).

A környékbeliek azonban, a lázárfalviak, Csíkkozmás és Kászonúj-falu lakói kis fakeresztekkel, kopjafákkal jelölték meg a helyet, ahol a hagyomány szerint a kétszáz hős több tömegsírban nyugszik – ezek a mai napig nincsenek feltárva, csak találgatni lehet, hol is lehetnek pontosan.

Az emlékművel szemben valóságos kopjafaerdő nőtt ki. A magyar Thermopülai, ahol a legenda szerint Leonidász spártai királynak a szorost mindhalálig védő háromszáz görögjéhez hasonlóan kétszáz magyar hős alussza örök álmát, a nemzeti összetartozás egyik legfontosabb jelképe lett napjainkra.

Kapcsolódó írásaink

„Pityókaország” fővárosa

ĀUtazások a régi magyar Erdélyben és Székelyföldön. Csíkszentmárton templomában őrzik Erdély egyik legrégebbi Mária-szobrát, amely a mohácsi csata előtti évből származik

A gidófalvi veszedelem története

ĀUtazások a régi magyar Erdélyben és Székelyföldön. Az Olt mentén Kézdivásárhelytől Sepsiszentgyörgyig érdemes útba ejtenünk az 1332 óta létező kis székely települést