Kultúra
Szent István koronázási palástja köré épül a Magyar Nemzeti Múzeum új arculata
Megnyitották a Széchényi-termet is

„Nem is találhattunk volna szebb és kifejezőbb jelképet az újjászülető nemzeti múzeumnak. Egy műtárgy jelentősége, amely politikán, valláson és ideológiákon felülemelkedve testesíti meg az egész magyar nemzetet, messze túlmutat az anyaország, sőt az egész magyar nemzeti közösség határain” – emelte ki.
Hozzátette, minden múzeumnak szüksége van egy jelképre, amely az adott intézmény filozófiáját tükrözi, a logóként megjelenő koronázási palást ilyen. „Az új arculat megszületése végképp lezár egy korszakot, és megnyitja a múzeum felemelkedésének időszakát. Biztosítva van az intézmény zavartalan működése, és most már rendelkezésre állnak fejlesztési terveink is, benne a két belső udvar beépítési koncepciójával” – hangsúlyozta.
Az új arculat ismertetése mellett bemutatták az ünnepi díszegyenruhákat, illetve megnyitották az Ybl Miklós tervei által 1865-ben készült, az alapítóról elnevezett Széchényi-termet is, amely a múzeum egyik legszebb tere, gyönyörű faburkolat borítja, falain körbe a vármegyék címerei sorakoznak.
Az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes forradalminak nevezte, hogy a múzeum a közönség elől eddig elzárt helyeket nyit meg. „Ilyen a csodálatosan felújított Széchényi-terem, amelyben a Herzog-gyűjtemény legszebb darabjait képező ezüstök láthatók. A hónap kincseként megtekinthető díszkés József Ágost főhercegé volt, és műalkotásként is lélegzetelállító” – emelte ki.