Kultúra

Itt senkiből nem lesz királylány

Aki ideát született, nem tudja, milyen, ha betiltják, hogy a magyar himnuszt énekeld – fogalmazott Lőrincz P. Gabriella

Lőrincz P. Gabriella költő, író Beregszászon született. Az orosz–ukrán háború kitörésekor éppen Kárpátalján tartózkodott, és az első menekülőkkel tért haza az anyaországba, ahol családjával az elmúlt években letelepedett. Beszélgetésünk idején az Aranytízben éppen vége volt a rendhagyó irodalomórának, amelyen a kárpátaljai magyar irodalom női szerzőiről tartott előadást. Az alkotóval háborúról, irodalomról, az olvasó kitermeléséről, illetve most megjelent és készülő köteteiről beszélgettünk.

Itt senkiből nem lesz királylány
„Rájöttem, ha nem neveljük ki az olvasót, nem lesz olvasó”
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– Miért menekülnek el az emberek Kárpátalján olyan területekről is, ahol nincsenek hadműveletek?

– Ez a háború nyolc éve kezdődött. Már akkor tudtam, ha a kisebbik fiam tizennyolc éves lesz, behívják katonának. Azóta szervezem az áttelepülésünket, de csak három éve költöztünk át. Nógrád megyében, Szandán van házunk.

– Láttam a Facebookon, hogy gyűjtést szervezett a menekültek és a háború ott maradt károsultjai számára.

– Igen, élelmet és pénzt gyűjtöttünk, és már a háború elején át tudtuk juttatni a határon a férjemmel és Lovas Ilonával, aki koordinálta a gyűjtést. Odaát találtunk egy könyvtáros hölgyet, aki a családoknak személyesen viszi a segítséget. Számos segítőtársunk akadt. Ez azért fontos, mert vannak az ottmaradott emberek között mozgássérültek is, akik ki sem tudnak jönni a házukból. Gondolom, ez a gyors reakció segítséget jelentett, amivel kihúzták, amíg a nagy szervezetek nem tudtak reagálni különböző bürokratikus lomhaságok miatt.

– Mostanában megjelent Könnytelen madonnák című kötetét is licitre bocsátotta, ennek bevételével is a rászorulókat kívánja segíteni.

– Király Farkas és Döme Barbara is felajánlották a köteteiket, és akkor azt mondtam, tőlem is megy egy könyvfelajánlás természetesen. A befolyt összeg a református misszión keresztül jut majd Kárpátaljára.

– Ön költő, író, és a háború mint háttérzaj folyamatosan beszűrődik az életébe. Miképpen befolyásolja ez az alkotómunkát?

– Minden, ami történik, befolyásolja az alkotómunkát, és akaratlanul is megjelenik a művekben, például a határontúliság is. Aki Magyarországon született, az nem tudja, milyen az, ha betiltják, hogy a magyar himnuszt énekeld. Nem tudja, mi az, hogy nem teheti ki március 15-én a kokárdát, vagy ha odaszólnak, hogy beszéld ennek az országnak a nyelvét. Ezek a megtapasztalások megjelentek, és mindig is meg fognak jelenni a határontúli irodalomban. Hiszek abban, hogy van egységes magyar irodalom, de azon belül ott van a hatágú síp, amelyről Illyés Gyula beszélt.

Ukrán irodalmárok kértek tőlem egy kárpátaljai antológiába verseket 2012-ben, akkor még reménykedtem abban, hogy elkezdődik egy párbeszéd ukránok és magyarok között, de 2014-től támadták az összes kisebbségi nyelvet, és nemcsak az oroszt, és nem is csak a magyart, jöttek a szankciók, jött a vereckei hágó felgyújtása, a Petőfi-­szobornak Beregszászon a kezét törték le, Ungváron a kardját törték ki  az oldalából.

Az épített örökségünk, a műemlékeink meggyalázása. Ezek mind 2014 után kezdődtek. Addig nem volt ilyen. Senkit nem zavart Illyés Gyula mellszobra Beregszászon. A városba látogatott egy ukrán politikus 2016-ban, és kijelentette, hogy neki ijesztő volt Beregszász, mert ott annyi épített magyar emlék van. Hogy képzeljük mi ezt Ukrajnában? De tehetünk mi arról, hogy mi voltunk ott előbb? Mi nem mentünk sehova. Beregszásziak voltak a felmenőim, dédapámat onnan hurcolták el a malenkij robotra, és ölték meg a szovjetek, tehát nem arról van szó, hogy bármelyik fél pártján állok, hanem a megtapasztalásom az, ami számít.

Alkotóként úgy gondolom, hogy a háború is olyasmi, amit meg kell éljünk, hogy hitelesen tudjunk róla írni. Láttam a sajtót, amikor 2014-ben elkezdődött a háború, és találkoztam a valósággal. A kettő nem fedte, és most sem fedi egymást. Kijevi ismerősökkel is beszélgetek, és ott nem lőtték szét az összes házat. Vannak városrészek, ahol az emberek ugyanúgy élik a hétköznapjaikat, „csak” valahol máshol a városban van egy bombázás, ami szörnyű, ami tragédia. De nem fedi az igazságot, hogy Kijevben kő kövön nem maradt.

– A Nyugat a kultúra és a sport területén is beavatkozott a mostani eseményekbe. Elkezdték az Oroszországtól kellőképp el nem határolódó művészeket, sportolókat bojkottálni, sőt klasszikus orosz szerzők műveit levenni a műsorról. Mit gondol erről?

– Szánalmas. Képzeljük el az irodalmi tudásunkat Dosztojevszkíj vagy Gogol nélkül. A kémiát a Mengyelejev-táblázat nélkül.

– Meséljen a rendhagyó irodalomórákról.

– A rendhagyó irodalomórák úgy kerültek az életembe, hogy én már első kötetesként rájöttem, ha nem neveljük ki az olvasót, akkor nem lesz olvasó. Akkor jött egy ötletem, hogy mivel már nem divat bemenni a könyvtárba, könyvesboltba, akkor vigyük el mi az irodalmat az iskolákba. Már évek óta jártam mindenfelé az irodalomórákkal, amikor néhány éve megkerestek a Magyarság Házától, hogy van egy ilyen programjuk, és ha szeretnék csatlakozni, akkor támogatják az útjaimat. Ők megszervezik nekem az irodalomórát, és az iskola kiválaszthatja, miről beszéljek.

– Melyek a legnépszerűbb órái?

– Például A nők az irodalomban vagy A kárpátaljai irodalom. Egyházi iskolákban pedig gyakran kérik, arról beszélgessek a diákokkal, hogy van jelen az Istenélmény az irodalomban. Hogyan lehet írni a hitről a 21. században? És van még az ifjú titánok című előadás, amely arról szól, hogyan indul el egy pályakezdő író, költő, és jut el a fiókból a szerkesztőségekig. Nagyon sok iskolában találkozom diákokkal, akik írással próbálkoznak.

– A Könnytelen madonnák egészen különleges kötet, prózák és versek váltakoznak benne.

– Igen, hibrid kötet. Nagyon foglalkoztatnak a női sorsok. Perifériára szorult és különleges női életekről szól ez a könyv. Több novella valóságalapú benne.

– És ez mit jelent?

– A valóság nem olyan, mint a mese, itt senkiből nem lesz királylány, de vannak élethelyzetek, amiket meg kell oldani. Prostituáltak, gégerákos nő, több gyermekes anya a hőseim, és olyan drámák, amikről nem szívesen beszélünk. Ezek között a történetek közt a versek a fellélegzések.

– Milyen a könyv fogadtatása?

– Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, mert nagyon jók a visszajelzések, és pont olyan a könyv, amilyet szerettem volna.

– Új könyv is készül?

– Már kész. Angyal a síron a munkacíme, de annyi angyalos könyv jelent meg mostanában, hogy úgy sejtem, majd más címet kap. A könyv haláleseteket dolgoz fel, és azt, hogy mit történik a hőseimmel a haláluk utáni negyven napban. Például egy malenkij robotra hurcolt férfi hazatér, családot alapít, aztán meghal. Próbál  utána jelezni a családnak, de csak egyszer tud. Ebbe a novellába beleszőttem a hagyományt, amely Kárpátalján még most is él az öregek között, hogy aznap, amikor temetik a halottat, kitesznek lisztet egy tányérban, és ha valami nyomot találnak benne, akkor úgy tartják, hogy jelen van.

– Valami vidámabb téma is íródik?

– Igen, készülőben egy mesekönyv Gomb Elekről, a barna gombról.

Kapcsolódó írásaink